A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át Lay Imre, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének titkára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. A rangos elismerést Áder János, Magyarország köztársasági elnöke adományozta az örökifjú brassói srácnak.

Tóth László főkonzul hangsúlyozta: „Lay Imre, az 1956-os forradalom és szabadságharc elvei melletti, a megtorlás következményeit is bátran vállaló, példaértékű kiállása, valamint Brassóban végzett közösségépítő tevékenysége elismeréseként” érdemelte ki a Magyar Arany Érdemkeresztet.

Lay Imre 1958 és 1964 között hat évet töltött a romániai gulágon.

Mi volt a bűne? Az övé csak az, mint társaié, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének tagjaié, akik közül több mint hetvenet tíz évtől huszonöt évig terjedő büntetéssel sújtottak az 1956-os magyar forradalom támogatásáért, a szocialista államberendezkedés elleni szervezkedésért.

Azt képzelték, hogy a pesti srácok segítségére siethetnek Erdély délkeleti csücskéből, hogy a kommunista központi hatalom nem tud a romániai magyarság jogfosztásáról, és erről szóló jelentésüket örömmel fogadja, orvosolja is. Ez a gyermeteg gondolat is elegendő volt ahhoz, hogy besúgják, nyilvántartásba vegyék, letartóztassák, kirakatperben elítéljék, és hat évig küzdjön a túlélésért a börtönökben, s a munkatáborokban.

Az EMISZ kezdeményezője és titkára, Lay Imre néhány hónappal a forradalom kirobbanása előtt járt magyarországi rokonainál. A budapesti események hírére a tizenhat éves gyerek összehívta osztálytársait, és támogatói csoportot szerveztek. Hamarosan belátták, az őrtornyok és szögesdrótok közt, a csőre töltött határőri puskák célkeresztjében aligha tudják átlépni a határt és Budapestre menni harcolni. Aztán megérkezett a szovjet beavatkozás, a forradalom vérbefojtásának a híre. Ekkor döntötték el, hogy Brassóban, Erdélyben ők éltetni fogják a szabadság szellemét, hangsúlyozzák az emberi jogok betartásának szükségét. Így írták meg az EMISZ szervezeti szabályzatát a kommunista ifjúsági szervezet szabályzatának mintájára, az imperialisták szót szovjetekre cserélték. Megtagadták az orosz nyelv tanulását. Elmentek Fehéregyházára, és megkoszorúzták a szabadságért életét áldozó Petőfi Sándor emlékművét. Az emlékműnél Petőfi verseket szavaltak, fiatalok lévén nemcsak a szabadságról, de a szerelemről is.

A titkosszolgálat figyelt, és kivárt.

Kivárta, amíg valahányan betöltötték a tizennyolcadik évüket. Nagykorúakként tartóztatták le, ítélték el őket.

Az EMISZ-perben összesen 81 ítéletet hoztak.

Lay Imre bajtársai közül utolsóként, július 30-án szabadult, édesapja temetése után egy nappal. Másnap elment dolgozni, emlékszik vissza, mert a szobafestést, amit a papa elvállalt, be kellett fejezni. Már a vonaton hazafele, elnézve az emberek fáradt, szürke arcát megállapította: igaz, hogy kiszabadult a börtönből, ahol rájött, az ember szelleme szabad lehet, de visszatért egy olyan világba, ahol rabruha nélküli fogoly marad.

Évtizedeken át éltek közöttünk a brassói srácok, akiknek nem szabadott elmondani, akikről nem szabadott tudni, hogy miért szenvedtek hosszú éveken át a román gulágon.

A rendszerváltás után keresték fel ismét egymást, találkoztak, alapították meg a bajtársi csoportot. Kitüntette őket a Magyar Köztársaság. Emlékirataik megjelentek a Brassói Lapok kiadásában.

A börtönévekért a román állam kárpótlást fizet, de rehabilitálásuk a mai napig nem történt meg.

Azt állítják, nem hősök, naiv tizenévesek voltak, akik, mint minden fiatal, hittek a szabadságban és az emberi jogokban, hitték, hogy magyarként élni, a magyar kultúrát megismerni, átörökíteni nem bűn. Tévedtek, rossz volt a helyzet- és korismeretük. Legnagyobb hőstettüknek azt tartják, hogy túlélték a hatévi börtönt, és a huszonöt évnyi rabruha nélküli fogolysorsot a szocialista Romániában.

Nem, brassói srácok, ti valahányan, akik nevében átvette Lay Imre a kitüntetést! Nem voltatok naivak. Elfogadom, nem akartok hősként tetszelegni. Ám mindvégig szabad emberek maradtatok, s hogy az ember szabad lehet, ez mindennél fontosabb üzenet a diktatúrából még ki nem gyógyultaknak vagy a diktatúrák mai híveinek.

(Nyitókép forrása: Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda Facebook-oldal)