Férfi kosárlabda: zsinórban harmadik bajnoki címét szerezte meg a Kolozsvári U-BT

Azt követően, hogy csütörkön este elvette ellenfele, az idei szezonban mindaddig egyetlen hazai meccset se elveszítő Nagyváradi CSM  pályaelőnyét, vasárnap este a zsúfolásig telt BT Arénában a bajnoki címét is megvédte a Kolozsvári U-BT. Az Egyetemisták legyőzték 70-59-re riválisukat, majd - a hagyományt tiszteletben tartva - megmártóztak a Szamosban.

Vasárnap reggel 9 órakor körül alakult ki az a sor a Szamos-parti BT Aréna jegypénztáránál, amelynek szerencsés korán érkezői elcsíphették azt az utolsó 200 jegyet, amelyet a Kolozsvári U-BT - valószínűleg PR-szempontokat is figyelembe tartva - helyszíni árusításban kínált szurkolói számára. Mert tulajdonképpen a döntő hatodik, Nagyváradon megnyert mérkőzése után pillanatok alatt elkapkodták az online platformokon árusított jegyeket. Senki se akart lemaradni az Egyetemisták címvédéséről...

Persze ehhez volt egy-két szava a Nagyváradi CSM-nek is, amely alapszakasznyertesként pályaelőnnyel vágott neki a finálénak. Cristian Achim tanítványai az első két, hazai összecsapást megnyerve nyomás alá helyezték a bajnok U-BT-t, de a következő két, Kolozsváron megrendezett találkozót megnyerve, Mihai Silvasan csapata egyenlíteni tudott. 2-2-nél utaztak vissza Nagyváradra, ahol csütörtök este a kolozsváriak "gyilkos" védekezésére nem volt válasza a CSM-nek. Legyen elég ennek illusztrálására, hogy a piros-fehérek három alapjátékosa - Kris Richard, Erick Neal és Nemanja Markocisc - együtt dobott egy mezőnykosarat. A mérkőzés 62-81-es vendéggyőzelemmel ért véget, és az U-BT úgy készülhetett a 6. összecsapásra, hogy egy győzelem a bajnoki cím megvédését jelenti.

Gheorghe Popescu és Carmen Tocala | A szerző felvételePokoli hangulat várta a csapatokat az ország legnagyobb csarnokában, a BT Arénában tiszteletét tette a román labdarúgás legendája, Gica Popescu és Carmen Tocala, a Román Kosárlabda Szövetség (FRB) elnöke is. Az U híres/hírhedt galerije is - a DJ-t meg se várva - a capella énekelte el a román himnuszt.   

Az életben maradásért játszott a Nagyváradi CSM, így érthető, hogy a mintegy 400 szurkolója által űzött Vörös Oroszlánok különösen motiváltan futottak ki a BT Aréna küzdőterére. Ennek ellenére a mérkőzés első kosarát Sztefan Bircsevics szerezte, majd a következő vendégtámadásnál Karel Guzman óriási blokkja robbantotta fel a csarnokot. Mark Ogden triplájával átvette a vezetést a CSM, de utána egy 7-0-s rohammal fokozta a paroxizmusig a hangulatot az U-BT. Ebben a váradiak "közellensége", az U-BT kubai légiósa vitte a prímet. (9-3)

A vendégektől csak Ogdennek sikerült mezőnykosarat dobni az első 5 percben, de Erick Neal büntetőivel közelebb férkőzött a CSM. (9-7) Egy Patrick Richard kétpontos kosárra Nemanja Markovics egy hárompontossal válaszolt, és ezzel a váradiak vezettek (11-12) A kosárlabda térsadalom "bűnbocsánatáért" játszó Guzman továbbra is rendkívül összeszedetten szerepelt, a büntetővonalról is maradt a százszázalékos mutatója. Nem így Jalen Jonesnak, aki csak egyet dobott be. (15-12)

Cristi Achim mester 20-15-nél kért idő, mert előtte Nemajna Gordics "megforgatta a kést a szívében" egy dudaszóra eleresztett triplával. A negyed végéig több kosár nem esett, így az U-BT állt közelebb 5 ponttal a bajnoki címhez. (20-15)

 A második negyedre összeállt a CSM játéka, Markovics trpilája, Ogden tempója és Kris Richard betörésből szerzett kosara azt jelentette, hogy az előny már a vendégeknél volt (24-26)

Az U-BT Emauel Cate pöccintésével egyenlített, de Josh Bostic visszavette a vezetést csapata számára. Gordics csak az első büntetőjét dobta be, de ez így volt jó Catenak, aki a támadólepattanót leszedve hozta össze a három pontos akciót.

