Megszólalt a héten az Új Szóban Czímer Gábor, a pozsonyi napilap munkatársa és három ismert szakemberrel, Gyurgyik László demográfussal, Ravasz Ábel szociológussal, valamint Fiala-Butora János, kisebbség jogi szakértővel együtt értelmezte a 2021-es szlovákiai népszámlálás most nyilvánosságra hozott nemzetiségi számsorait.

Nem tagadom, hogy amikor először szembesültem azokkal az adatokkal, amelyeket a Szlovák Statisztikai Hivatal csütörtökön tett közzé a tavalyi népszámlálás nemzetiségre vonatkozó két kérdésére, valamint az anyanyelvre és a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésekre kapott válaszokból nyertek, és melyekről a maszol is beszámolt az MTI tudósítása alapján, engem meglepett a távirati iroda beszámolójának címéből következő negatív töltetű üzenet.

Azt a címet, hogy „Tíz év alatt 36 ezerrel csökkent a felvidéki magyarok száma” ugyanis némiképp megtévesztőnek tartottam, főleg annak tükrében, hogy a hivatalosan közzétett számok szerint a 2021-es cenzus szerint Szlovákia 422 065 lakosa (7,75 %) vallotta magát magyar nemzetiségűnek az erre vonatkozó első kérdésnél és további 34 089 személy jelölte meg a magyart a nemzetiségre vonatkozó második kérdésnél is. Ez pedig azt jelenti, hogy ma pontosan 456 154-en vallják ma magukat magyarnak, illetve magyar kötődésűnek, a szám pedig alig, mindössze 2313-al maradt el attól, a 458 467-től, mint ahányan a 2011-es népszámlálás során magukat magyarnak vallották.

Persze rögtön hozzáteszem ezelőtt tíz évvel, amikor amúgy 62 ezerrel kevesebb volt a magukat magyarnak tartók száma, mint 2001-ben, más volt a cenzus módszertana. A tavalyi volt az első olyan év, amikor a kérdőívet kitöltők lehetőséget kaptak egy második nemzetiség megjelölésére is, amivel mintegy 306 ezer ember, a lakosok 5,6 százaléka élt is. (A 2021-ben két fázisban, előbb önkitöltéses módon, majd asszisztens segítségével lezajlott népszámlálás űrlapján először a „Mi az ön nemzetisége?”, majd az „Egyéb nemzetiséghez tartozónak is vallja magát?” kérdés következett.)

Túl azon, hogy a Bumm hírportálon napvilágot látott 456 000 – Sok vagy kevés? című gyorselemzés szerzőjéhez hasonlóan, a természetes asszimiláció és a második nemzetiség bevezetéséről szóló tavalyi kártékony vita árnyékában magam is sokkal rosszabb számokra számítottam, úgy gondolom, nincs igazuk azoknak, akik már-már majdnem kirekesztően viselkedve lesajnálják azokat, akik a második kérdést beikszelve vállalták fel a magyar kötödésüket.

Ezek a most egyre hangoskodóbb felvidéki károgók önbecsapásnak vélik annak a 34 ezer embernek a hozzáadását a szlovákiai magyarokhoz, akik a második opció bejelölésével azt kívánták jelezni, hogy ők sajátos élethelyzetükből adódóan vagy más megfontolásból kötődnek a magyarsághoz, és nekik fontos szempont a magyar közösséghez is tartozni. Ez nem megkérdőjelezhető hozzáállás. Aki pedig ezt kétségbe vonja, az biztos, hogy sohasem hallott a ’90-es marosvásárhelyi fekete március hőséről, Puczi Béláról meg a társairól… 

Maradva még egy pillanatra a hivatkozott, Cúth Csaba-féle Bumm-os gyorsértékelésnél, idéznék tőle egy okfejtést is, mely választ adott arra, miért nincs ok keseregni a most nyilvánosságra került nemzetiségi adatok okán:

„Pozitívumként kellene értékelni a csökkenés mértékének erőteljes lassulását és a második nemzetiséget valló 34 000 fő felé kellene fordulni, hogy ők vajon hogyan döntöttek volna, ha nem jelölhetik meg második lehetőségként a magyar nemzetiséget. Kizárólag szlovákként jelentek volna meg, vagy esetleg nem jelölik be egyik nemzetiséget sem (bár nagyjából ugyanannyi most is az arány).

Azt is meg kell jegyezni, hogy a magyar anyanyelvűek száma kb. 45 ezerrel (508 ezerről 463 ezerre) csökkent, ami azt is jelenti, hogy alig van olyan, aki nem jelölte meg a magyar nemzetiséget, miközben az anyanyelve magyar. Mindez azt is jelenti, hogy a magyart második nemzetiségként választók feltehetőleg azok közül kerültek ki, akik korábban kizárólag szlováknak vallották magukat. A tavaly februárban lezajló vitára szerintem itt érkezik a válasz: ezért kellett a második nemzetiség megvallásának lehetőségét bevezetni.”

