Vissza a tárgyalóterembe – Felfüggesztik tiltakozásukat a bírák és az ügyészek

Várják vissza a bírákat és ügyészeket, az ügyvédi kamarák országos szövetsége (UNBR) viszont egységes és kiszámítható keretet kér a tevékenység újraindítása során. A bíróságok, ügyészségek kedden egymás után adták ki a közleményeket, hogy felfüggesztik augusztus vége óta tartó tiltakozásukat.

A részleges munkabeszüntetés feloldása előrelátható volt azt követően, hogy a bírák és ügyészek demonstrációját kiváltó nyugdíjtörvény elbukott hétfőn az alkotmánybíróságon. Az ügyvédi kamarák országos szövetsége viszont közleményében létfontosságúnak nevezte, hogy a tiltakozás befejezésére vonatkozó döntéseket felelősségteljesen hozzák meg, figyelembe véve azok hatását az állampolgárok jogaira és az igazságszolgáltatás stabilitására, a rendszer következetes működésére.

Ismét dolgoznak majd | Illusztráció: Pexels

Kérték, hogy a tevékenység újraindítását időben jelentsék be és legyen egységes az egyes bíróságok szintjén. Vegyék figyelembe továbbá az ügyvédek munkájának sajátosságait is, akik a demonstráció befejezésére vonatkozó információk hiányában újraszervezésre kényszerültek, most pedig megint különleges körülmények között kell kezelniük az ügyeket és határidőket. Együttműködést és kölcsönös tiszteletet kérnek – fogalmaztak a közleményben, „nagyra értékelve” a legfelsőbb igazságszolgáltatási tanács (CSM) nyitottságát a konstruktív párbeszédre.

A CSM különben csak kedden reagált arra, hogy az alkotmánybíróság hétfőn elfogadta a legfelsőbb bíróság alkotmányossági kifogását a bírák és ügyészek nyugdíjfeltételeit módosító törvény ellen. Mint írtuk: a kormány által felelősségvállalással elfogadott jogszabályt formai okok miatt buktatták meg, hiányzott ugyanis a CSM kötelező véleményezése, amihez nem biztosították a 30 napos határidőt. Ez az a törvény, amely miatt az ország bíróságai és ügyészségei részleges munkabeszüntetéssel tiltakoztak már augusztus vége óta. A CSM üdvözölte az alkotmánybíróság határozatát, és nyitott a párbeszédre az állam többi hatalmi ágaival.

Közben az ország bíróságai és ügyészségei sorra jelentik be a tiltakozások felfüggesztését. A marosvásárhelyi, a nagyváradi táblabíróságok egyaránt közleményben tájékoztattak arról, hogy ideiglenesen beszüntetik az augusztus 26-a tartó tiltakozásukat. A Fehér megyei törvényszék bírái október 23-tól, a szebeniek október 22-től dolgoznak ismét. Az aradi törvényszéki ügyészség is bejelentette részleges munkabeszüntetése felfüggesztését, de hozzátették: az események alakulása függvényében a későbbiekben határoznak a tüntetés folytatásáról, beszüntetéséről vagy egy más tiltakozási formáról.

Ismeretes ugyanis az is, hogy az alkotmánybíróság hétfői döntése dacára a törvényhozók változatlanul szeretnék megreformálni a méltánytalannak tartott rendszert. Ennek szellemében továbbra is szeretnék fokozatosan megemelnék a nyugdíjkorhatárt, amíg az eléri a 65 évet, ugyanakkor a szolgálati nyugdíjak összegét a nettó fizetésük 70 százalékára módosítanák.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?