Csak a régi lemez, semmi egyéb, de már nagyon unjuk: Sepsiszentgyörgy idén hivatalossá vált címeres zászlaja miatt beperelte a kormányt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nevű szervezet. Nyilván nem maradhatott ki ebből a hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă és az általa képviselt civil szervezet sem. Mint azt a Maszol cikkéből megtudhattuk, a pereskedők a városzászlón lévő címert kifogásolják, amelyben hiányolják a románok jelenlétére utaló szimbólumokat, illetve kifogásolják, hogy a sepsiszentgyörgyi városzászló a székely zászló színeit tartalmazza.

A pereskedők régóta következetlenek, ennek korrigálására lenne néhány észrevételem, illetve javaslatom. Először is az, hogy Románia zászlaján sincsenek ott a magyarok és más „együtt élő nemzetiségek”. És hogyhogy Romániának nevezik az országot?! Hiszen itt nem csak románok élnek! Nevezzük közös hazánkat Észak-Balkánnak. (Magyarországot pedig Pannóniának, hogy az ott élő nem magyar nemzetiségűek se sértődjenek meg.) Továbbá mit keres a közintézményekben, például Románia – pardon, Észak-Balkán! – parlamentjében a kereszt? Mit szólnak ehhez a dobrudzsai muzulmán polgártársaink? Továbbmegyek: miként lehet csak a román nyelv hivatalos, miközben számos más ajkú állampolgár is él az országban? Javaslom a latint vagy az eszperantót mindenki megelégedésére.

Kérem Tanasát és társait, hogy a hivatalos nyelvet, illetve a fent említett elnevezéseket és szimbólumokat is támadják meg a bíróságon. A következetesség jegyében.

Mielőtt kitörne a botrány, hogy a fentieket komolyan gondolom, megnyugodhatnak (a Google-fordítót használó olvasók is): nem neveznék át és nem szedetnék le semmit. Az etnikailag/kulturálisan semleges ország elképzelése abszurd, hiszen az államot a benne élők alkotják, akiknek nyilván van identitásuk. Valahol természetes tehát, hogy az országok neve, közigazgatása és szimbólumai elsősorban a lakosság többségének kultúráját tükrözik. A gond akkor van, amikor az állampolgárok egyenlőkre és egyenlőbbekre oszlanak. Például eléggé ellentmondásos az, hogy az alkotmány valamennyi polgárának szavatolja az egyenlőséget nemi, etnikai, vallási stb. hovatartozásra való tekintet nélkül, de hivatalos nyelvként csak a románt határozza meg. A többség anyanyelve egyben hivatalos nyelv is, a többiektől viszont megkövetelik az anyanyelvüktől eltérő nyelv ismeretét, azaz a többséghez képest pluszkötelezettségük van az állami szférában. És ez csak egy példa a megkülönböztetésre.

Mi lenne a megoldás erre az egyenlőtlenségi problémára? Tudom, hogy már unják, de erre való az autonómia, a területi (több hivatalos nyelvvel) és a nem területi egyaránt. Ez biztosítana egyensúlyt, hogy a különböző etnikai/nyelvi közösségek ne a másik feletti uralomra törekedjenek, hanem az együttműködésre. Rá is lennének kényszerülve, mert etnikai téren fel kellene adniuk a többségi elvet, lélekszámuktól függetlenül egyenrangúak lennének, így konszenzusra kellene törekedniük.

Mindez naivan hangzik, különösen annak tükrében, hogy az írásom elején említett székelyföldi román csoportosulás állandóan megkérdőjelezi a helyi többségnek még az identitását is, és minden székely kezdeményezést veszélynek, illetve támadásnak lát vagy akar látni. Az őket támogató történészek számára, akik szerint a székelyek elmagyarosított románok, van egy rossz hírem: még ha így is lenne, a román alkotmány és nemzetközi egyezmények szerint mindenkinek joga van az önmeghatározáshoz, ha pedig a székelynek nevezett népcsoport, a vélt román eredete ellenére, csak azért is magyarnak tartja magát, és ragaszkodik az anyanyelvéhez, akkor ez van, n-ai ce să faci.

A székelyföldi román civilek nemcsak az önazonosság-tudatunkat vitatják, hanem még azt is megszabnák – a törvényt sajátosan értelmezve –, hogy az anyanyelvünkön mely szavakat használjuk, és melyeket ne. A magyar nyelvészettudományban magát bizonyára jártasnak képzelő Dan Tanasă ízlelgeti a szinonimákat, hogy a „községháza” nem jó, a „polgármesteri hivatal” jó. (A bíró pedig neki ad igazat, hiába lobogtatja a védelem a Román Akadémia által kiadott román–magyar szótárt.)

Pedig nyelvészünk talán nem is sejti, milyen nagy lehetőségek várnának rá egy különleges státusú székelyföldi tartományban. Elgondolkodhatna azon, hogy mivel egy területi autonómiában, mint már említettem, lélekszámtól függetlenül egyenlő döntéshozói súllyal rendelkeznének a magyarok és a románok – kölcsönös vétójoggal, úgymond konszenzuskényszerben –, a különböző nyelvi közösségek képviselői felváltva, rotációval tölthetnék be a közigazgatási vezetői tisztségeket. Egy ilyen rendszerben közéleti szerepet vállalva, ambíciósként ismert feljelentőnk akár polgármester is lehetne. Például Sepsiszentgyörgyön. Micsoda lehetőség! Fontolja meg!

(Nyitókép forrása: mecenatura.mediatanacs.hu)