Megszólalt a héten az Országútban Krómer István és arról cikkezett, hogy miközben az Európai Bizottság magáévá téve a pozsonyi kormány álláspontját, azt visszhangozza, miszerint „a Beneš-dekrétumok történelmi dokumentumok, további joghatások nélkül a szlovák hatóságok ezekre hivatkozva ma is százszámra vonják el magyar örökösök ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjogát.”

 „A vagyonelkobzásokat elrendelő Beneš-dekrétumok eltörlése közelebbről tekintve Szlovákia történelmi adóssága, de az alapjogokat védő és a diszkrimináció minden fajtáját elítélő Európai Uniónak is kötelessége megszólalni az ügyben és elmarasztalni a felvidéki magyarok jogfosztását” – fogalmazott Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője tavaly januárban, az EP petíciós bizottságának azon a meghallgatásán, mely nyolc év után ismét napirendre tűzte a Beneš-dekrétumokat fenntartó szlovákiai jogszabály ellen benyújtott civil kezdeményezéseket.

 Vincze Lóránt, aki a felvidéki magyar ügyek európai parlamenti képviseletét is vállalta azóta, hogy az ottani magyarságnak 2019-től nincs hangja az Európai Parlamentben, mandátuma kezdete óta azon dolgozik, hogy napirenden tartsa a magyarokat (és németeket) sújtó, máig hatályban levő jogszabályok tarthatatlanságának ügyét. (Mint ismeretes az 1945-ben született 143 Beneš-dekrétum a csehszlovák államiság alapját jelentették. Közülük viszont 13 durván megsértette az emberi jogokat és semmibe vette a nemzetközi jog általános elveit is, mert a magyar és a német kisebbséget hazaárulónak minősítve őket a kollektív bűnösség elve alapján hurcolta meg.)

Az EP-képviselőnk, aki a héten egyik gyakornokának a felvidéki Kotiers Rózát választotta, és ezzel is tanújelét adta annak, hogy a szlovákiai magyarok számíthatnak rá az EP-ben, nem elégedett meg akkor a kollektív bűnösséget kimondó, máig hatályban levő jogszabályok bírálatával, hanem szintet lépett. Március elején három kérdéssel fordult a Bizottsághoz azt kérdezve, hogyan maradhatott érvényben és hogyan alkalmazható a szlovák jogrendben még ma is a faji alapon diszkrimináló Beneš-dekrétumok egy része?

Megkeresésére nagy késéssel kapott egy valótlanságot állító választ júliusban. Négy hónap alatt sikerült kiizzadni a Bizottságnak azt a hárommondatos reakciót, melyből kiderült: a testület még azt a fáradságot se vette, hogy utánanézzen a felvetett problémának és érdemben vizsgálódjon. Ugyanis Didier Reynders igazságügyi biztos az EB nevében adott válaszában azt írta: a Beneš-dekrétumok történelmi dokumentumok, jelenleg nincsen joghatásuk, alkalmazásuk pedig nem ütközik az uniós jogba.

Ezzel szemben az igazság az, hogy a szlovák hatóságok ma is ezekre hivatkozva vonják el magyar örökösök ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjogát. Mi több „olyanoktól veszik el az ingatlant egy tollvonással, akik korábban évtizedekig törvényes tulajdonosoknak számítottak, ingatlanadót is fizettek. Egészen mostanáig tulajdoni lapjuk volt az ingatlanukról, s csak most, a XXI. században veszítik el azt.”

Ez utóbbi megállapítás Mózes Szabolcstól, a felvidéki magyar párt alelnökétől származik, aki arra is rámutatott: „Nincs az a strasbourgi bíróság, amelyik ezt jóváhagyná.” Mózes erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, melyet a Szövetség többi vezetőjével februárban annak kapcsán tartottak, hogy a Szlovák Földalap éves jelentéséből kiderült: ma is alkalmaznak néhányat a magyarság és németség kollektív bűnösségén alapuló rendeletekből és jogszabályokból. Ráadásul ez az eljárás vérlázító: úgy történik, hogy „a jogos tulajdonosokat már csak akkor értesítik, amikor az ingatlan lekerül a nevükről, minden kárpótlás nélkül.”

A szóbahozott Vincze Lóránt és Mózes Szabolcs az a két közszereplő, akik Krómer Istvánnak az Országútban a héten Beneš sötét árnyéka – csöndes szlovák földrablás címmel megjelent elemzésének kulcsszereplői, és amelyet ezúttal kívánok az olvasóink figyelmébe ajánlani. Személyüket azért kívántam kiemelni a bevezetőmben, mert az elmúlt hetekben, hónapokban a közügyek szolgálatába állók közül ők markánsan szorgalmazták a vonatkozó, az Európai Unió Alapjogi Chartájával összeegyeztethetetlen 13 elnöki rendelet tarthatatlanságát, amit amúgy 2007-ben a pozsonyi parlament sérthetetlennek ítélt. Ők többet is tettek ennél, mert következetesen fel is emelték a szavukat a sajtóban, de nem csak ott, rámutatva, hogy szemenszedett hazugság az állítás miszerint a nemzetiségi hovatartozáson alapuló diszkrimináció legsötétebb korokat idéző dekrétumainak ma már „nincsen joghatásuk”. Sőt, ellenkezőleg, a szlovák állam az elmúlt két évben is a megbélyegző Beneš-dekrétumok alapján kobzott el földeket és a jelek szerint ezt teheti meg, akár százszámra is a jövőben.

