Nem tudom, hogy a sűrű program dacára a világ nagyjainak lesz-e érkezése betérni a glasgow-i botanikus kertbe egy ilyen felspannolt klímacsúcs után szusszanni egyet: átgondolni, hogy az ígéretzuhatag után, a hatásosra szabott szpícseket követően most mitévők legyenek. Hat évvel Párizs után. A milliárdos tételek felajánlásában kétkedni kishitűség lenne, de az eddigi tapasztalat visszafogott bizakodásra ösztönöz bárkit, aki e kérdéskörben behatóan firtatná a szakpolitika hatékonyságát. Kerek évszámok jelennek meg az elvárás-horizonton, mint 2030, meg 2050, mintha eleve jobban csomagolható üzenet lenne, ha ilyen évtizedes léptékekben gondolnánk az élhető (közel)jövőre. Kína és Oroszország vezetőinek távolmaradását túl könnyű lenne az USA elnökének nagyapós ejnye-bejnyézésével lezárni: jele ez annak, hogy a klímadossziéban fontos szereplők mennyire eltérően viszonyulnak a planetáris környezeti–éghajlati komforthiányunkhoz. Bulvársajtós közelítésben a skóciai klímacsúcs egyben új jelenséget is becsempészett a nemzetközi viszonyokba: a Jo-bo effektust; szemfüles operatőrök egyaránt rögzítették, amint Joe Biden szeme lekoppan a plenáris alatt, és azt is, ahogyan Boris Johnson brit kormányfő szintén elbóbiskol, miközben fegyelmezetten ül az első sorban, és épp a szónokra figyel(ne).

Figyelemre pedig most ugyancsak szükség lenne, méghozzá a disztributív sasolásra: a Grétáék azonnali akciót sürgető online petíciójára érkezett majdnem másfélmillió szignó csak az egyik irány, a világpotentátok által felajánlott milliárdos támogatást szintén nem lehet mellőzni. Mint ahogyan naivak lennénk, ha a fosszilis energiaszektor lobbijától eltekintenénk, amikor zöldebb, de legalább élhetőbb holnaputánt vizionálunk. Az egyes régiók, és azon belül az államok környezetvédelmi érdekei olyannyira szerteágazóak és sajátosak, hogy a globális zöld minimum létrejötte nem lehet több folyton frissülő, és egyben elvont célkitűzésnél.

A felismerés, hogy nyertesként nem lehet kijönni ebből az idővel folytatott versenyből, akár jótékony hatású is lehetne: a szemléletváltás – ha megtörténne – inkább azt sugallja, hogy az tekintheti magát (átmenetileg) győztesnek, ha kevésbé sérül a társadalom és környezete, miközben abszolválja a vállalásokat. A nagy léptékű paradigmaváltások velejárója, hogy nehéz mérnökien precíz – és ugyanolyan szigorúan számon kérhető – határértékeket és terminusokat beiktatni, így kerülhettek bele a párizsi egyezménybe az olyan kifejezések, mint például az „idővel haladást tanúsítsanak”. Felszólalásában Klaus Iohannis is elősorolta a hazai adatokat, amelyek önmagukban, abszolút értékben biztatóak, de jobbára a honi ipar leépülésének „gyümölcseként”, és nem tudatos nemzeti stratégia eredményeként jelenhettek meg, ahogyan rögtöni reagálásában a Greenpeace romániai fiókszervezete figyelmeztet.

A 26. ENSZ-klímacsúcs látványos és sajtónyilvános része legfeljebb előhangolásnak elegendő: a java, a szakértői egyeztetések szakasza, az érdemi munka javában zajlik, és ennek hozadékán lehet majd lemérni, miért volt érdemes négyszáz magángéppel elárasztani a glasgow-i repteret, bár ez is inkább a közönségnek szóló sajtóadalék, bármilyen frappáns és moralizáló is lenne.

A majd Glasgow-i Egyezményként bevonuló dokumentum aláírása, majd ratifikálása, az eddig bevett szokásokat tekintve, jó egy-másfél esztendőbe kerül; a glóbusz jelképes visszaszámlálója eközben tovább faragja a szimbolikus másodperceket, magyarán, vagy inkább skótosan: egyre fukarabbul méri esélyeink csekélység-indexét.

(Nyitókép forrása: s.france24.com)