Így látják a bírák az igazságügy aktuális problémáit
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) nyilvánosságra hozta kedden annak a kérdőíves felmérésnek az előzetes eredményeit, amelyben a bírákat kérdezték az igazságügy aktuális helyzetéről.
A közlemény szerint a kérdőívben összesen húsz kérdés szerepelt, amelyekből tizenhét lehetővé tette az eredmények azonnali összesítését, a többi három esetében a válaszadóknak saját szavaikkal kellett megfogalmazniuk a meglátásaikat.

A belső felmérés szerint a bírák túlnyomó többsége (98,2 százalék) érezte úgy, hogy az elmúlt évben „nyilvános kampány zajlott az igazságszolgáltatás ellen”. A CSM erre adott reakciójával 67 százalékük értett egyet, 25 százalék semleges álláspontot képviselt és csak 8 százalék nem értett egyet. A CSM szerint ez azt jelenti, hogy állásfoglalásaik széleskörű támogatásnak örvendtek a bírák körében.
Kapcsolódó
A válaszadók közül mindössze egyetlen bíró vélekedett úgy, hogy leváltása egy ügyről a bűnvádi felelősségre vonás elévülését célozta. Amúgy a válaszadók 8,4 százaléka (194 bíró) mondta azt, hogy levették egy perről, közülük 139 azt mondta, hogy a beleegyezésével történt, ugyanakkor 169 bíró jogosnak tartotta az intézkedést, 16 ellenezte, de csak három mondta azt, hogy megóvta a döntést. Ebből a CSM arra a megállapításra jutott, hogy a bírói testületek összetételének megváltoztatását nem lehet rendszerszintű általános problémának tekinteni.

A kérdőív alapján a bírák többsége a parlament passzivitását tulajdonítja az elévülések fő okaként. Jelentős hatása van még szerintük a nyomozás elhúzódásának, az alkotmánybíróság döntéseinek, a nagy munkamennyiségnek. A bírák áthelyezése az utolsó helyen áll.
Kapcsolódó
A bírák a túl nagy munkamennyiséget tartják az igazságszolgáltatás legnagyobb problémájának, a menedzsment az utolsó helyen áll. Szerintük nincs elég bíró a rendszerben, befagyasztották az üres állások betöltését és még logisztikai és infrastrukturális hiányosságokat is említettek. Ugyanakkor a válaszadók szerint sorrendben a bírók jogállásának folyamatos újratárgyalása, a bírák nyilvános hiteltelenítése, a nyugdíjfeltételek és a bérezés körüli bizonytalanság mind kedvezőtlenül befolyásolják a szervezeti légkört és csökkentik a hivatás vonzerejét.
A felmérésben mintegy 2600 bíró vett részt, ami az aktív állomány több mint felét jelenti. A kutatást a Recorder tényfeltáró riportja váltotta ke.
CSAK SAJÁT


