Megszólalt a héten az Új Szóban Tokár Géza politológus és friss elemzésben rámutatott: „miközben a Magyar Szövetség tavaly szeptemberi tisztújító közgyűlése előtt rengeteg volt a kérdőjel a párt irányultságával és sorsával kapcsolatban, idővel egyre több téma kapcsán látszik a pártvezetés által szorgalmazott válasz.” Ennek jeleként értékelte, hogy a magyar párt Országos Tanácsának minapi kassai ülésén „a vezetés kemény kézzel lezárta az utolsó nagy személyes konfliktust és bejelentette, hogy a lokálpatriotizmusra építve szerezne szavazókat.”

„Pontosan 80 évvel ezelőtt 13 pontból álló programmal kezdődött a felvidéki magyarok legújabb kori történelme. Azok a pontok a Beneš-féle jogfosztás nyitányát jelentették. Most ugyanazon a kassai helyszínen, teljesen más jellegű 13 pontot mutatott be Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke a párt országos tanácsának ülésén. Ezek a pontok a Szlovákiában élő magyarok jogegyenlőségének és méltó életkörülményeinek biztosítását célozzák, azaz homlokegyenest a 80 évvel ezelőtti  szégyenteljes törekvésnek az ellenkezőjét.”

Annak a Magyarok 13 pontja című programnyilatkozatnak a bevezetőjét idéztem, melyet a Magyar Szövetség Országos Tanácsa tett közzé azután, hogy április 5-én, napra pontosan nyolc évtizeddel a második világháború utáni csehszlovák kormány programjának meghirdetése után, szintén Kassán ülésezett. Nemcsak az időpont volt szimbolikus, hanem a színhely is, mert a testület ugyanabban az egykori Vármegyeházában tanácskozott és listázta a tennivalóit, ahol 1945-ben a moszkvai csehszlovák kommunista emigráció és a Beneš elnök köre által kidolgozott, „Kassai kormányprogramot” kihirdették. Ezt nevezte találóan az emblematikus felvidéki személyiség, Duray Miklós „a nyers bosszú programjának”, hisz kimondta: „a németekkel és a magyarokkal szemben szerzett szörnyű tapasztalatok miatt tartós, végleges beavatkozásokra van szükség.”

Ez a kormányprogram a háború utáni Csehszlovákia politikai erőviszonyai meghatározása mellett  az ország német és magyar nemzetiségű lakosságának kollektív büntetését és üldöztetését alapozta meg. Elrendelte az állampolgári jogok és az állampolgárság megvonását, az ártatlan lakosság kitelepítését vagy csehországi kényszermunkára hurcolását, oktatási intézményei bezárását és számos más jogfosztást. A kormányprogram végrehajtásában, a későbbiekben nagy szerepe volt a kollektív bűnösség elvére épülő Beneš-dekrétumoknak, melyek ahelyett, hogy már rég a történelem szemétdombjára kerültek volna, ma is érvényben vannak

A Magyar Szövetség most elfogadott programnyilatkozata a kollektív bűnösség elvének eltörlése mellett számos olyan célkitűzést is megfogalmazott, melyek meghatározzák a felvidéki magyarság holnapját meg holnaputánját. Ezekről bővebben is szólni fogok majd, amikor rátérek a hét cikkének, Tokár Géza elemzésének a bemutatására.

Előtte viszont el kell mondanom: a szimbolikus időpont- és helyszín választás mellett egy olyan fejlemény is történt a tanácskozásán, amelyre nem sok példa van a Kárpát-medence magyar szervezeteinek történetében. A hatalmas sajtóvisszhangot is kapott mozzanat az volt, hogy kizárták a pártból a korábbi alelnököt, Gyimesi Györgyöt.

Az olvasóim aligha lepődtek meg ezen a döntésen, hisz e rovatban már tavaly megírtam, hogy a párt második embere olyan megosztó személyiség, akinek lételeme a folyamatos „kavarás”, de nem riad vissza az ízléstelen akcióktól sem. Őt bemutatva korunk Biberachjának neveztem, s elmondtam róla: egy karrierista szerencselovag, aki korábban képviselőként a kalandor Matovič szlovák pártját erősítette, majd amikor meglátta a „rést a pajzson”, felkérezkedett a magyar párt múlt évi választási listájára. Annak ellenére, hogy a célja nem valósult meg és nem jutott be a parlamentbe, továbbra is élvezte az előző pártvezetés töretlen bizalmát és támogatását. Így ejtőernyősként villámkarriert tudott befutni: egyik nap belépett a magyar pártba, másnap pedig már annak elnökhelyettese volt. Sajátos egyénisége permanens gondok forrása volt mindig házon belül, politikai one man show-t vivő stílusával, olykor meghökkentő nyilatkozataival pedig a porcelánboltba tévedt elefántot idézett. Miközben köztudott volt az is, hogy híján van a mélyebb meggyőződéseknek.

