Szomszédsági (v)iszony: összeszólalkoztak a szlovák–magyar vegyesbizottságban a Beneš-dekrétumok miatt
Megszólalt a héten a Paraméterben Lajos P. János és a Káčer a Beneš-dekrétumok helyett inkább a kétnyelvű közlekedési táblák kérdését oldaná címmel megjelentetett cikkében ismertette a pozsonyi külügyminiszternek azt a tegnapelőtti bejelentését, miszerint a szlovák–magyar kisebbségi vegyesbizottság, bár megegyezett 57, a kisebbségek számára fontos előrelépést jelentő témában, de végül nem írták alá a tárgyalási jegyzőkönyvet, mert előkerült a Beneš-dekrétumok ügye, amiben merőben más álláspontot képvisel a két fél.
Mint mondta: „A magyar fél ragaszkodott ahhoz, hogy egy teljes cikkely a Beneš-dekrétumokról és a Szlovákiára vonatkozó konkrét feladatokról szóljon.” Ehhez ők nem járulhattak hozzá, mert „a témát részünkről lezártnak tekintjük”. Szerinte ez a kérdés nem kapcsolódik a kisebbségek helyzetéhez, és nem is lett volna szabad a bizottsági tanácskozás tárgyává tenni. „De a magyar fél ragaszkodott ehhez, és nem volt hajlandó aláírni a jegyzőkönyvet” – fogalmazott.
Magyar illetékesek eddig még nem nyilatkoztak az esetről, de még az MTI sem kívánt erről a negatív fordulatról hírt adni. Káčer viszont már arról is szólt, hogy látja a megoldást: hétfőn találkozik Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel és elmondja neki: „fontosnak tartja, hogy előrelépjünk a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok helyzetének javítása terén, és ne váljunk túszává annak, hogy egy bizonyos kérdésben nem tudunk konszenzusra jutni.” Egyúttal jelezte, kérni fogja kollégáját a találkozójukon, hogy a magyar fél is ugyanígy járjon el.
Annak ellenére, hogy profi külpolitikusnak számít, hiszen harminc éve dolgozik diplomataként, a Dzurinda-kabinet védelmi államtitkárként kulcsszerepet játszott Szlovákiának a NATO-ba való belépésében, nagykövetként szolgált az Egyesült Államokban, ahol sokat tett a Szlovákiával szembeni vízumkötelezettség eltörléséért, alapítója a GLOBSEC biztonságpolitikai szervezetnek és képviselte országát legutóbb Prágában, korábban pedig Budapesten, – a szeptemberben külügyminiszterré kinevezett Rastislav Káčernek már a jelölését is gyanakvással fogadták a szlovákiai magyarok.
A vele szemben táplált bizalmatlanság nem volt alaptalan. Káčer ugyanis korábban több nyilatkozatában élesen ostorozta a magyar kormányt, sőt arra az eshetőségre is utalt, nem is egyszer, miszerint adott esetben Magyarország területi igényekkel léphetne fel Szlovákia ellen. Azzal se lopta be magát sok magyar szívébe, amivel amúgy a szlovákok között is hatalmas felháborodást váltott ki: a 2016-os budapesti melegfelvonulás idején kifüggesztette a Stefánia úti szlovák nagykövetség épületére a szivárványos zászlót.
A vele szembeni ellenérzéseket táplálók fenntartásait eddigi külügyminiszteri ténykedésével se kívánta eloszlatni, sőt... Október közepén például a lengyel Rzeczpospolita lapnak adott interjújában hosszasan értekezett a magyar és a szlovák közös történelemről. Ebben előbb kiemelte azt, hogy a szlovákok ezer éve együtt élnek Magyarországgal. „Ez egy ezeréves házasság, amelyben voltak jó és rossz dolgok. De a szlovákok és a magyarok kapcsolata nagyjából fél évszázadon túl jó házasság volt, a két fél egyenrangú volt, ha ez nem lett volna, a szlovákok nem élték volna túl.” Majd hozzátette: „ez az összefüggés nem kérdőjelezhető meg a 20. század fordulóján bekövetkezett magyarosítás vagy a rossz trianoni utáni hangulat miatt.”
Ezt követően kitért arra, szerinte „Trianon után azonban kicsit traumatizálódtak a magyarok”. Okfejtését így folytatta: „A szlovákoknak, a románoknak, Kárpátalja és Vajdaság lakosainak azonban van okuk paranoiára. Mert ha ránézünk a magyar miniszterelnök irodájára, az irodában egy óriási térképet láthatunk a történelmi Magyarországról. A bécsi és a berlini kancellári hivatalban nincs ehhez hasonló térkép.”
