Műholdtávlatból a kontinens legmozgalmasabb térsége, talajszintről nézve szintén igen változatos, mint ahogyan a hozzá kötődő geopolitikai szándékok is szerteágazóak: túlzás nélkül Európa egyik legizgalmasabb szeglete, ahol a „rendezni végre közös dolgainkat”-féle felszólítás inkább egy permanens projekt fedőneve, mintsem diplomáciai (retorikai) üzenet. Mert a biztatásban legalább három elemmel van gond, majdnem egyszerre – mit értünk rendezésen, meddig terjed a közös dolgok határa, és miként értelmezhető balkáni paradigmában (inkább egymást cáfoló sajátos logikákban) a végre időhatározó.

A félszigeten lezajlott katonapolitikai rendezés egyik fejezeteként számon tartott daytoni egyezmény két hét múlva lesz 26 éves, mégis a 23 tételben részletezett békeszerződés törékeny és átmeneti jellegére figyelmeztet mindaz, ami most Bosznia-Hercegovinában történik. A három etnikai pillérre tervezett föderációból a szerbek kivonulni látszanak, legalábbis ezt valószínűsítik az erre utaló nyilatkozatok; hadseregből, igazságszolgáltatásból egyaránt távozni szándékoznak, mintegy jelezve, hogy keveslik azt a részleges autonómiát, amelyet eddig a Wright-Patterson légibázison kialkudott dokumentum nekik szavatolt. Mint minden békeszerződés, a daytoni is bizonyára javítható, továbbgondolható, de a Banja Luka-i körök legfrissebb döntései többről szólnak, mint a hiányosságok elleni manifeszt tiltakozásról. Ha nincs mögöttük valamely nagyhatalmi támasz, aligha állnak be ebbe a veszélyesnek ígérkező táncba. A legfrissebb feszültségekről érdemben nem lehetett beszélni az ENSZ BT-ben, mert orosz vétón futott zátonyra a jelentéstevő szereplése – ezért nem is olyan nehéz Moszkva közvetlen biztatására gyanakodni. Úgy tűnik, a Kreml érdekelt abban, hogy az ukrán–lengyel–balti zóna mellett egy délnyugati „fronton” is legyen némi működés, így az Európai Unió meg a NATO, a Fehér Ház kellő ritmusban kapkodhatja a fejét a különböző színhelyek között.

S mert a gond nem jár egymagában, íme a legújabb fejlemények, balkáni bélyeggel ellátott borítékban: az albán kormányfő belengette egy esetleges Koszovóval való egyesülés ötletét. Edi Rama nem egyebet állított Albin Kurti kollégája jelenlétében, mint hogy ő személy szerint megszavazná a nagy albán álmot karnyújtásnyira közelítő referendumot. Álláspontját osztja az albániai lakosság mintegy 80%-a – derült ki egy talán éppen erre a pillanatra időzített felmérésből. Az összalbán terv révbe juttatása még egy újabb szakaszt is feltételez, miután Priština és Tirana az unióban egyezségre junta, és azt a népakarat voksával pecsételné meg. Észak-Macedónia, a keleti szomszéd ugyancsak aggódhat amiatt, hogy ez a folyamat aktivizálná, sőt radikalizálná az egyébként is a kisebbségi jogaiért hevesen kiálló albán közösséget, amely az ország lakosságának legalább egynegyedét teszi ki, és földrajzilag tömböt alkot éppen Észak-Macedónia nyugati határvidékén.

Két, egymással látszólag szögesen ellentétes jelenség, egy kiválási meg egy egyesülési szándék, és ezúttal csak a „nyers” tények szűk környékének vázlatát skiccelve; a Balkán ennél a kettősségnél jóval bonyolultabb térség, az erővonalak és zonális érdekek folytonosan árnyalódó, néha meredeken változó közege, amelyet könnyen ki lehet billenteni érzékeny és állandósult – s talán éppen ekként megszokott – egyensúlyából.

(Borítókép forrása: euractiv.com)