banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Megvédte bajnoki címét a Kolozsvári U-BT a Nagyvárad elleni döntőben

Sorozatban negyedik bajnoki címét ünnepelte csütörtök este a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabda-csapata, miután 97:89-re legyőzte hazai környezetben a Nagyváradi CSM-t. Ez volt a döntő párharc ötödik összecsapása, Mihai Silvășanu edző legénysége pedig 4-1-es összesítettel diadalmaskodott.

A házigazda Szamos-partiak mintegy 10 ezer szurkoló előtt ünnepelték meg a címvédést, amelyben közrejátszottak Jones (22 pont), Eddie (16 pont) vagy éppen Mokoka (15 pont) kosarai.

A Cristian Achim által edzett váradiak keretéből – akik a tavalyi szezon után sorozatban másodjára kaptak ki a fináléban a kolozsváriaktól – Richard (25 pont) és Tarolis (14 pont) voltak a legeredményesebbek ezen a csütörtöki meccsen.

A News.ro beszámolója alapján a találkozót a helyszínen nézte meg Ghiță Mureșan is, aki 1992-ben még azzal a Mircea Cristescuval a csapatban nyert bajnokságot a Kolozsvári „U”-val, amelyik bejelentette, hogy az idény végén visszavonul a klub vezetőségéből.

A Kolozsvári U-BT története hatodik bajnoki címét szerezte, de a Kolozsvári Universitatea is nyert korábban három serleget a Szamos-parti városnak. A Nagyváradi CSM története hetedik döntőjét vívta, de továbbra is csak három bajnoki címet tud felmutatni.

A bajnokság bronzérme a Voluntari csapatáé lett, amelyik három meccsen verte az FC Argeș együttesét.

(Nyitókép: Kolozsvári U-BT)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?