Végkövetkeztetése pedig kifejezetten meredekre sikerült: „Jogunk van a paranoiához. A határok ki vannak jelölve, az országhatárok csak konszenzussal változtathatók meg, más módon nem. Mi bizakodva tekintünk a jövőbe, de tudom, hogy figyelembe kell vennünk ezeket az aggályokat, mert a paranoia néha valóra válik.”
A meghökkentő eszmefuttatás két országban is hatalmas felháborodást váltott ki a magyarok között. Nem véletlenül sommázta véleményét Renczes Ágoston kolléga a Napunkban a következő szavakkal: „Joga a paranoiára tényleg akárkinek lehet Magyarország szomszédai közül – Kárpátalja esetében erről az orosz dezinformáció külön gondoskodik –, és bárki láthatja igazolva a paranoiáját az Orbán Viktor dolgozószobájában függő Magyar Királyság-térképben vagy a miniszterelnök valószínűleg tudatos utalgatásaiban, de oka a paranoiára a fentiek miatt egyáltalán nincs senkinek.
Profi diplomataként és külpolitikai szakértőként ezt bizonyára Káčer is tudja, talán ezért is beszél paranoiáról és nem valós fenyegetésről, mindenesetre ez a megnyilvánulása teljesen feleslegesnek tűnik. Ahogy egyébként a magyar kormány részéről is feleslegesek az utalgatások, bár belpolitikai hasznuk az erre fogékonyak körében kétségtelenül van, és éppenséggel Káčer kijelentései mögött is lehet belpolitikai megfontolás.”
Újabban is több olyan Káčer nyilatkozat született, melyek indulatokat gerjesztettek a Dunától északra és délre is. Így például főnökével, Heger kormányfővel ellentétben, aki frappánsan és derűvel reagálta le Orbán Viktor emlékezetes Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sálját, a pozsonyi külügyér ez ügyben se volt képes magát visszafogni.
„Undor és humusz” – írta az esettel kapcsolatban a Facebook-oldalán Káčer, aki problémásnak látja azt, ahogyan a magyar kormány viselkedik. „Az irredentizmusnak és a revizionizmusnak nincs helye a kapcsolatainkban” – jelentette ki Budapest és Pozsony viszonyairól. Szerinte ugyanis az ilyen érzelmek gerjesztése, tervek szövögetése vezettek a második világháború kitöréséhez és az oroszok ukrajnai inváziójához.
„Magyarbarátságának” legfrissebb példáját két nappal ezelőtt lehetett megtapasztalni, amikor azt követően, hogy a szlovák–magyar kisebbségi vegyesbizottság idei négyfordulós megbeszélései után, bár megegyezett 57, a kisebbségek számára fontos előrelépést jelentő témában, végül dolgavégezetlenül állt fel az a tárgyalóasztaltól. A fiaskó oka az volt, hogy előkerült a Beneš-dekrétumok ügye, amiben merőben más álláspontot képvisel a magyar és a szlovák fél.
A kudarcba fulladt disputáról péntek délután maga a pozsonyi külügyminiszter számolt be egy sajtótájékoztatón, amiről a Paraméterben Lajos P. János jelentette meg a most bemutatásra kerülő írását.
Már a cikk elején kiderül, Káčer elődeihez hasonlóan Janus arcú politikus. Miközben tetszetős dolgokkal is előáll, tagadja, hogy azoknak az 1945-ös jogfosztó törvényeknek, melyek kimondottan a kisebbségekkel foglalkoztak, – hiszen ezek alapján fosztották meg a magyarokat a németekkel együtt az állampolgárságuktól és a vagyonuktól, deportálták őket embertelen körülmények között Csehországba az onnan kitelepített németek helyére vagy kényszerítették őket Magyarországra költözni nincstelenül – bármiféle kisebbségi relevanciája lenne.
Kapcsolódó
Az is kétszínűségre vall, hogy úgy látja, a Beneš-dekrétumokat történelmi témának kellene tekinteni, hiszen azoknak ma már nincs semmilyen konkrét hatása. Vajon tényleg ne tudná ez a képzett diplomata, hogy még nemrég is sajátítottak ki földeket Szlovákiában e dekrétumok alapján? Vagy arról se értesült volna, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága 2020-ban éppen egy ilyen ügyben marasztalta el Szlovákiát?
Arról már nem is szólva, amire a már idézett Renczes Ágoston mutatott rá hivatkozott cikkében „A második világháború utáni jogfosztások a szlovákiai magyarság nagy identitásformáló traumája, amit a későbbi generációk is örököltek, és a kilencvenes évek, majd az első Fico-kormány idejének magyarellenessége megerősített. Ilyesmi ma már szerencsére nincs, de minden egyes utalás, ami biztonságpolitikai kockázatként állítja be a szlovákiai magyarokat, ezt az öröklött traumát nem hagyja begyógyulni – Káčernek is volt már ilyen utalása, egy sor másik politikus és újságíró mellett.”