Erre a lehetőséget az adta meg, hogy hetvenöt éve, a végrehajtás során állítólag „adminisztrációs tévedések” történtek és ezeket úgymond „korrigálni” kell. A szlovák állam 2018-tól a legnagyobb csöndben neki is látott „a probléma megoldásának”, és elkezdte befejezni az 1945-ben indított eljárásokat, elkobozva az akkor valamilyen oknál fogva el nem vett földeket. Levéltárakból előhalászott iratok alapján és az érintettek bevonása nélkül megindultak a vagyonelkobzások. Majd, amikor közülük több nyilvánosságra került, a konfiskálást azzal igyekeztek megindokolni, „hogy az eljárások valójában már 1945-46-ban megtörténtek és most csak a valósággal hozzák összhangba az ingatlan-nyilvántartást.”

Csakhogy ez hazugság, mutatott rá Fiala-Butora János, akit az Országút cikkírója szintén megszólaltatott. A kisebbségi jogsérelmekkel foglalkozó ügyvéd szerint „olyan ez, mintha utólag nem érvénytelenítették volna a náci korszak törvényeit, és most egy árjásító rendelet alapján koboznák el zsidó származású emberek házát, arra hivatkozva, hogy az erről 1942-ben született döntést nem tudták végrehajtani.”  

Az olvasóink által jó ismert szakértőnek igaza van, hiszen maga a Szlovák Földalap vezetője erősítette meg, jogilag tényleg erről van szó.  Azt is elismerte: „még százszámra lehetnek olyan parcellák, amelyek tulajdoni viszonya „összekuszálódott a történelem viharában”, vagyis a csehszlovák állam a Beneš-dekrétumok alapján, pusztán tulajdonosuk nemzetisége miatt annak idején elkobozta azokat tulajdonosaiktól, de valami okból ezt nem jegyezték be a földhivatali nyilvántartásba.” Viszont a hivatalos értelmezés szerint rutineljárásról van szó, csupán korrigálnak, ha „rossz név” szerepel a tulajdoni lapon. Sajnos ezt meg is tehetik, hisz bármennyire is hihetetlen, van rá jogalapjuk. Mert a szlovák legfelsőbb bíróság 2021-ben úgy határozott, hogy „egyénileg nem is kell vizsgálni az eseteket, mert a dekrétum következtében automatikusan megtörtént a jogfosztás minden magyar és minden német esetében.”

Ez az ítélet azért veszélyes mutat rá Fiala Butora, mert eszerint a törvényből következőleg mindent elkoboztak, az egyéni eljárás pedig nem számít. Ami hozzátesz, abból kiderül a valódi indíték:

„Szemmel láthatóan el akarják kerülni, hogy ha nemzetközi színtérre kerül az ügy, úgy tűnjön, mintha most érné jogsérelem az embereket, s ezáltal a jelenlegi emberjogi szabályok vonatkoznának rájuk. Elébe mennek egy jövőbeni strasbourgi döntésnek, de ezt nem tudják megvédeni. 1945-ben még nem létezett az Európai Emberi Jogi Egyezmény, ma azonban már igen, s ezt aláírta Szlovákia is – márpedig ennek alapján a tulajdonjogot védelem illeti meg.”

Ahhoz nem fér kétség, hogy ez nemcsak erkölcsileg, de jogilag is erősen vitatható álláspont, hiszen a törvény utólagos alkalmazásáról van szó – mutatott rá Mózes Szabolcs.

Ezt követően megtudjuk a cikkből, minden bajok eredője az, hogy Brüsszel a bővítés során nagyvonalú volt, így Szlovákia és Csehország uniós csatlakozása előtt a közigazgatási és bírói gyakorlat, valamint jogértelmezés pontos feltárása is elmaradt. Bár az elmúlt évtizedekben számos fórumon sokan megpróbálkoztak az uniós értékrendnek nyilvánvalóan ellentmondó, a tulajdon sérthetetlenségének elvére fittyet hányó szlovák gyakorlat megváltoztatását elérni, ezek a kísérletek minden esetben zátonyra futottak, Történt ez annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága egy konkrét panasz ügyében már egy Szlovákiát elmarasztaló ítéletet is hozott.

Ilyen körülmények között, amikor tanúi vagyunk annak, hogy napjainkban olyan bírói és közigazgatási határozatok születnek Szlovákiában, amelyek következtében a Beneš-dekrétumok újraéledtek, vajon mit lehet tenni?  – merül fel a jogos kérdés. A kiutat az jelentené, amit a felvidéki magyarok pártja, a Szövetség szorgalmaz és melyről a már hivatkozott februári sajtóértekezleten Mózes Szabolcs így beszélt: „A végleges megoldást egy törvény elfogadása jelentené, amely kimondaná, hogy az állami szervek kötelesek leállítani minden olyan eljárást, amelyeknek köze van a Beneš-dekrétumokhoz. Ezzel megakadályozhatnák, hogy az állam rátegye a kezét olyan parcellákra, amelyek most még a tulajdonosaik nevén vannak.”