Az impériumváltást követően a román hatóságok a települések nevéből is igyekeztek kitörölni Erdély magyar múltját. Nem sikerült, az eredmény pedig gyakran, azon túl, hogy nevetséges lett, öngólnak bizonyult.

Se szeri, se száma az olyan erdélyi településeknek, melyeknek a román elnevezése láttán az ember azt se tudja, hogy sírjon vagy nevessen. Ritka az olyan erdélyi megye, ahol ne lenne „falău”-ra végződő helységnév, tragikomikus emlékeként a magyar múltnak, az egykori magyar világnak.   

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején rengeteg volt az autentikus román elnevezéssel nem rendelkező település Erdélyben, köztük olyanok is, melyek a viharos évszázadok során végbement népességcsere miatt már román többségűnek számítottak. Ez utóbbiakra jó példa a Hunyad megyei Banpotoc, melyben minimális képzelőerővel is könnyedén felfedezhető az eredeti Bánpatak név.

Az impériumváltást követően a román hatóságok hozzáláttak, hogy átkereszteljék az újonnan szerzett terület falvait, városait. Négy választásuk volt: többé-kevésbé fonetikusan átírják a magyar elnevezést, lefordítják azt, kitalálnak egy újat vagy meghagyják a magyar településnevet. Ez utóbbi megoldást igyekeztek kerülni, ám kivételes esetekben, mint amilyen a Bálványosé, ehhez folyamodtak. A háromszéki üdülőtelep megúszta, hogy Idolești vagy Idoleni legyen belőle, valószínű, hogy mire rá került a sor a névadó bizottságnak elfogyott a türelme és az ihlete.

A legbizarabb elnevezéseket a fonetikus átírás eredményezte. Ennek eredményeként lett a bihari Érkeserűből Cheșereu, a Kolozs megyei Csomafájából Ciumăfaia, a szilágysági Szilágynagyfaluból Nușfalău, Máramarosszigetből Sighetu Marmației és a Maros megyei Haranglábból Hărănglab. Egyes esetekben az lehet az ember érzése, hogy az átnevezéssel megbízottak vicces kedvükben voltak, így lett Csekelakából Cecălaca, vagy gyúnyolódni akartak az elcsatolt települések népével, ezért Iștihazra keresztelték a Csekelakától egy ugrásra fekvő Istvánházát.

A boldogság román változatai

A románosítási láz nélkülözte a logikát, így lehetett Alsóboldogfalvából Bodogoaia, a tőle pár kilométerre található Felsőboldogfalvából pedig Feliceni. Valószínűleg nincs az az ember, aki ezek alapján kitalálja, hogy mi Boldogfalva román neve. Eláruljuk: Sântămărie. A falu egyébként Fehér megyében található.

A romániai Bihar megye közigazgatás-történeti fejlődése Trianontól napjainkig című tanulmányában Szilágyi Ferenc azt írja, volt rá eset, nem is kevés, hogy utólag felülbírálták az átnevezőbizottságok döntését. Székelyhíd első nekifutásra a Săcheihid nevet kapta, Mihályfalva pedig Mihaifalău lett. Később a hatóságok  minden bizonnyal rájöttek, hogy mindkettő nevetségesen hangzik, így aztán Săcuieni, illetve Valea lui Mihai lett belőlük.

Az online térben nincs nyoma, s Szilágyi sem említi, meglehet tehát, hogy városi legenda, mégis sok bihari ismeri Kügyipuszta/Kügypuszta nevének állítólagos történetét. A jelenleg Tamási községhez tartozó falucskának nem lévén román neve, kitaláltak neki egyet, Chiuchiu lett. Utóbb a röhejes elnevezést Satu Noura cserélték.

A románosítási láz a román lakosságú településeket sem kímélte. Érkenézt Chiniz néven emlegette a falu román népe, azonban a vidék új urai úgy döntöttek, hogy a neve márpedig Viovozi lesz.  

A társadalmi berendezkedés változása szintén eredményezett névváltozásokat. A Bihar megye déli határán fekvő, románlakta Keményfokot a monarchia idejében Chemenfoknak hívták a környékbeli románok. Bár ez semmivel sem rosszabb név, mint, mondjuk a Banpotok, tény, hogy a román adminisztráció nem volt megelégedve vele. A falut átkeresztelték Regina Mariára, azonban pár évtized múlva ez a kommunisták szemét szúrta, akik 1954-ben Crișanát csináltak belőle, ami megegyezik a tájegység román elnevezésével. Ez még rövidebb életűnek bizonyult, két évvel később ismét új nevet kapott, Avram Iancu lett belőle.

Dicsőszentmárton esetében ideológiai okok nem játszottak közre, a románok mégis nehezen tudták eldönteni, mi is legyen a mezőváros hivatalos neve. Trianon után, az akkoriban még elsöprő magyar többségű település Târnava Sânmartin lett, de pár évvel később a Diciosînmartin nevet kapta, hogy utóbb Târnăvenit csináljanak belőle, ami immár véglegesnek tűnik.

A  monarchia idejében néha a magyar hatóságok is kínos kreativitásról tettek tanúbizonyságot települések névadása kapcsán. A bánsági hegyvidéken található Wolfsberget német telepesek alapították 1828-ban, a betelepült magyarok száma minimális volt. A falu hivatalos neve 1811-ig Wolfsberg volt, akkor azonban a magyar közigazgatás, a helyiek tiltakozása ellenére, Szörényordasra változtatta. Trianon után egy ideig Volfsberg volt a hivatalos neve, majd Gărâna lett.