Megszólalt a héten az Indexben Gubík László a Magyar Szövetség félévvel ezelőtt megválasztott elnöke, és elmondta, mivel pártelnök lett, számára fontos a szlovák állampolgárság visszaszerzése, amit már kérelmezett, s azt várhatóan nemsokára vissza is fogja kapni.  

Gubík Privacsek Andrásnak beszélt arról az emlékezetes kijelentéséről, hogy „ott rekedtünk valahol félúton egy koszorúzás és egy gulyásfőző verseny között”, meg arról is: „Látens nacionalizmus mindig volt a szlovák társadalomban, és talán még lesz is egy ideig.”

Ezek mellett szóba került Fico pozitív irányba történő elmozdulása, a magyar kormány stratégiai partnersége, majd az is, hogy neki „Duray az etalon, de Bugárnak is vannak jó tulajdonságai.” 

Ahhoz képest, hogy a tavaly szeptemberi tisztújítás előtt, a belső vitákba és frakcióharcokba bonyolódó Magyar Szövetségnek alig 2 százalékon állt a népszerűsége, és ez novemberre már meg is duplázódott, annak volt a bizonyítéka, hogy a kongresszus óta másként néz ki a felvidéki magyar párt, – írtam néhány hete. E megállapításomat a felvidéki politológus, Tokár Géza elemzésére alapoztam, amely rámutatott: négy hónap alatt, Gubík László elnökké választása után egyértelműen kezdeményezőbbnek tűnik a párt. Bár nem rejtette véka alá azt a véleményét sem, hogy látványosabb előretörést várt volna a támogatottság terén a Magyar Szövetség irányába, több olyan biztató jelenségre hívta fel a figyelmet, amelyek az előző vezetés idején is kívánatosak voltak, viszont mindig elmaradtak. Mindenekelőtt azt emelte ki, „az elmúlt négy hónap történéseit tekintve szembetűnő egy alapvető különbség a Magyar Szövetség elnökválasztás előtti és utáni kommunikációjában: látszólag sokkal aktívabb az elnökség, és egy központi mondanivalóra, a »korszakváltás« kifejezés használatára alapoznak a párt közleményei.”

Annak a friss interjújának is, melyet minap adott Gubík László az Indexnek szintén központi gondolata volt a korszakváltás szükségessége. Azért, mert úgy véli, e nélkül 2027-ben sem jut be a magyar párt a pozsonyi törvényhozásba. Ha pedig ez az újabb kudarc megtörténik, annak következménye nem a lemorzsolódás lesz, hanem a teljes széthullás következhet be a szlovákiai magyar közösségben.

E következtetésének a kifejtésére a megszólalásának fináléjában vállalkozik. Előtte viszont megannyi más, a magyar pártban épp az igényelt korszakváltást szolgáló kezdeményezés kerül terítékre. Sőt már az indításban egy olyan személyes gond is, aminek rendezése nélkül Gubík teljesen ellehetetlenülhet. 

De miről is van szó?

Gubík ismertséget 2011-ben szerzett, amikor nyilvánosságra hozta, hogy felvette a magyar állampolgárságot, amellyel automatikusan elveszítette a szlovákot, elszenvedve az ezzel járó zaklatásokat is. Viszont a pártelnökség vállalása lépéskényszerbe hozta. Hogy mit tett ez ügyben, arról ekképp számol be:

„A visszaigénylés már megtörtént, a folyamat része, hogy pont a napokban vettem részt az idegenrendészet munkatársánál egy meghallgatáson. Megnézték, hogy megfelelek-e a feltételeknek, ott élek-e életvitelszerűen, ahol állítom. Az én helyzetem könnyebb, mivel visszahonosításról van szó. A fő bizonyítandó tény, hogy az állampolgárságom megszerzésétől, illetve elvesztésétől visszamenőleg öt évig Magyarországon éltem-e vagy sem. Ennek megfelelek, hiszen akkor voltam egyetemista Budapesten. Nem örülök ennek az eljárásnak, de ez a dolgom, a közösségem most ezt várja tőlem.”

Két országban is nagy visszhangot kiváltó 14 évvel ezelőtti kiállásának drágán megfizette az árát. Mint mondja, e döntésével hátrányos helyzetbe kormányozta magát: „Nem választhattam és nem voltam választható ebben az időszakban, nem szavazhattam arra a pártra, amelyet most vezetek. A lakcímemet is elveszítettem, mivel töröltek a lakossági nyilvántartásból. Ez nem lett volna kötelező, hiszen magyar állampolgárként bejelentkezhetek Szlovákiában, de elvi kérdést csináltam belőle, úgy voltam vele, hogy akkor játsszuk le ezt a meccset. Amíg nem rendelkeztem magyarországi lakcímmel, jogi vákuumban éltem, így két évig az egészségügyi ellátásom sem volt megoldott. Ne csak beszéljünk róla, hanem álljunk is bele! A cél az volt, hogy legyőzzünk egy nyilvánvalóan alkotmányellenes törvényt, hiszen akaratán kívül senki nem fosztható meg a szlovák állampolgárságától, amit ráadásul a legerősebb jogcímen, a születésével szerzett.”

