Kormányülés: Napirenden az igazságszolgáltatás „javítása”

Kedden tartja első ülését az igazságügyi törvények felülvizsgálatával foglalkozó kormánybizottság. Az ülés a tervek szerint 10 órakor kezdődik a Cotroceni-palotában.

Ilie Bolojan miniszterelnök hétfőn a téma kapcsán azt nyilatkozta, a politikai osztály és az igazságszolgáltatás közös problémája, hogy elvesztették az emberek bizalmát. „Ezt el kell ismerni” – idézi a miniszterelnököt az Agerpres hírügynökség. Hozzátette, meg kell vizsgálni, hogy miként lehet javítani e két jelentős rendszernek a tevékenységén a polgárok bizalmának visszaszerzése érdekében.

Megvitatják az igazságügy helyzetét | Fotó: Románia Kormánya

A kormánypalotában tartandó ülésre azt követően kerül sor, hogy hétfőn Nicuşor Dan államfő egyeztetést folytatott az igazságszolgáltatási rendszer képviselőivel. Első körben egy volt és jelenlegi bírákból és ügyészekből álló csoporttal tárgyalt az elnök egy nyilvános beszélgetés keretében.

Mint megírtuk, a bírák és ügyészek által felvetett problémák között szerepelt a 2022-ben elfogadott igazságügyi törvények haladéktalan módosításának szükségessége; az igazságszolgáltatás legfelsőbb szintjén – különösen a legfelsőbb bíróságon és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsban – kialakult „oligarchikus rendszer”; egyes bíróknak és ügyészeknek a politikai szereplőkkel való túl szoros kapcsolata; a CSM keretében működő Igazságügyi Felügyelet (IJ) által a „kényelmetlen” bírákkal és ügyészekkel szemben elkövetett visszaélések; a rendszeren belüli delegálások és áthelyezések; a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőségének nyomásgyakorlása bizonyos ügyészekre.

Ezt követően a Cotroceni-palotában zajló megbeszélések egy 20 tagú csoporttal folytatódtak, amelynek tagjai azt kérték, hogy a találkozó ne legyen sajtónyilvános.

Radu Marinescu igazságügyi miniszter hétfőn azt nyilatkozta, a kormány munkacsoportjának célja megvizsgálni, hogy az igazságügyi törvények alkalmazása valóban rendszerszintű zavarokat okoz-e. „Ha kiderül, hogy a strukturális problémák forrása a törvény, és nem a bírák és ügyészek közötti nézeteltérésekből fakadnak, közbe kell lépnünk” – fogalmazott.

Az igazságügyi törvények felülvizsgálatával foglalkozó bizottság állandó tagjai a miniszterelnöki kancellária és az igazságügyi minisztérium képviselői.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_CWwM41Jw_300x250.5c.jpg
banner_4BXYiPC5_970x250.1b.jpg
banner_1xHqgGl2_728x90.1a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?