Jalen Jones zsákolása talpra állította a csarnokotIde-oda váltakozott az előny: 31-33, 33-33, 35-33, majd egy dudaszóra érkező Markovics kosárral egyenlített a CSM, és minden lehetőség nyitott maradt. A váradiak pontosan annyival nyerték meg a második negyedet (20-15), amennyivel az U-BT az elsőt, így szünetre 35-35-nél mentek a csapatok.

A második félidőben több mint egy percet kellett várni az első pontokra, ezeket Guzman szállította az U-BT-nek a büntetővonalról. Stipanovic egy nagy szarvashiba közé beillesztett két lay-upot is, Achim 3 perc után időt kért, mert csapata ezidő alatt egyetlen kosarat se szerzett. (41-35) A 6-0-s roham a 24. percben szakadt meg, amikor Bostic életet lehelt csapatába. Markovics három büntetőjével már csak -1 volt a CSM hátránya (41-40).

Leonardo Meindl is beköszönt az íven kívülről, Cate "megcsinálta" Markovicsot, majd Guzman kihagyott két büntetőt, amivel először nőhetett volna kétszámjegyűre a különbség. Maradt a 48-40 egyelőre, de Meindl 2+1-es akciójával tizenegy ponttal vezetett az U-BT. Guzman óriásit harcolt a saját palánkja alatt, de sorozatban immár negyedik büntetőjét is kihagyta.

"Ha nem ölöd meg, nem hagy élni" - tartja a mondás, Guzman nem vitte be a gyilkos csapásokat, így aztán Bostic triplájával és Neal ellentámadásból szerzett első mezőnykosarával megfelezte a hátrányát a CSM. (51-45)

Innen indult az utolsó negyed. Jones tip-inje nem jöhetett volna jobbkor a hazai csapat számára. (53-45). Ugyanő szerezte a következő pontokat is, büntetőből, így ismét +10 volt az U-BT előnye (55-45). Úgy néz ki, hogy ebben a negyedben csak Jones tud kosarat szerezni, az amerikai bedobó zsákolása után a már 12 pont volt a hazai előny. (57-45)

Neal 2+1- es akciója után nem rezelt be a hazai csapat, az az energia, ami a lelátókról jött benne volt a Gordics tripláját megelőző három támadólepattanóban. (60-48)

Donatas Tarolis begyötörte a kifele tartó labdát, és 5 perccel a vége előtt 60-50-et mutatott az eredményjelző tábla.

Richard kipontozta Nealt, Gordics vérbeli irányítóként becselezte magát egy könnyű kosárért, majd olyan rést talált a váradiak védelmén, ahol Stipanovic "besétálhatott. (64-51).

A CSM záró negyed 8 perce alatt 8 pontot szerzett, így nehezen elképzelhető a trónfosztás. (64-53)

Bostic triplakísérlete után Holt jókor volt jó helyen, és 64-55-nél, 1:23-mal a vége előtt  Silvasan időt kért, hogy ne legyen nagyobb baj. Guzman monster-zsákolása mindenki retinájára beleégett, aki ott volt a csarnokban.

A végére az U-BT behozta a fiataljait is, a mérkőzést ők fejezték be. Az Egyetemisták 70-59-re megnyerték a meccset és ezzel zsinórban harmadszor hódították el a bajnoki serleget.  

Kolozsvári U-BT – Nagyváradi CSM 70-59 (20-15, 15-20, 16-10, 19-14)
BT Aréna, Kolozsvár, 10 ezer néző
Kolozsvári U-BT: Karel Guzman (11), Szentkuti Ákos, David Lapuste, Kuti Nándor, Roschnafsky, Nemanja Gordics (14), Andrija Stipanovic (10), Sztefan Bircsevics (2), Emanuel Cate (10), Jalen Jones (9), Leonardo Meindl (10), Patrick Richard (4)
Nagyváradi CSM:  Kris Richard (4), Stephen Holt (6), Erick Neal (9), Donatas Tarolis (4), Tudor Gheorghe, Enzo Vescan, Josh Bostic (9), Luca Nastrut, Bobo Nicolescu (3), Catalin Baciu, Mark Ogden (10), Nemanja Markovics (13)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?