Azt sehallgattam el róla, hogy az ellentmondásos lépéseivel egyre inkább emlékeztetett apja kommunista informátori múltjához is köthető destruktív tevékenységére. Az apa, a hajdani ügynök ugyanis a zavarkeltés és megosztás szándékával 1995-ben létrehozott egy Mečiarral együttműködő magyar fantompártot, majd egy másikat is, amelyek aztán szerencsére hamvába holt kísérleteknek bizonyultak.

Arról, hogy végképp teret vesztett, a nyilvánosság egy olyan interjúból értesülhetett, amely egy nappal a kassai tanácskozás előtt jelent meg a ma7-ben. Ebben Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nemcsak azt fejtette ki, hogy „Gubík László tisztességét, elkötelezettségét senki nem vonhatja kétségbe, feltétlen bizalommal vagyunk iránta, és politikai realitása van annak, hogy általa legyen egy releváns erőt képviselő magyar párt Felvidéken, hiteles programmal, hiteles emberekkel”. Emellett markánsan véleményt nyilvánított Gyimesiről, leszögezve, hogy tőle nem számít semmi jóra.

Az öt év alatt már a harmadik pártba tartó politikusról úgy nyilatkozott, hogy „a közéleti vargabetűit végignézve az látszik, ahol ő megjelenik, ott előbb-utóbb szétesnek a dolgok körülötte”, majd hozzátette: „A legutóbbi választás előtt is ő verte szét a verejtékkel összeácsolt magyar egységet, aminek súlyos következményei lettek. És miután így nem jutottunk be a parlamentbe, az első mondata az volt, hogy az etnikai politizálásnak vége! Mindenkinek a fantáziájára bízom, mi lehetett ennek a motivációja…”

Lássuk ezek után, hogy miként vélekedik a felvidéki magyar párt jelenlegi helyzetéről Tokár Géza politológus:

Elemzésének indításában kiemelte, hogy a magyar párt döntéshozó testülete szimbolikusnak is mondható értékelő ülést tartott április 5-én, Kassán, majd rögtön egyfajta összegzést is adott:

„Az elmúlt fél év tevékenységének összefoglalása és a jövőbeni prioritások kitűzése mellett azonban legalább akkora visszhangot kapott egy másik, pár nappal korábban történt esemény: Gyimesi György kizárása a pártból. A bemutatott programpontok alapján a párt taktikai okokból középre helyezkedne, ami jól jöhet a koalíciós egyezkedéseknél is – már ha sikerül átlépni az öt százalékos választási küszöböt.”

Ezután egy visszatekintés következett, amikor megfogalmazza a tisztújítás óta eltelt fél esztendő előzményeit. Kitért arra, hogy Gubík László megválasztása a párt élére nem csak kisebb meglepetést keltett, hanem bizonytalanságot is okozott a párton belül. Ennek oka –mint írja – az volt, hogy „Gubík korábbi tevékenysége alapján ideológiailag jól behatárolható közegben mozgott. A Szövetség a Közös Célokért és az Esterházy Akadémia vezetése, Duray Miklós örökségének ápolása és néhány múltbéli konfliktusa miatt többen azt gyanították, hogy a megválasztása hangsúlyosan jobboldali irányba tolja el azt a Magyar Szövetséget, amely az előző hónapokban egyébként is egyre kevésbé tűnt gyűjtőpártnak.”

Reményekre feljogosító óvatos optimizmust tükröz az ezt követő értékítélete, hisz ebben így fogalmaz:

„Fél évvel később elmondható, hogy a szlovákiai magyar politikához szinte odanőtt látványos viták, veszekedések és belső konfliktusok elhalkultak. Az új vezetés megpróbált minél több érdekcsoportot bevonni a párt munkájába, miközben a tisztújítás sértettjei vagy kivonultak a politikából, vagy aktívan nem akadályozták Gubíkot és alelnökét, Őry Pétert abban, hogy a saját képükre formálják a párt vezetését.

Az egyetlen kivételt pont Gyimesi György jelentette, aki már a tisztújító konferencia napján hangosan bírálta a pártot és később is több alkalommal kritizálta a főbb tisztviselőket.

