Egyetlen pártba egyesül az MKP, a Most-Híd és az Összefogás

Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról, azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken.

A megegyezés létrejöttét a három politikai csoportosulás vezetői pénteki közös sajtótájékoztatójukon jelentették be, egyaránt rendkívül fontosnak minősítve azt. A mostani megegyezést a tervek szerint egy az egységes párt létrehozását célzó közös szándéknyilatkozat aláírása követi majd augusztus 20-án Révkomáromban.

A találkozót az MKP pozsonyi székházába hívták össze, az egyes delegációkat pedig a pártelnökök vezették. A házigazda szerepében Forró Krisztián az MKP elnöke elmondta, megállapodtak, hogy egy közös pártot hoznak létre. "Jelenleg munkacsoportok létrehozását szervezzük, amelyek a politikai programot, és a közös párt szerkezetével kapcsolatos kérdéseket hivatott megoldani" - tette hottá Forró. Arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy új pártot alapítanak-e, vagy valamelyik pártba sorol be a másik kettő, elmondta, az egyik ilyen szakmai csoport feladata lesz majd az is, hogy a közös párt létrehozásának technikai feltételeit is kidolgozzák.

"Egyetértés van abban, hogy közös pártot akarunk, amely a demokrácia és az Európához tartozás elveire épül. Ugyancsak egyet értünk abban, hogy erős képviseletet szeretnénk a magyar kisebbség és a déli régiók számára" - mondta Solymos László, a Híd vezetője. Hozzátette, nem felszámolni szeretnék egymást, hanem együttműködni. Solymos arról is beszélt, hogy augusztus 20-án Komáromban aláírnak egy szándéknyilatkozatot, hogy mihamarabb létrehozzanak egy közös pártot.

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke arról beszélt, a mozgalnuk az egységes magyar képviselet kialakítása érdekében jött létre. Hozzátette, a személyi és tematikus megújulást is fontosnak tartják. Elmondta, az egyes szakpolitikai témákra is mukacsoportokat hoznak létre. Újságírói kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, az egyes pártok nem támasztottak személyi feltételeket a többiek számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?