Megszólalt a héten Pomichal Krisztián a ma7.sk hírportál rovatvezetője és Vállalhatatlan címmel megjelentetett cikkében közreadta a felvidéki Szövetség vezető politikusainak véleményét arról az egyik legolvasottabb szlovák napilapban megjelent minapi döbbenetes publicisztikáról, amelynek szerzője azzal igyekezett alátámasztani álláspontját Moszkva és Kijev konfliktusáról, hogy Budapest és Pozsony kapcsolataival vont párhuzamot és ennek mentén magyar–szlovák háborút vizionált.

Aznap, amikor egy hete, az ikonikus szlovák személyiség, František Mikloško bennünket, magyarokat megértő, a szlovák-magyar megbékélést hosszútávon szorgalmazó gondolatait osztottam meg az olvasóinkkal és a vele készült interjút ismertetve azt emeltem ki, hogy „innen indulhat el párbeszéd, valós együttműködés, békés identitásmegőrzés, megbékélés, kölcsönös tisztelet”, botrányos írás jelent meg a neves szlovák újságírók analitikus politikai kommentárjait is közlő lap, a Sme publicisztikai rovatában.

A sértő és ostoba ruszofób eszmefuttatásnak, amely „Mi lenne, ha Magyarország megtámadná Szlovákiát? – Ukrajna csak azért hibás, hogy létezik címmel látott napvilágot, a szerzője, Samuel Marec „remek” ötletnek tartotta párhuzamba állítani az orosz–ukrán konfliktust a magyar–szlovák kapcsolatokkal és kommentárját arra az eszement gondolatkísérletre fűzte fel, hogy mi történne, ha Magyarország agressziót követne el Szlovákia ellen. 

A cikket ismertetve Pomichal elmondta, Marec központi állítása a következő: „Ukrajna egyetlen bűne, hogy létezik, és Nyugat-Európához szeretnének tartozni, míg az oroszok azt hiszik, az ukrán nép és az ukrán állam tulajdonképpen csak Oroszország elkóborolt része. Bár az írásból látszik, Marec tulajdonképpen azt szeretné bizonyítani, hogy a szlovákok nagy részében élő pánszláv nosztalgia csak ’történelmi legenda’, közben azért csak sikerül egy páratlanul vastagot magyaroznia is. Nem véletlenül...

Szerinte ugyanis jó ötlet az ukrán-orosz konfliktus kapcsán eljátszani azzal a gondolattal, mi lenne, ha Magyarország megtámadná Szlovákiát. 

Marec szerint kész is a forgatókönyv. Előbb kell egy történelmi vagy bármiféle egyéb indok. Aztán hadgyakorlatra kell vezényelni a csapatokat, majd jöhet a követelés. Lehetőleg olyan, amelyet nem lehet teljesíteni. Ezt követi a tárgyalás, írja a világpolitikát kétbites gyűlölködésre szűkítő szerző, ha enged a gyengébbik fél, akkor jó, kezdődik ugyanez elölről, pepitában. Ha nem, jöhet a háború!”

Elvégre – tette hozzá cinikusan Marec, ezt a potenciális agressziót – úgymond meg is lehet indokolni: „Próbáljuk meg elképzelni, hogy Magyarország területi igényeket támaszt Csallóköz és egész Dél-Szlovákia iránt. Ezek jogos követelések lesznek, hiszen történelmileg mindig hozzá tartozott, csakúgy, mint egész Szlovákia és ráadásul jelentős magyar kisebbség él ott.”

A geopolitikai vátesz azt is megjósolta, hogy az agresszor számíthat a csehek, a lengyelek és az osztrákok jóindulatára is. Zavaros fejtegetésének egyéb szenzációira már ki se térnék. Ezek helyett idézném ismét Pomichal Krisztiánt: „Az egész írás annyi sebből vérzik, ráadásul egy-egy ilyen tárcának szánt politikai kommentárt mindig érdemes a helyén kezelni, mégis, amikor a felvidéki magyar közösség folytonos jogsérelmeket szenved el, száma pedig egyre fogy, a szerző talán találhatott volna jobb történelmi párhuzamot is igaza bizonyításához.”

Szerzőnk az eset kapcsán nem elégedett meg saját véleményének közreadásával. Úgy gondolta, ez ügyben a felvidéki magyar közösség politikusainak is meg kell szólalnia. Őket megkeresve született meg a Vállalhatatlan című publikáció, amelyet az alábbiakban ismertetek.

Forró Krisztán, a Szövetség országos elnöke „élesen és határozottan elutasítja, hogy az orosz-ukrán konfliktus és annak szlovákiai megítélése kapcsán bárki a magyar–szlovák együttéléssel példálózzon.”

Mint mondja: „Minden nap a békés és normális egymás mellett élésért dolgozunk, egyetlen olyan cselekedet, vélemény vagy írás sem tolerálható, amely megnehezíti vagy ellehetetleníti ezt a törekvést. Mindkét országnak és nekünk, felvidéki magyaroknak is különösen fontos, hogy a két nemzet között harmonikus legyen a kapcsolat.” Ehhez hozzátette még: „A magyar diplomáciának rengeteg munkája van abban, hogy az elmúlt években sikerült új szintre emelni a magyar-szlovák kétoldali kapcsolatokat. Az ilyen és ehhez hasonló publicisztikák, vélemények azonban az erőfeszítéseink ellen hatnak, nem szolgálják sem a magyar, sem a szlovák nép érdekeit, éppen ezért károsak.”

