Újabb tüntetéseket terveznek a börtönalkalmazottak csütörtökön
A börtönök alkalmazottai továbbra is megtagadják a túlórázást, és január 30-án ismét utcára vonulnak. Ezzel folytatják a 2024. december 20-án megkezdett tiltakozássorozatot – közölte kedden az Agerpres hírügynökséggel Petre Florin Şchiopu, a börtönalkalmazottak szakszervezeti szövetségének elnöke.
Elmondása szerint a börtönalkalmazottak teljes mértékben elutasítják a túlórákat, és addig nem hagynak fel a tiltakozással, amíg legalább a tavaly novemberi bérjogosultságaikat meg nem kapják. Közölte, január 30-án 8.30-kor a nagyenyedi, feketehalmi, konstancai, dévai, Târgu Jiu-i kollégái csatlakoznak a Iaşi-ban tüntető alkalmazottakhoz, és utcára vonulnak.
Elégedetlenségük további oka, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények személyzethiánnyal küszködnek, a kormány pedig befagyasztotta az eszköz- és fegyverbeszerzéseket. Így a börtönalkalmazottak alig tudják ellátni feladataikat – állította a szakszervezeti vezető.
Számításai szerint az elfogadott normák alapján legalább 20 000 börtönőrt kellene foglalkoztatni, de csak 16 050 állás van, és ebből is csak 13 000-et töltöttek be. Így az általuk ledolgozott túlórák száma mostanra már 1 200 000-re emelkedett, és 2024. december 31-éig meghaladta a százezret a ki nem vett pihenési szabadságnapok száma. Mindezek dacára a kormány befagyasztotta az állásokat, nem hirdet meg versenyvizsgákat és nem szerez be új felszereléseket. A túlórázás megtagadásával azt akarják érzékeltetni, hogy már csak ez a – törvény által megengedett – lépés is lebénítja a büntetés-végrehajtási intézmények rendszerét – magyarázta Şchiopu.
A tiltakozók követelik a 2017/153-as kerettörvény előírásainak maradéktalan alkalmazását, a túlórákért és munkaszüneti napokon végzett munkáért járó bérjogosultságok fenntartását, a katonai nyugdíjak indexálását, a befagyasztott állások betöltését és 1600 további állás meghirdetését.
CSAK SAJÁT