A Magyar Szövetség látszólagos „egységesülésével” teljes kört írt le a felvidéki magyar politizálás. A platformok nélkül, látszólag egységes vélemény képviselő Magyar Koalíció Pártját az egymással versengő Híd és MKP időszaka, majd az egymással vitatkozó platformok korszaka követte, hogy a végén ismét létrejöjjön egy látszólag egységes és hangos belső viták nélküli képződmény.”

Az elmúlt hónapok másik lényeges kérdése az volt, hogy a szlovákiai pártpolitikában vajon hová sorolódik be a Magyar Szövetség? Az elnökváltás előtti időszakban a korábbi vezetés Pellegrini államfő pártja mellett tette le a garast, de ez a szál elhalt. Mi több, késő ősszel Gubík és helyettese tárgyalt Fico miniszterelnökkel.

Tokár szerint az elmúlt félévben a párt láthatóan lavírozik, hisz „miközben távolságot tart az ellenzéki liberális erőktől, igyekszik bírálni is a kormány egyes szereplőit, például a kulturális politika, legújabban pedig a száj- és körömfájás járvány kezelése kapcsán.”

A helykeresés lehetséges következményeiről is szól a cikkírónk. Szerinte „a Magyar Szövetség elvben egy jobb- és egy baloldali kormányban ugyanúgy szerepet vállalhatna Robert Fico oldalán, mint egy esetleges ellenzéki együttműködésben (bár az utóbbira a gyakorlatban még mindig kevesebb az esély). A pártvezetés szándékai szerint megnyílhat a tér a bizonytalan, vagy a magyar párthoz gyengén kötődő szavazók megszólítására.”

Rátérve a Kassán bemutatott tizenhárom pontos programra előbb általános véleményt mond róla. Úgy ítéli, hogy ez „olyan helyzetbe manőverezi a Magyar Szövetséget, ami akár kapóra is jöhet a pártnak – feltéve, ha bejut a parlamentbe. A vezető tisztviselők szerint a fő irányvonal nem egy hangsúlyosan jobb- vagy baloldali téma, hanem a „lokálpatriotizmus”, azaz a régiós témákhoz való ragaszkodás.”

Az újabb passzusban kerül sor az általam már beígért politikai szándéknyilatkozat ismertetésére:

„A pontok között feltűnik több olyan célkitűzés, ami a régebbi autonómiakoncepciók aprópénzre váltásának számít: a nemzeti közösségek jogállásáról szóló törvény elfogadása mellett nemzeti tanácsok, régiókon alapuló közigazgatási rendszer, hivatalos magyar nyelv, szabad jelképhasználat is részét képezi a csomagnak. A választási rendszer megváltoztatására vonatkozó célkitűzés új, de hónapok óta gyakran ismételt elemnek számít. Az otthonteremtési támogatás és a régiós fejlesztési tervek erősítik a régiós kötődést, a termelők támogatása és a vízgazdálkodási program pedig a mezőgazdasági hagyományokkal vannak összhangban. A kollektív bűnösség elve végleges eltörlésének és a múlt korrekt lezárása szimbolikus követelésés betudható a kassai helyszínnek is.”

Értelemszerűen nem maradt ki az elemzésből a Gyimesi-kizárás értékelése sem, aminek a súlyát a média és a magyar szavazók is tudatosították, annak ellenére, hogy a kassai tanácskozáson minimális teret kapott. Ez a cikk záró részét képező eszmefuttatás több mint elgondolkoztató meg kérdőjeleket tartalmazó:

„A vezetés szempontjából rossz hír, hogy a párton belül kis mozgástérrel, de széleskörű ismertséggel rendelkező Gyimesi távozásával a Magyar Szövetség elveszítette a legismertebb politikusát. Jó hír, hogy ez a politikus egyben a legkonfliktuskeltőbb személyiségek közé tartozott és a kijelentéseivel folyamatosan kellemetlen helyzetbe hozta a vezetőséget.

A közeljövő egyik kulcsfontosságú kérdése, hogy Gyimesi távozása milyen módon hat ki a Magyar Szövetség népszerűségére. Könnyen elképzelhető, hogy a politikus személyes rajongótábora elfordul a párttól, de az is, hogy a szimbolikus lépés visszahoz néhány olyan választót, akik Gyimesi megjelenése miatt nem tartották hiteles alternatívának a formációt. (…)

A közvélemény-kutatások eredményei megmutatják, hogy a döntésnek lesz-e azonnali választókat elriasztó hatása, de a Magyar Szövetség számára egyébként is komoly tétje van a felméréseknek. A párt támogatottsága ugyanis a vezetőségváltás óta nem javult, igaz számottevően nem is csökkent: a Szövetség támogatottságát stabilan 3, legfeljebb 4,5 százalékra mérik.”