A trianoni békeszerződést ünnepli a kulturális miniszter

A trianoni békeszerződés évfordulója Románia történelmének egyik legfontosabb napja – jelentette ki vasárnapi Facebook-bejegyzésében Lucian Romaşcanu kulturális miniszter.

„Ma ünnepeljük Románia történelmének egyik legfontosabb napját, azt a napot, amikor a versailles-i Nagy Trianon-kastélyban aláírt szerződéssel a románok elérték, hogy nemzetközileg elismerjék azon határaikat, amelyekért hősiesen harcoltak a Nagy Háborúban. Nagy-Románia első alkalommal egyesítette a románok többségét egyazon állam határain belül, és köszönet illeti Emmanuel de Martonne francia geográfust is, aki segített az új határokat az etnikai valóságnak megfelelően meghúzni” – idézte a kulturális miniszter bejegyzését az Agerpres.

Romaşcanu ugyanakkor gratulál Titus Corlăţean szenátornak és a Szociáldemokrata Párt törvényhozóinak, akik javasolták, hogy foglalják jogszabályba, hogy június 4-ét a trianoni szerződés napjává nyilvánítják. Erről a 2020/256-os törvény rendelkezik. „Fontos kimondani: a mai ünnepnap a románokért és a mi történelmünkért van, egyáltalán nem irányul mások ellen” – fűzte hozzá a tárcavezető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?