Sólymos László, a párt Országos Tanácsának elnöke szintén károsnak ítéli az „elemzést”, mert abban annak írója átlépte a Rubicont. Szerinte Marec amúgy „arra az abszurd  helyzetre próbált rávilágítani, hogy vannak, akik nyolc évvel a Krím annektálása után azt próbálják elhitetni választóikkal, hogy Oroszország van veszélyben. Úgy tesznek, mintha a csaknem egy évtizedes ’ideiglenes’ orosz jelenlét a világ legtermészetesebb dolga lenne.”

Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke, úgy látja, a Sme hírmagyarázója „ezzel a párhuzammal nagyon mellényúlt.” Ráadásul tette ezt abban a sajnos létező valóságban, „amikor a szlovákok jelentős része továbbra is veszélyforrásnak tartja a magyarokat,”, illetve annak ismeretében, hogy nemrég Klus külügyi államtitkár Ukrajna orosz megszállása kapcsán a magyarokról biztonsági kockázatként beszélt.

Elmondta továbbá: „Az a baj, hogy nem egy elszigetelt esetről van szó. Korábban a nacionalista oldal rettegett a magyaroktól, a magyarokkal együttműködő jobboldali fősodor pedig ezt próbálta tompítani, partner volt az előítéletek lebontásában. Az utóbbi időben a nacionalista és szélsőséges tábor más ellenfeleket talált (átmenetileg vagy tartósan?), a liberális mainstream pedig elkezdett a magyaroktól és Magyarországtól rettegni.”

Berényi József, a párt MKP platformjának elnöke álláspontja ez ügyben határozott és félreérthetetlen: „Vannak vélt párhuzamok, amelyekkel egyszerűen nem szabad példálózni. Ez az eset is ilyen, vállalhatatlan. A manipulált történelemszemlélet, az előítéletek és a nagy történelmi kérdések tisztázatlansága miatt a magyar-szlovák háború vizionálása semmilyen kontextusban sem elfogadható.”

Nem elégszik meg e sarkos vélemény kinyilvánításával és fontosnak ítéli a következőket is rögzíteni:

„Ez az írás veszélyes, csak tovább mélyíti a problémákat. Ez a megközelítés is azt mutatja, őszinte nemzetiségi politika még az úgy nevezett "demokraták" részéről sem várható. A magyar kérdés úgy látszik, nekik is biztonságpolitikai kérdés, nem nemzetiségi vagy emberi jogi. Nem tudunk előrelépni, ha a szlovák demokraták is pont úgy tekintenek ránk, mint Ján Slota, csak udvariasabban mondják ugyanazt. A parlamenti képviseletünk hiánya jelenleg nem teszi lehetővé, hogy megfelelő hatékonysággal korrigáljuk az ilyen jellegű káros megnyilvánulásokat.”

Rigó Konrád, a Szövetség Most-Híd platformjának elnöke „mérhetetlenül szerencsétlennek tartja” úgy a címválasztást, mint az orosz-ukrán konfliktus párhuzamba állítását a magyar-szlovák kapcsolatokkal. Orosz Örs, a párt Összefogás platformjának elnöke pedig így ítélkezik: „hatásvadász párhuzamállítás - ami vélhetően a szerző célja volt - sikerült. Mindazonáltal gyomorforgató ez a kisstílűség, amivel burkoltan ijesztgeti a szlovák olvasót.”

Mindezekhez, hadd tegyem hozzá, hogy e kútmérgezés okán Pomichal Krisztián az elmúlt napokban megkérdezte a felvidéki magyar közélet két nagytekintélyű személyiségének, Csáky Pálnak és Duray Miklósnak a véleményét is az ominózus írásról.

Az MKP ex-elnökét, egykori miniszterelnök-helyettest és a volt EP-képviselő Csáky Pált nem lepte meg, az, hogy a magyar Balog Beáta főszerkesztette lapban egy ilyen írás megjelenhetett, hisz többször előfordult már „a magát nyitottnak és szabadelvűnek mondó Sme magyarellenes, durva megnyilvánulásoknak adott teret.”

„Azt kell látnunk, hogy a szlovák értelmiség egy jelentős részében ott van a magyarellenes háttér. Valaki kimondja, valaki nem, de ez egy nagyon jelentős szocializáció.” – mondja ki, majd az e téren szerzett 8 éves miniszterelnök-helyettesi keserű tapasztalatairól is beszámolt.

Duray Miklós volt politikus, az Együttélés alapító elnöke úgy látja, a cikk „nem a valóságot elemzi, egy már eleve kitalált helyzetet képzel tovább teljesen irreális módon. Egy rendkívül rosszhiszemű írás, azzal együtt, hogy a szerzője jól láthatóan nem ismeri ki magát a huszadik század történelmében. Olyasmiket feltételez, amelyek sohasem következhetnének be.”