Mindezek tükrében lássuk a Paraméter cikkének első passzusait: „Jegyzőkönyv elfogadása nélkül is megvalósítaná Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter a szlovák-magyar kisebbségi vegyes bizottságban elfogadott intézkedéseket, amelyek szerinte segítenék a szlovákiai magyar és a magyarországi szlovák nemzeti közösségek életét is. A jegyzőkönyv elfogadása a Beneš-dekrétumok kérdésén akadt meg: a magyar fél szerette volna, ha egy bekezdésben ezzel is foglalkoznának, a szlovák fél viszont lezártnak tartja ezt a témát.
Ez a téma számunkra lezárt, nem hiszem, hogy ezzel a témával a bizottságnak foglalkoznia kellene, mert ez nem kisebbségi kérdés, nem függ össze a kisebbségek jogállásával, ez nemzetközi-jogi, történelmi téma” – magyarázta pénteken a szlovák álláspontot Rastislav Káčer külügyminiszter.”
Kapcsolódó
A folytatásban arra is fény derül, a pozsonyi külügyi tárca vezetője szerint sokkal fontosabb a – Beneš-dekrétumokkal együtt – 58 pontos jegyzőkönyv 57 pontjának megvalósítása, mint az, hogy a folyamat zátonyra fusson egyetlen vitatott kérdésen. „Úgy döntöttem, hogy nem fogom megvárni, hogy majd megegyezünk az egy vitatott kérdésben, és ez akadályozza 57 másik intézkedés végrehajtását, amelyekben megegyeztünk” – idézi a cikkíró a minisztert, aki azt is elmondta: mind az 57 ügyről már meg is egyezett miniszter kollégáival.
Káčer tájékoztatásából az is megtudható volt, hogy több pénzt kaphat a komáromi Selye János Egyetem, bővülhet a Szlovák Rádió és Televízió magyar adása, valamint hamarosan kikerülhetnek az utakra a kétnyelvű közlekedési táblák az egyes települések kisebbségi elnevezéseivel.
Azt, hogy minden jól ment, amíg nem került elő a „vörös posztó”, a Paraméternek megerősítette Keszegh Béla, Komárom polgármestere, aki a szlovák delegáció tagjaként vett részt a megbeszéléseken. A bizottságban a magyar kisebbséget még Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke – egyben a Szövetség meghatározó politikusa – képviselte, valamint Bukovszky László kisebbségi ügyi kormánybiztos.
Keszegh elmondta: valóban sok hasznos kérdésben meg tudtak egyezni. „A Selye Egyetem finanszírozásának kérdését én javasoltam, és a szlovák fél garanciát vállalt a további finanszírozására” – nyilatkozta a polgármester. A Beneš-dekrétumok kapcsán is volt javaslatuk a szlovák delegáció magyar tagjainak: olyan megoldást terjesztettek elő, hogy kerüljenek bele e jegyzőkönyvbe azzal a megjegyzéssel, hogy a felek nem értettek egyet a kérdésben. Ezzel kapcsolatosan így nyilatkozott Keszegh: „A Beneš-dekrétumok egy fájó pont a történelmünkben, de a magyar közösség mai problémáit kell kezelni.” Viszont, mint olvashattuk másutt, a históriának az igazi üzenete inkább a következő: „A Beneš-dekrétumok kapcsán a szlovák és a magyar fél arról sem tudott megegyezni, hogy nem tudnak megegyezni.”
Kapcsolódó
Végül még egy adalék egy „hiteles kisebbségbarát” V4-es külügyminiszterről, akivel aligha lesz könnyű dolga holnap Szijjártó Péternek, épp azon a napon, ami egybeesik a 2004-es állampolgársági népszavazás 18. évfordulójával.
A kisebbségi törvényt, ami szerepel a kormány programjában „még nem tartja megfelelően előkészítettnek a külügyminiszter – habár állítása szerint nem ismeri az elkészült verziót.”
Ily módon a kétarcúság mellé párosulhat még egy-két, cseppet sem hízelgő jelző is, hisz közismert: a törvény tervezetének elkészítésével Bukovszky kisebbségi ügyi kormánybiztost bízta meg a kabinet, aki annak rendje és módja szerint már rég el is készítette és beterjesztette, miután tavasszal, több tárcával, köztük kiemelten a külügyivel is egyeztetett. Sőt azt a kormány kisebbségi bizottsága is elfogadta. Az már egy más kérdés, hogy a kormányhivatal utóbb elfektette és nem is szerepel a Heger-kabinet idei törvényhozási tervében.
CSAK SAJÁT
