A pohár akkor telt be, amikor a közösségi médiás hírfolyamomban az egyik ismerősöm azzal indította a napját, és így az enyémet is, hogy világgá kellett kürtölnie korszakalkotó megállapítását, miszerint az éjszakai kijárási tilalom valójában azért van, mert épp ilyenkor permetezik szét a városok utcáin az emberiség kiirtására szánt mérget, és hát nem szerencsés, ha ezt az amúgy halálraítélt polgárok is látják. Felkiáltottam: Na eddig, és nem tovább! Egyből töröltem az illetőt az ismerőseim közül, szinte azonnal érezve a mennyei megkönnyebbülést: egy hülyével kevesebb.

Ekkor hasított belém az ösztönző gondolat: minek itt megállni? „Elég az oltatlanok baromságaiból!” felkiáltással vicsorgó fogsorral töröltem mindenkit, aki egy húron pendül Șoșoacă asszonysággal. Csakhogy ezzel a huszárvágással annyira kibillentettem egyensúlyából a vakcina-háború pro–kontra mérlegét, hogy fuldokolni kezdtem az oltáspártiak okoskodásaitól. Rá kellett jöjjek, hogy bizony közöttük is jócskán akadnak olyanok, akik az ész osztásánál csak akkora adagot kaptak, ami épp elég ahhoz, hogy megkössék a cipőfűzőjüket, a tyúkokkal ellentétben ne szarják összevissza az udvart, be tudják fizetni az adójukat, és így a fogyasztói társadalom hasznos tagjának tekintsék őket. Persze nemcsak tőlük váltam meg, hanem az oltáspártiak összes képviselőjétől, és ezen megvalósítottam azt, amire az orvostudomány közel két éve képtelen: véget vetettem a járványnak, már nem én voltam a porcelán az elefántboltban. Rögtön jött az újabb bevillanás: a tisztogatást feltétlenül folytatni kell.

Néhány éve volt már egy ilyen próbálkozásom, akkor a szüntelen játékfelkérések miatt vertem ki a díszhisztit, alaposan lecsökkentve ismerőseim számát. Akkor ennyivel is beértem, de most eldöntöttem, hogy végigviszem a nagytakarítást. És innentől kezdve nem volt megállás.

Amúgy is untam már a kutyás, cicás képeket, a búbánatos hétfői és kirobbanó örömű pénteki posztolásokat, a nyálas igazságtartalmú napi idézeteket, úgyhogy megszüntettem ezek forrásait is. Aztán eszembe jutott, hogy bőven vannak még dolgok, amik az agyamra mentek. Ilyenek a hobbitörténészek, hobbitényfeltárók szenzációs információi, a szabadon ébredők zsenialitásai, összeesküvés-elméletei, a celebek álhalálhírei, a kamu ncore-regisztrációk, a lájk- és megosztásfüggő semmiségek, lélekcseppek, pénzfák, jóléti lóherék, szerencsehozó elefántok, sikerangyalok sokaságai. Elegem lett a politikai korrektségre nevelt szabadszájúakból, az ostorjátékra rózsaszín tütüben táncoló oroszlánokból.

Fogytak is rendesen az ismerőseim. Nem kértem többet az alakformáló oldalakból, napi marhaságokból, a szenzációs zenei és sportvideókból, baleset-összeállításokból, az oroszok gépkocsi-kamerázásából, úri motorosok jó cselekedeteiből, és már kezdtek hidegen hagyni Tibi atya bölcsességei, DJ Sanyika viszontagságai, illetve a „Mindennap ugyanaz a kép Zámbó Árpyról” oldal frappáns beszólásai is. Lemondtam a kulturális, közéleti, zenei hírekről, a politikai csatározásokról, s nem tartottam igényt többet a stoppolási és csomagelviteli könyörgésekre sem, és az elveszett kiskutyák, beteg gyerekek miatti vészkiáltások sem hatottak már meg.

Fél éjszakám ráment, de rendesen kitakarítottam minden mocskot, igaz, kemény árat kellett fizetnem, mert nem maradt egyetlen ismerősöm sem.

Képzelhetitek, mekkora volt a ledöbbenésem, mikor másnap reggelre megint hülyeségekkel lett teli az idővonalam. A döbbenet csak fokozódott, mikor rájöttem, hogy bizony ezeket még én osztottam meg, rendesen próbára téve volt ismerőseim idegeit. Töprengtem egy keveset, majd meghoztam a lehető legkorrektebb döntést. Igazságérzetem nem engedte, hogy kivételt tegyek.

Töröltem magam is az ismerőseim közül, és azóta szabad vagyok. Kár, hogy senki nem tud róla.

(Niyitókép forrása: media.wired.co.uk)