A sajátos státusa miatt nem akármilyen helyzetbe került Gubík, akkor, amikor tavaly novemberben fogadta őt Fico szlovák miniszterelnök. A találkozóra vonatkozó kérdésre, hogy Fico tudta-e, hogy egy magyar állampolgárral tárgyal a válasza adta magát:

„Elmondtam neki, majd visszakérdezett, hogy én is azok közül való vagyok, akik elvesztették a szlovák állampolgárságukat? Számomra fontos volt, hogy beszéljek vele erről, és nyomatékosítsam, az ő ellentörvényük miatt egy belpolitikai anomália vagyok, hiszen úgy vezetek szlovákiai pártot, hogy közben külföldi állampolgársággal rendelkezem. Vett egy nagy levegőt, majd kijelentette, hogy az előző kormányzásai idején voltak olyan történések magyar–szlovák viszonylatban, amelyekre nem lehet büszke.(Az én kiemelésem – BPJ) Az első találkozáson ezzel a válasszal beértem, biztató jel volt számomra, hogy rendelkezik önreflexióval. Az eredeti állapot-visszaállításnak vagyok a híve, a legideálisabb az lenne, ha mindenki felvehetné egy másik ország állampolgárságát anélkül, hogy bármilyen retorzió érné.” 

Azok után, hogy a felvidéki magyar közösség, és főleg a magyar politikusok nagyon sokáig elutasítóak voltak Ficoval szemben, ez a viszonyulás mára megváltozott. Hogy mi ennek az oka arra a következő a magyarázata:

„A 2006 és 2010 közötti időszakban magyarellenes éle volt a politikájának, ma ez nem látható. Nem tudom, belátta-e, hogy ez sehová nem vezet, vagy azért változtatott, mert a déli szomszédja az egyik legnagyobb szövetségese.

Meggyőződésem, hogy egy kisebbségi közösségnek elemi érdeke keresni a közös pontokat a mindenkori kormánnyal. Két okból zárnám ki az együttműködést bármelyik párttal: ha nyílt magyarellenesség lenne tapasztalható a politikájában, illetve ha az emberi méltóságot teljesen figyelmen kívül hagyná. Ficóra ezek most nem jellemzőek, így az előbb elmondottak összessége okozta azt, hogy változott a róla alkotott kép. Bennünket segítő jogszabályokat még nem hozott a kabinet, ide kellene majd eljutnunk. Ezért is lenne fontos, hogy a közösségünknek újra legyen képviselete a szlovák parlamentben.”

A tavalyi tisztújító kongresszus előtt, mint egyik elnökjelölt Gubík ötpontos javaslatlistával állt elő, ebben kemény kritikával illetve a pártelitet, mondván, „ott rekedtünk valahol félúton egy koszorúzás és egy gulyásfőző verseny között”. E kijelentésével szelet vetett és vihart aratott. Most szembesítik ezzel a szellemes kritikájával, amire pártelnökként már sokkal árnyaltabbal reflektál:

„A regionális politikában mi vagyunk a legerősebbek az összes politikai párt közül, hiszen nekünk van a legtöbb megyei önkormányzati képviselőnk, még úgyis, hogy nyolc megyéből csak ötben vagyunk jelen, emellett rendelkezünk mintegy 250 polgármesterrel, amivel a második helyen állunk. Ugyanakkor, ha a párt országos imidzsét nézzük, akkor egyet kell érteni a gulyásfőzős hasonlattal, hiszen az elmúlt években a valódi érdekképviselettel szemben inkább a közösségépítés dominált. Igaz, ha nem vagy a parlamentben, akkor ezt rendkívül nehéz megtenni, de törekedni kellene rá. Emellett a koszorúzást és a gulyásfőzést se becsüljük alá, hiszen a politikacsinálásnak fontos részét képezi a közösségépítés, hogy ne morzsolódjunk tovább.”

A folytatásban hangsúlyosan esik szó arról, hogy mi minden vezetett el oda, hogy a magyar párt 2006 óta nem jutott be a pozsonyi parlamentbe, meg arról is, hogy a Gubík által gyakran hangoztatott Felvidék first politikája valójában a lokálpatriotizmus politikai programja, hisz a feladat nem a nagy világ problémáival, hanem a szűkebb pátria kérdéseivel való foglalkozás. Ki is mondja: „A nemzeti közösséget megszólító párt nem politizálhat ideológiák mentén, egyértelműen nem állhat be egyik oldalra sem, hiszen akkor levágod a közösséged egy részét, ezt pedig nem engedhetjük meg magunknak.”

