Megszólalt a héten a pozsonyi Új Szóban Tokár Géza politológus, a Szlovákiai Magyarok Kereksztalának szóvivője és az Elnöki ügy címmel közreadott elemzésében annak okán, hogy ismét van magyar érintettsége a március 23-án esedékes szlovákiai államfőválasztásnak, hisz a Magyar Szövetség elnöke is benevezett a versenybe, – komoly kételyeit fogalmazta meg Forró Krisztián ringbe szállása kapcsán.

Úgy látja, míg Bárdos Gyula Csemadok-elnök 2014-es és Bugár Béla akkori Híd elnök 2019-es elnökjelöltként történt benevezésekor „látszott, hogy mi az adott jelölt célja a lépéssel, most sokkal homályosabbnak tűnik, miféle stratégiába illik bele az indulás.”

A szlovákiai Magyar Szövetség elnöke, Forró Krisztián múlt pénteken a pozsonyi parlament iktatójában leadta az államfőjelöltséghez szükséges aláírásokat, tartott egy nyúlfarknyi (nem egészen két perces)  nyilatkozattal felvezetett sajtótájékoztatót, majd Robert Fico miniszterelnökhöz sietett, akivel Horony Ákos kisebbségi kormánybiztos és Martina Šimkovičová kulturális miniszter társaságában egyeztetett arról, hogy a kormány lemond a korábban beharangozott tervéről a Kisebbségi Kulturális Alap felszámolását illetően és megmarad annak önállósága. Január 15-e után ez volt a második találkozója Forrónak Ficóval.

Forró elnökjelöltségét 29 508-an támogatták, az induláshoz egyébként 15 ezer aláírásra volt szükség. A pártelnök a parlament elé összehívott sajtóértekezleten arról beszélt, nagyon fontos, hogy a magyar közösség saját köztársasági-elnökjelöltet állítson. Kiemelte, az államfőválasztás első fordulójában valószínűleg nem dől el, ki nyeri el a tisztséget. „Ezért az első fordulóban fontos, hogy megmutassuk, itt vagyunk, erősek akarunk lenni és bízunk magunkban. Az első körben elért eredményünk mutatja meg, hogy milyen súllyal rendelkezünk a második fordulóban” – fogalmazott.

A közvélemény-kutatások szerint a futballcsapatnyi szlovák államfő-aspiránsok közül a kormánypárti Hlas elnök, Peter Pellegrini és a függetlenként induló, de az ellenzék nagy része által támogatott Ivan Korčok ex-külügyminiszter juthat a második fordulóba, a többi kilenc jelölt labdába se rúg majd. Az ő szerepük csak arra korlátozódik, hogy kinek a támogatására szólítják fel majd a híveiket a második fordulóban. A legfrissebb felmérés  szerint az első körben Pellegrini kapná a legtöbb szavazatot, akire a megkérdezettek 38,1 százaléka voksolna, míg Korčok 35,6 százalékos támogatottságot élvezne. A második körben Pellegrini a szavazatok 54,2 százalékát, Korčok pedig a 45,8 százalékát szerezné meg. Forró Krisztián e felmérésben a 2,3 százalékos kedveltségével a hetedik helyen áll a jelöltek között.

A pozsonyi parlament lépcsőjén magányosan árválkodó Forró Krisztián (mellette Bárdos Gyula Csemadok elnökön kívül egyetlen magyar politikus se állt ott, hogy erőt, összetartást, elszántságot sugározzon ezen a nem akármilyen fontosságú eseményen, és így is üzenjen a felvidéki magyaroknak), többszöri kérdésre sem közölte, a második körben melyikük támogatására buzdítaná a választóit. Most csak arról beszélt, az államfőjelölti kampányában olyan témákat is fel kíván vetni, mint a kettős állampolgárság, a déli régiók gondjai, a Beneš-dekrétumok alapján ma bevégzett földelkobzások. Attól függően döntik el, kit támogatnak a második körében, – tette hozzá – hogy az adott jelölt ezekben a témákban milyen vállalásokat tesz. Azt is elmondta, kizárt, hogy végül visszalépjen, ő maga legalább négy százalékos választási eredménnyel lenne elégedett. Végül kijelentette, a júniusi EP-választáson nem indul.

