Kovászna megyei bíró az államfőnek: Félelem uralkodik az igazságszolgáltatásban (VIDEÓ)

Az igazságszolgáltatási rendszer „mélyen diszfunkcionális”, az visszaélések nem szankcionálhatók, miközben „a hatalom a csúcsokon összpontosul”, mondta Liviu Cârneciu, a Kovászna Megyei Törvényszék bírája az államfőnek.

A magistrátus azt kifogásolja, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) keretében tevékenykedő bírák, akik visszaélésszerű intézkedéseket hoznak, nem kell elviseljenek semmiféle negatív következményt.

Cârneciu állítása szerint „a bírák általános félelemben élnek” az Igazságügyi Felügyelet által alkalmazott kettős mérce miatt, számol be a Hotnews. 

Összesítették a panaszokat | Fotó: presidency.ro

A vezetői tisztségekbe való előléptetés kapcsán elmondta, hogy a vizsga interjú része „kifejezetten szubjektív”, még akkor is, ha azt rögzítik. A jelöltek úgysem nem férhetnek hozzá a felvételekhez.

Az államfő hétfőn 10.00 órától kezdte meg a megbeszéléseket azokkal a bírákkal és ügyészekkel, akik feliratkoztak az elnökkel folytatott konzultációkra, a Recorder Foglyul ejtett igazságszolgáltatás című dokumentumfilmjének megjelenését követően.

Az elnök és a bírák, illetve ügyészek képviselői közötti találkozóra a Cotroceni-palotában kerül sor, Nicușor Dan bejelentése szerint időkorlát nélkül.
Mint megírtuk, egy nappal korábban az elnök azt is elmondta, hogy sok magistrátus fél részt venni a megbeszélésen, mivel „befolyásolási, megfélemlítési” üzeneteket kaptak.

Vasárnap az elnöki adminisztráció közzétette a bírák által az elnöknek küldött panaszok összefoglalóját és több idézetet, amelyek rávilágítanak a rendszerben uralkodó nyomásra és légkörre: „A Legfelsőbb Bírói Tanács bírósági vizsgálattal és szankciókkal fenyeget minket”, „A félelem uralkodik a Fellebbviteli Bíróságon”, „Azt mondják nekünk, gondoskodnak arról, hogy ne tehessünk velük semmit, hogy érinthetetlenek”, „Ne merjetek szolidaritást tanúsítani vagy bármit is jelenteni”.

A bírók és a bírósági rendszer más szereplői által benyújtott, az igazságszolgáltatás működésére, a bírók függetlenségére és a bírók karrierjét szabályozó mechanizmusokra vonatkozó észrevételek összefoglalása „komoly természetű észrevételeket tartalmaz, amelyeket jelenlegi formájukban és e jelentés céljaira különös figyelemmel kell kezelni, A diszkréció kötelezettsége mellett azonban azt is javasolják, hogy ezeket alaposan vizsgálják meg, folytassák a párbeszédet, és adott esetben terjesszék az illetékes hatóságok elé”.


16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_gk3QzEpn_300x250.5a.jpg
banner_V7GTk32i_970x250.1a.jpg
banner_iz8pBgHD_728x90.1b.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?