Rátérve Czímer Gábornak az Új Szóban tegnap Csökkenés helyett létszámbeli stabilizációt hozott a népszámlálás nemzetiségre vonatkozó két kérdése című cikkének a bemutatására, azzal kell kezdenem, ami az indító összegzésben hangsúlyosan kiemelésre került: a népszámlálás adatainak publikálása után azonnal megkezdődött a nemzetiségre vonatkozó számok értelmezése, mivel ez volt az első olyan felmérés, ahol két nemzetiséget is be lehetett jelölni, és már az első adatokból kitűnt: „a nagyvárosokban egyes magyar felmenőkkel rendelkező szlovákok is felvállalták a magyar gyökereiket.”

Azt követően, hogy ismerteti az általam már bemutatott 2021-es szlovákiai népszámlálás nemzetiségre vonatkozó főbb adatait, három szakértőt kért fel, hogy értelmezzék a számokat.

Gyurgyík László demográfus szerint „a 2011-es felmérésben a nemzetiségi kérdésre vonatkozó adatok és a 2021-es népszámlálásban a nemzetiségre vonatkozó első kérdésre adott válaszok lényegében összehasonlíthatóak.”

Úgy látja, az „Egyéb nemzetiséghez tartozónak is vallja magát?” kérdésre adott több mint 34 ezer válaszadó körüli vita helyett a magyarok valódi számának megállapításakor hasznosabb lenne a felmérés anyanyelvre vonatkozó kérdésére koncentrálni. Ez pontosan 462 175 személyt (8,48 %) mutat ki, aki a magyart tartja anyanyelvének, amely több mint a magyar nemzetiséget az első két helyen megjelelő polgárok száma együttesen. Az is igaz, hogy ez a 10 évvel ezelőtti adatokhoz képest viszont csökkenés, hiszen 2011-ben még 508 714-en (9,4 %) tekintették anyanyelvűknek a magyart.

Gyurgyík nyilatkozatában egy érdekes jelenségre is rámutatott: a jellemzően magyarlakta járásokban szinte alig tér el a nemzetiségi első és második kérdésnél magukat magyarnak valló személyek összege a magyar anyanyelvűek számától. Viszont – mint mondja –: „Azokban a járásokban azonban, ahol szórványosodik a magyarság, és ebbe beleszámítanak a pozsonyi, valamint a kassai városrészek is, ez az eltérés már jóval jelentősebb. Ezt azzal magyarázza, hogy „ezekben a térségekben sok olyan személy élhet, akinek a felmenői között még voltak magyarok, de elsődleges nemzetisége és anyanyelve is szlovák.” Ugyanakkor - teszi hozzá – „mégis van egyfajta magyar kulturális hátterük.”

Ravasz Ábel, aki a Híd színeiben az előző kormányban a romaügyi kormánybiztos tisztségét töltötte be, és aki a nemzetiségre vonatkozó két kérdés egyik átültetője volt, az adatok publikálása után úgy ítéli meg, annak ellenére, hogy jobb eredményre számított egy általam is bemutatott tavalyi becslés alapján, még sincs ok a kesergésre, helyette inkább örülni kellene a 34 ezres növekménynek.

„Jó lenne, ha a magyar véleményformálók egy része befejezné a »minél rosszabb, annál jobb« típusú öncsonkító matematikát és standard módon beszámolnának mindenkit, aki magát magyarként jelölte meg” – fogalmazott. Azért is bizarrnak tartja a most zajló számháborút, mert nincs olyan kormányzati szerv, amelyik amellett foglalt volna állást, hogy csak az első kérdést számolják be az adott kisebbség létszámának megállapításakor és ezt akarja a többi szlovákiai kisebbség is.

Fiala-Butora János, kisebbség jogi szakértő, aki támogatta a lehetőséget, hogy a nemzetiség bevallására két lehetőség legyen, úgy látja, hogy „a népszámlálás nemzetiségre vonatkozó második kérdésére érkező válaszok természetesen valamilyen mértékben mindig növelik a kisebbségi közösségek létszámát.” Osztja a Szlovák Statisztikai Hivatal álláspontját, miszerint a 2021-es adatok nem hasonlíthatóak össze a korábbi felmérések számaival.

Ugyanakkor meggyőződése, hogy az új módszertan jobban leképezi a kettős identitásúak csoportját. „Ami viszont a hátránya: az állami intézkedések számára egy bizonytalan helyzetet teremt" – tette hozzá, arra utalva, egyelőre „nem világos, hogy a nemzetiségre vonatkozó második kérdésre válaszolókat miként veszik figyelembe az egyes szabályozási területeken.” Viszont bizakodásra ad okot, hogy: „Ennek az értelmezésnek a kialakítására felállt egy munkacsoport. Remélem, azt az álláspontot fogják kialakítani, hogy az első és második helyen megjelölt nemzetiséget össze kell adni.”