Művelődésügy: tiltakozással indítják az évet a szakszervezetisek

Tiltakozó akciók sorát tervezi a CulturMedia szakszervezet, amiért szerintük a művelődésügyi miniszter, Demeter András párbeszédet nélkülöző, káros magatartást tanúsít a kulturális ágazatban dolgozókkal szemben.

Kezdésnek a Román Kultúra Napján, január 15-én a minisztérium székháza előtt sztrájkőrséget állnak, az ország többi kulturális intézményében pedig minden egyéb törvényes tiltakozási formát alkalmaznak, hogy felhívják a figyelmet az elégedetlenségeikre.

Tiltakozásást terveznek | Fotó: CulturMedia

A jövő év elejére tervezett demonstráció fő okának a kollektív munkaszerződés alkalmazásának hiányát nevezték meg. A kedden kiadott hivatalos közleményükben viszont több más bírálatuknak is hangot adtak. A felsoroltak között szerepelt, a társadalmi párbeszéd és a versenykiírások átláthatatlanságának hiánya, a 2017/153-as számú törvény hiányos alkalmazása, valamint nyomásgyakorlás a kultúrmenedzsmentet érintő törvény módosítása érdekében.

A szakszervezet riasztó alulfinanszírozottságról beszél, amely miatt szeritünk a kultúra az „intenzív terápia” szélére sodródott. A szaktárca indokolatlan költekezését bírálták, úgy érzik, hogy a miniszter nem mutat érdeklődést a múzeumok, könyvtárak és kulturális központok sorsa iránt. Meglátásuk szerint az elégedetlen alkalmazottak morális zaklatásnak vannak kitéve, intézmények bezárásával fenyegetik őket, valamint szakmai szempontból megalapozatlan, erőltetett összevonások történtek. Haragszanak Demeter Andrásra, mert úgy érzik, bizonytalanságot, instabilitást teremtett, még szakmaiatlansággal is megvádolták, ugyanakkor a közleményben leszögezték, hogy folytatni fogják tiltakozó akcióikat és minden törvényes nyomásgyakorlást alkalmazni fognak az ágazatban dolgozók jogainak védelmében.

Mint korábban írtuk: a CulturMedia már nyáron megorrolt a tárcavezetőre, aki már akkor rámutatott arra, hogy a kinevezésekor megjelent új kollektív munkaszerződés értelmében nagyon magas bérpótlék jár a hétvégi, illetve hivatalos ünnepnapokon végzett munkáért. Ez elsősorban a helyi önkormányzatokat terheli le, hiszen a könyvtárak, múzeumok, színházak, filharmóniák többsége az ő fennhatóságuk alá tartoznak. Demeter már akkor közölte, hogy nincs és nem is lesz pénz fizetni a pótlékot, különösen nem a jelenlegi megszorítások közepette.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_CWwM41Jw_300x250.5c.jpg
banner_4BXYiPC5_970x250.1b.jpg
banner_1xHqgGl2_728x90.1a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?