Megszólalt a héten a ma7-ben Kiss Beáta, a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális szervezetének, a Csemadoknak most megválasztott elnöke és elmondta, milyen elképzelésekkel, illetve konkrét tervekkel lát hozzá ahhoz a munkához, melyet azért vállalt el, hogy segítsen a közösségének, segítsen a Csemadoknak abban, hogy utóbbi megújulva új lendületet kapjon. 

A politikusból lett új elnök (Kiss Beáta korábban az MKP oktatási és kulturális alelnöke volt) interjújában nemcsak arról vallott Kolek Zsoltnak, hogy biztosítottnak látja-e a szervezet egységét a tisztújítás után. Beszélt arról is, milyen örökséget vesz át Bárdos Gyulától, miben látja a Csemadok erősségét és gyengéit, illetve szerinte mennyire kell „politizálnia” a szervezetnek?

„Legyünk realisták, a felvidéki magyarság több mint százéves történelmének nem túl sok, hatékonyságát hosszú évtizedekben mérhető közösségi kapaszkodója van, mai megnevezéssel azt is mondhatnánk, nem dúskálunk a felvidéki magyar brandekben.

Az egyik ilyen, sőt valószínűleg a legmélyebb gyökeret vert, hatásában legerőteljesebb fogódzónk a Csemadok, amely lassan 8 évtizede formálja a közösségi létünket, hol erősebben, hol gyengébben. Hatalmi pressziók, anyagi ellehetetlenítés, megosztottság – mindent megélt már a szervezet, és ha néha viharverten is, de mindig túlélt minden lelketlen támadást, és tovább tudott lépni. A hétvégi tisztújító közgyűléssel, Kiss Beáta megválasztásával most egy új fejezete kezdődik társadalmi-kulturális szervezetünknek.”

A ma7 főszerkesztőjének a Régi brand – új tartalom? című múltheti gyorsértékeléséből idéztem fentebb. Molnár Judit ezekkel a szavakkal indította jegyzetét, amit az ihletett, hogy a szlovákiai magyarok kulturális szervezete Ipolynyéken tartott XXVI. közgyűlésén szeptember 20-án Kiss Beátát, a komáromi Selye János Egyetem adjunktusát választotta elnöknek. A Csemadok országos elnöki tisztségért három jelölt indult, de Hrubík Béla költő a szavazás előtt visszalépett. Így végül Kiss Beáta és a szintén a Selye egyetemen oktató Petheő Attila között dőlt el a verseny. A 107 érvényes szavazatból Kiss Beáta 69-et kapott.

Természetesen a szavazatszámok alakulása volt a tisztújító értekezlet legfontosabb fejleménye. Viszont ezen túlmenően az is kulcskérdésként merült fel, hogy a Kárpát-medence legkiterjedtebb hálózattal bíró szervezetének, – amely Felvidéken minden magyarok lakta településen jelen van, a pozsonyi belügyminisztérium pedig 434 bejegyzett tagszervezetét tartja nyílván – most bizalmat kapott vezetése miként tud új lendületet adni. Mert, és erre Molnár Judit cseppet sem köntörfalazva rámutatott, felettébb nagy az igény. Ezért ő már közgyűlés másnapján így fogalmazott: „Innovatív célokra, strukturális reformokra és újfajta kommunikációra van szükség, ha meg akarja tartani a közösségben eddigi meghatározó helyét, mi több, az is eltökélt szándéka, hogy levetkőzve a múlt századi, megcsontosodott mechanizmusokat, modern, vonzó közösséggé változtassa a szervezetet.”

Mielőtt rátérnék az interjú ismertetésére, még egy passzust ideillesztenék a főszerkesztő asszony kommentárjából. Teszem ezt, mert abban, mint cseppben a tenger, tükröződik, hogy mit vár el, és mit remél a felvidéki magyarság, attól a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetségtől, melyet 1949-ben még a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete néven alapítottak (innen ered a Csemadok mozaikszó) és olyan emblematikus nevek fémjelzik az útját, mint Fábry Zoltán, Dobos László, Gál Sándor, Kolár Péter, Sidó Zoltán és Bajnok István, illetve a most visszavonuló Bárdos Gyula.

„Ma még a Csemadok erős hívószó, megkérdőjelezhetetlen érték, a Kiss Beáta vezetésével most kezdődő munka legfontosabbja, hogy ezeket a fundamentumokat megőrizve új tartalommal is megtöltse a szervezetet, olyanná alakítva azt, ahol nem csupán a rendezvények a fontosak, de minden felvidéki magyar, korosztálytól függetlenül, közösségre lel.”

Tény és való: már csak azért sincs könnyű dolga az új Csemadok-elnöknek, mert a szervezet most egy korszakot zárt le azzal, hogy 13 év elteltével Bárdos Gyula gazdag, sokrétű örökséget hátra hagyva leköszönt.

