Tiltakozó akciókba kezdenek a börtönőrök

Tiltakozó akciókba kezdenek hétfőtől a börtönőrök. Megmozdulásaikkal „az intézményi káosszal, az átláthatóság hiányával és az objektív alapokat nélkülöző átszervezési tervekkel” szembeni elégedetlenségüknek akarnak hangot adni.

A Börtönőrök Országos Szakszervezetének (SNPP) hétfői közleménye szerint október 20. és 31. között reggel 8 órától a munkaidejük végéig tiltakozó üzeneteket függesztenek ki az Országos Börtönigazgatóság székhelyén – írja az Agerpres.

Elegük van | Fotó: Borsi Balázs

Október 23-án, csütörtökön 11 órától tüntetést tartanak az igazságügyi minisztérium székhelye előtt mintegy 2000 börtönőr részvételével. Az ottani egyeztetések kimenetelétől függően év végéig további tiltakozó akciókra lehet számítani. Ha követeléseik nem teljesülnek, október utolsó hetén nem vállalnak túlórákat, ami a rendszer megbénulásához vezethet – közölte a szakszervezet.

„Nem fogadunk el semmiféle átszervezést, ha azt előzőleg nem tárgyalják át átlátható módon és érvekkel alátámasztva az igazságügyi minisztérium vegyes bizottságában, ahogyan arról a miniszterrel korábban megegyeztünk” – szögezték le a szakszervezet képviselői. Hozzátették, a büntetés-végrehajtási rendőrségnek megfelelő költségvetésre van szüksége ahhoz, hogy kezelni tudja a börtönök kapacitásának bővítése és a túlzsúfoltság megszüntetése miatt szükséges új helyiségeket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?