És még valami. Alig két nappal a most ismertetendő látlelete előtt Tokár ugyancsak az Új Szóban már egyszer szót kért és arról értekezett: „Bár ismét indul magyar jelölt a tavasszal esedékes szlovákiai elnökválasztáson, az előző két alkalomhoz hasonlóan most sem szavaz egységesen a magyar közösség. Az előzetes felmérések azt mutatják, hogy a közvetlen elnökválasztások történetében először még csak nem is egy jobboldali jelölt számíthat a legtöbb magyar voksra.”

Továbbá rámutatott, másvalamire is fény derült a Focus közvélemény-kutató felméréséből, amely a magyar válaszadók preferenciáit külön is mérte: az első fordulóban az összes magyar nemzetiségű szavazó 25,8 százaléka Pellegrinit, 13,9 százaléka Forrót támogatja, Korčokra pedig közülük 8,5 százalék voksolna. Pellegrini nagyobb népszerűsége megmutatkozik a második fordulóra előrejelzett adatokban is, a kormánykoalíciós Hlas vezetője 47-15 arányban nyerne a magyarok körében. Tokár rá is kérdezett a felmérést végző intézet vezetőjénél, szerinte mi okozza, hogy a felvidéki, magát jobboldali konzervatívként definiáló magyar párt első ízben egy baloldali szlovák politikus mellett áll ki? A válasz a következő volt: valószínű, hogy a magyar választók azért fogadják el sokkal nagyobb mértékben a baloldali Smer és Hlas jelöltjét, Pellegrinit, mint a jobboldalit, mert számukra irányadó Robert Fico és Orbán Viktor kitűnő kapcsolata és szoros szövetsége.

Rátérve a legfrissebb Tokár-diagnózisra mindenekelőtt lássuk, miként vezeti fel a szerzőnk az alaptézisét, miszerint ellentétben a korábbi felvidéki magyar államelnök-jelöltekkel, akiknél egyértelmű volt, hogy milyen stratégiai elképzelésekkel vállalták a megmérettetést, most, a Forró Krisztián esetében, egyelőre ennek még a jeleit se lehet felfedezni.

A „Külső szemlélőként adódhat a kérdés, hogy mi értelme van egy magyar jelöltnek elindulni egy olyan megmérettetésen, amit matematikailag sem nyerhet meg?-kérdéssel induló felvezetőre előbb egy lakonikus rövidségű válasz következik: „A gyakorlatban vannak logikus érvek az indulás mellett.”

Persze a sommás kijelentés érvekkel való indoklása is megtörténik később, de az okfejtés előtt szükség van némi háttérmagyarázatra. Egynehány meghatározó vonatkozás felvázolásával Tokárnak sikerül is „képbe hozni” az olvasóját: „A gyakorlatban vannak logikus érvek az indulás mellett. A szlovákiai magyar közösség a társadalom része, és ha Forró nem lenne jelen a vitákon, valószínűleg egyáltalán nem is kerülne szóba az a puszta tény, hogy a lakosság tizede egy párhuzamos világban él, nem az államnyelvet használja, és nem is a szlovák kultúrát tekinti etalonnak. A két legerősebb jelölt, Pellegrini és Korčok borítékolhatóan nem szólal meg a téma kapcsán magától (hacsak Orbán Viktorra nem kérdeznek rá a vitákban), felkészülhetünk az érdemi tartalmat nélkülöző, „minden állampolgárt szeretnék képviselni” típusú kijelentésekre.”

Hogy ez „a mindenki elnöke kívánok lenni”-frázis puffogtatása mennyire biztos tippje Tokárnak, arról már kellő bizonyíték is rendelkezésre áll. Ha  bárkinek bármi kétsége volna e téren, hadd ajánljam szíves figyelmébe Ivan Korčoknak a három nappal ezelőtti, az Új Szónak adott interjúját. Ebből többek közt még az is kiderül, hogy a külügyminiszter korában nem éppen magyarbarát kijelentéseiről elhíresült, Szencen élő politikus mára  már „bölcsen” váltani tudott, hisz a következő három dolgot kínálja a felvidéki nemzettársainknak: „Az első, hogy értem a magyarokat, mert köztük élek. A második, hogy egész Szlovákiát kell előrevinni. Szlovákiának ugyanis nem nyugalomra van szüksége, hanem gyorsítania kell. A harmadik pedig a magyarokkal szembeni empátiám.”