Hadd szögezzem le, a „nemzet-napszámos” Bárdos Gyulának számos érdeme van abban, hogy a Csemadok ma is él és aktív. Őt annak az intézményembernek ismerhettem meg jómagam is egykor, aki már évtizedek óta sikeresen tudott mindenki barátja lenni és képes volt mindig megszólítani az embereket. Ő fáradtságot nem ismerve személyes jelenlétével erősítette a rendezvényeket, nem volt rest a legkisebb faluba sem elmenni, hogy ily módon is deklarálja a kultúránk fenntartó erejét. Ráadásul integratív erőként tudott jelen lenni és működni Felvidék-szerte, legyen szó politikáról vagy Csemadokról. A kíméletlen szekértáborosdi időszakában is jó érzékkel irányított és közvetített, minden megszólalásával a közös érdekeket hangsúlyozta, és nem engedte, hogy a Csemadok ideológiai hadszíntérré változzon.

Az új elnöknek szemben Bárdossal a magyar politikum megosztottságának a terhével már szerencsére nem kell megküzdenie, de így is maradt számára feladat bőven. Ezekre azt követően tér ki, hogy a legnagyobb elismeréssel méltatja elődjét, és számba veszi a rá hagyott örökséget:

„Bárdos Gyula hatalmas tiszteletnek örvend a felvidéki magyarság körében. Már eleve közismert közéleti személyiségként került a Csemadok élére, aki nagyon sokat letett az asztalra. A személyiségével komoly felhajtó ereje tudott lenni a közösségnek, presztízst, rangot adott a Csemadoknak. Való igaz, 13 év alatt sok tekintetben megváltoztak a körülmények, átalakult a Csemadok környezete.

A népszámlálási és a választási eredmények azt mutatják, hogy egyrészt létszámban is fogyunk, másrészt elég erőteljes közöny uralkodik a felvidéki magyar ügyek iránt. Persze ez nem Bárdos Gyula személyes öröksége, hanem a helyzet, amibe a Csemadok új elnökeként belekerülök. Ugyanakkor azt tapasztalom, egyre több fiatal kapcsolódik be a Csemadok munkájába, és ez bizakodásra ad okot.”

Eszmefuttatásának zárómondatából egyértelműen kiderül, hogy biztatónak látja a Csemadok jövőjét. Az optimizmusára rá is erősít ezután, amikor a küszöbön álló tennivalóiról beszél:

„A Csemadok szerintem összességében jó állapotban van, leszámítva, hogy a régiókban kevésbé aktív helyi szervezetek is vannak. Viszont abban a pillanatban, amikor ezekben a szervezetekben megjelenik egy-egy aktív vezető, a közösségek rögtön felélednek. Erre nekem is van személyes tapasztalatom, akár a legszűkebb régiómból is. Azt se hallgassuk el, hogy vannak helyi szervezetek, ahol komoly feszültség érzékelhető. Ezek rendezésére és az alvó szervezetek aktivizálására fontos kihívásként tekintek.”

A Csemadoknak a mai napig is mintegy 50 ezer tagja van, és ezzel – mint már mondtam – a legnagyobb társadalmi szervezet a Felvidéken. Ennek ismeretében óhatatlanul is adja magát a kérdés: hogyan lehetne ezt a súlyt, amit a szövetség képez, jobban kihasználni?

Kiss Beátának erről is van határozott elképzelése:„Csakis hangyaszorgalommal, aprólékos munkával lehet ezt elérni. – fogalmaz, majd így folytatja: Nem nagy, látványos gesztusok kellenek hozzá, sokkal inkább az, hogy a modern információs technológiákat is felhasználva, pozitív, vonzó képet alakítsunk ki a Csemadokról. Akik közelebbről látják a Csemadok munkáját, meggyőződhetnek arról, milyen valójában a szervezet. Viszont sokan, akik távolabbról látják a Csemadokot, téves elképzelést alakítanak ki, “öreges”, unalmas társaságnak gondolják. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szélesebb társadalomban pozitív képet alakítsunk ki a Csemadokról.”

Mindezekhez egyfajta küldetésnyilatkozatként hozzáteszi: „Ha ez a vélekedés gyökeret ver, akkor tudjuk megszólítani azokat, akik most még közönyösek. Akik csatlakoznak, és a közösségben jó élményeket szereznek, azt fogják érezni, jó a magyarsághoz, jó a Csemadokhoz tartozni, és tenni is fognak a közösség érdekében. Ugyanakkor napjainkban is a Csemadok rendelkezik a legnagyobb kapcsolati hálóval a Felvidéken, több mint négyszáz alapszervezetünk van. Vagyis még mindig a Csemadok tudja leginkább megszólítani az itt élőket.”

Még elnökjelöltként az interjúalany célként fogalmazta meg a közhangulat és a Csemadok megítélésének a befolyásolását. Ezt azért tartotta fontosnak, mert még sokan vannak ma is olyanok a felvidéki magyar értelmiség köreiben, akik úgy gondolják, a Csemadok csak egy mesterségesen fenntartott, kommunizmusból megmaradt szervezet, ami nem csinál semmit, csak nyeli a pénzt.