E megfogalmazása kapcsán hadd idézzem fel azokat a szavait, melyekben arról szólt, hogy tavaly amikor a választás előtt Erdélyben járt és ott volt az RMDSZ eredményváróján is, számára olyan tanulságokkal is szolgált az RMDSZ sikere, melyeket pártjában is hasznosítani kíván. A saját tapasztalatai alapján mondta el, hogy minek tulajdonítja az RMDSZ kiemelkedő eredményét:

„A kiváló politikai teljesítménynek, a nagyon komoly szervezettségnek, a társadalmi összefogásnak. Nemcsak az eredményvárón voltam ott volt, hanem az azt megelőző három napon jártam Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Maros megyében, Kovászna megyében, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Zetelakán. Közelről figyelhettem a Romániai Magyar Szövetség politikusainak és önkénteseinek a munkáját, és azt láttam, hogy a lelki vezetőktől kezdve a nagy társadalmi szervezeteken át az önkormányzati képviselőkig és a polgármesterekig mindenki egyként beleállt a kampányba. 

Ez az, amire szerintem a Felvidéken is mindenki vágyik, és amire nálunk szükség van. Mert csak így lehet olyan teljesítményt elérni, amilyet az erdélyiek is elértek. Ha arányaiban nézzük az eredményt, azt látjuk, hogy négy magyarból hármat elvittek az urnákhoz. A közösség közel háromnegyede elment szavazni. Ez irigylésre méltó, de ne álljunk meg az irigylésnél, inkább lessük el azokat a jó gyakorlatokat, amelyeket ők alkalmaznak.”

Évek óta nem volt komolyabb konfliktus szlovák–magyar viszonylatban, viszont nemrég Pozsonyban megkéseltek egy magyar fiatalt, mert magyarul beszélt a barátaival. Az esetet a pártelnök „elszigetelt, szomorú történésnek” tartja, de sajnos figyelmeztetni is kénytelen:

„Látens nacionalizmus azonban mindig volt a szlovák társadalomban, és talán még lesz is egy ideig. Ez ellen küzdenie kell minden jóakaratú embernek. Verbális és adott esetben fizikai atrocitás időszakonként előfordulhat.

Egy héttel az inzultus után a Spartak Trnava szurkolói egy olyan transzparenssel várták a dunaszerdahelyieket, amelyen az állt, hogy ez nem a csavargók, hanem a szlovákok országa. Ez oda vezet, hogy gyakran egy szóval indul a provokáció, a végén pedig már ott lehet a penge.”  

Interjújának végéhez közeledve Gubík, aki Duray Miklós szellemi örökösének tartja magát, ellentétben megannyi feledékeny és gyűlölködő felvidéki véleményformálóval, Bugár Béla kapcsán is tud pozitív jelzőket használni. Hogy mit is köszönhet a felvidéki magyarság a rendszerváltozás utáni két legkarizmatikusabb és legsikeresebb szlovákiai magyar politikusának, azt a következőképpen foglalja össze:

„Duray Miklósnak például azt, hogy magyar iskolába járhatnak a gyermekeink, ami a 70-es évek végén a jogvédő bizottságban kifejtett munkájának köszönhető. Úgy dacolt a világ legembertelenebb, legerősebb hatalmának csehszlovákiai bástyájával, hogy kétszer is a szabadságát adta, vállalta a bebörtönzést, mert szembement a husáki rendszer magyar iskolákat sújtó intézkedéseivel. Az, hogy a mai napig léteznek oktatási intézményeink, Duray kiállásának köszönhető. Bugár Bélának az életrevalóságát emelném ki, aki egy csallóközi betyárvirtussal megáldott politikus volt. Műveltséget, tájékozottságot, kapcsolati tőkét lehet szerezni, de az alaptermészetét mindenki kapja. Bugár remekül el tudta magát adni, ami egy nagyon fontos tulajdonság a politikában.”

Ezt követően arról se feledkezik meg, hogy hitet tegyen amellett, miszerint „a mindenkori magyar kormány a stratégiai partnerünk, amelynek erkölcsi, intézményi, politikai és támogatáspolitikai vetülete is van.”

Végül jön a záró passzus, melyet már a bevezetőből ismerhetünk. Ez a válasza arra a kérdésre, hogy mi történik, ha a legközebbi választáson is kimarad majd a Magyar Szövetség a parlamentből?

A reagálásához aligha szükséges kommentár:

„Nincs olyan forgatókönyv, hogy nem csináljuk meg. Ha most sem sikerül, az lélektanilag lesz megsemmisítő hatású a közösségünkre nézve. Amennyiben nem tudjuk parlamenti jelenléttel demonstrálni a megerősödésünket, akkor nem a lemorzsolódás fog folytatódni, hanem gyors széthullás következne be. Ennek megakadályozása lesz a cél.”