Tokár tűpontos helyzetértékelésnek folytatásában érvekkel bizonyítja, hogy „a magyar jelölt indulása azonban önmagában nem csak egy szimbolikus döntés, a politikában pedig minden, elsőre elvi lépés mögött van gyakorlati megfontolás.” Kézenfekvő számára, hogy felidézze a két előző, magyar jelöltek részvételével megtartott elnökválasztásokat, melyekben az ő kampányaikat a pragmatizmus és a kiszámíthatóság motiválta, miközben képesek voltak a közösség számára pozitív üzeneteket megfogalmazni, akár a konkrétumok szintjén is.

Íme, hogyan látja az előzményeket: 

„Még az előző két elnökválasztás magyar indulóját is gyakorlati érdekek vezérelték. Bárdos Gyula indulása 2014-ben fontos fejlemény volt közösségi szempontból, de legalább annyira praktikusnak bizonyult pártja, az MKP számára is. Az üzenetei kiüresedésével küzdő magyar párt így különböztethette meg magát látványosan a Hídtól, amelyik beállt a közös szlovák ellenzéki jelölt, Pavol Hrušovský mögé – aki aztán minden szempontból nagyot bukott a választáson.

Öt évvel később a „magyar jelölt” kérdése szintén aktuálpolitikai jelentőséggel bírt. Az idő múlásával egyre kevesebben emlékeznek rá, de ketten is bejelentették az indulást: az MKP részéről Menyhárt József gyűjtött össze kellő számú aláírást, de egy vitát követően önhatalmúlag visszalépett Robert Mistrík javára (aki aztán maga is visszalépett). Máig nem tisztázott, hogy a szlovák közönség előtt való szerepléstől való ódzkodás vagy a magyar–magyar különverseny kedvezőtlen állása állt-e a lépés hátterében. Menyhárt húzásából viszont riválisa, Bugár Béla sem profitált. A Híd elnöke erődemonstrációnak szánta az indulását, hogy a személyes népszerűségére alapozva megmutassa a párt erejét a Kuciak-gyilkosságot követő zavaros időszakban, helyette a várakozásokat mélyen alulmúlva szerepelt.”

Volt tehát már példa viszonylagos sikerre, hiszen 2014-ben a Bárdos Gyulára leadott 97 035 voks 5,1 százalékos támogatottságot jelentett. És volt példa kudarcra is, ami Bugár Béla nevéhez fűződik, aki 2019-ben 66 667 szavazatot begyűjtve alig 3,1 százalékos eredményt ért el. Viszont mindkét esetben, mint láthattuk már, világos volt ezen jelöltállítások mögött álló pártok stratégiai célja és praktikus, haszonelvű megfontolása. Ez igaz még akkor is, ha az eredmények a Bugár esetében messze elmaradtak a várakozásoktól.

Viszont az, amivel ma szembesülünk, alig nyolc héttel a nagy megmérettetés előtt, az egyelőre a lehető legkevésbé tűnik megnyugtatónak. Tokár Géza elemzésének fináléjából sajnos csak erre lehet következtetni:

„Jelenleg nem világos, hogy Forró pontosan mit akar bizonyítani az indulással. A Magyar Szövetség elnöke az őszi választáson erős felhatalmazást kapott a párt vezetésére, mikor a kapott karikák számában megelőzte minden riválisát, beleértve Gyimesi Györgyöt.

Egy, a számok alapján gyengének tűnő, a Szövetség népszerűségét alulmúló szerepléssel csak ronthat a renoméján, és olyanok is megkérdőjelezhetik a rátermettségét, akiknek ez ősszel eszébe sem jutott volna. Az is elképzelhető, hogy tényleg van egy hangsúlyos magyar üzenet, amit a szlovák társadalomnak vagy a második forduló előtt Pellegrininek és Korčoknak is meg kell hallania, csak akkor érdemes lenne meghallani, micsoda.

A Fico-kormány nemzetiségpolitikája messze van a kívánatostól, és érdemes lehet konfrontálódni a képviselőivel, ahogy Korčokkal is. Erre azonban mindeddig nem mutatkozott nagy hajlandóság a Magyar Szövetség részéről – de meglátjuk, mi történik azokban a vitaműsorokban.”