Miközben hittel vallja, hogy ez egyáltalán nem igaz, Kiss Beáta annak is tudatában van: e téren is lépnie kell, tehát ezen az előítéleten megfelelő kommunikációval változtatni kell. Vagyis a nem csemadokos réteg hozzáállását is pozitívra kell fordítani, de ugyanakkor a csemadokosoknak pedig visszaadni kell a hitet, az örömet és az optimizmust, hogy érdemes a szervezetben dolgozni.

Az említett hamis beskatulyázás mellett a felvidéki magyar közösség legnagyobb rákfenéi a közöny, az érdektelenség és az egyes régiókból történő elvándorlás. Arra a kérdésre, hogy mit tehet a Csemadok azért, hogy helyben tartsa, vagy éppen visszacsábítsa a fiatal nemzedékeket, akik a jövő biztosítékát jelentik, a válaszadó nem tagadja, hogy tisztában van a korlátokkal is. Mert, mint fogalmaz:„vannak olyan kitüntetetten fontos társadalmi célok, amelyeket a Csemadok önmagában nem tud megoldani. Ez is egy ilyen összetett probléma, amelynek megoldása a felvidéki magyar érdekképviselet és a civil szervezetek szoros együttműködése nélkül nem kezelhető eredményesen.”

Ugyanakkor szó sincs arról, hogy felelősséget hárítna a felvetettekkel kapcsolatban. Ezért is mondja:„A Csemadoknak viszont kulcsszerepe van abban, hogy fenntartsa és megerősítse azt a magyar nyelvű kulturális közeget, ahová a fiataloknak, a fiatal családosoknak jó tartozni.”

Hogy miért látja így, azt a folytatásból tudjuk meg: „A közösségünkből nagyon hiányzik a pozitív életérzés, vagyis hogy a magyarsághoz tartozás legyen öröm és büszkeség, ne kötelesség. Szerencsére lépten-nyomon kapok pozitív megerősítéseket, hogy vannak olyan fiatal csemadokosok, akik szívvel-lélekkel dolgoznak a helyi közösségekért. Ők tudják a legjobban megszólítani a saját generációjukat.”

A nagyinterjúban aztán szó esik arról is, hogy Kiss Beáta, már csak azért hisz Léván nőtt fel, ahol egyértelműen szórványban élő magyar közösség él, továbbá azért is, hisz az elmúlt években kifejezetten a szórvány problémáival foglalkozott elnökségi tagként, miért tekinti kulcsfontosságúnak a Csemadok szórványprogramjának megvalósítását.

Persze arra is kitér az interjúban, hogy mennyire kell „politizálnia” a Csemadoknak, amivel kapcsolatosan szintén markáns véleményt hallhatunk. Eszerint mivel a társulás tudja leginkább megszólítani az ország bármely vidékén élő magyarokat, ez nagy felelősséget ró reá. Viszont nem kevésbé fontos itt a megfontoltság, az empátia, a kellő odafigyelés is, amit külön is hangsúlyoz:

„Azt is látnunk kell, ha Hűbele Balázs módjára betoppanunk egy-egy család életébe, hogy támogassák a magyar pártot, nem biztos, hogy pozitív támogatásra találunk. Ha viszont a családot megszólító csemadokos már évek óta jelen van közösségszervezőként és hiteles ember, akkor kialakul a bizalmi viszony, és nagyobb eséllyel tud mozgósítani a magyar érdekképviselet mellett is.”

Végül arról, hogy miként látja a kulturális szövetség jövőjét, annak tudatában, hogy egy tisztújítás után minden szervezet életében óhatatlanul felmerül, hogy akik alulmaradtak, ugyanolyan eltökéltséggel viszik-e tovább a zászlót?

Kiss Beáta biztosítottnak látja a Csemadok egységét. Ennek a meggyőződésének hangot is ad:

„A Csemadok egysége nem lehet kérdés. Nemcsak nekem, hanem az egész elnökségnek és az Országos Tanácsnak is őriznie kell a szervezet egységét. Nem is jöhet szóba más alternatíva. Az egyik elnökjelölt társamnak, Hrubík Bélának volt egy általam is támogatott javaslata, hozzunk létre egy szolidaritási alapot a felvidéki magyar közösség támogatására. Hrubík Bélával, akit a középső régió alelnökké választott, továbbra is együtt fogunk dolgozni az Országos Elnökségben. A legnagyobb barátságban váltunk el a tisztújító közgyűlést követően is, biztos vagyok benne, hogy jól fog menni a közös munka.

Petheő Attila javaslatai közül is volt több olyan, amelyik szerintem megfontolásra érdemes és megvalósítható. Tréfásan fogalmazva, amennyiben osztozik a szabadalmi jogokon, akkor bizonyára az új elnökség is a napirendjére veheti a javaslatait.”