Nazare: Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges salátarendeletet
Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter, írja az Agerpres.
Alexandru Nazare elmondta, hogy a jogszabályba foglalt intézkedések többek között csökkentik a költségvetési kiadásokat, ösztönzik a gazdasági növekedést és a beruházásokat, egyszerűsítik az adóeljárásokat, támogatják a kiszolgáltatott helyzetű embereket és a helyi önkormányzatokat, hatékonyabbá teszik az adócsalás elleni fellépést, módosítják a jövedéki árukra vonatkozó szabályozásokat.

A miniszter a megtakarításokat célzó intézkedések között említette a pártok és nemzeti kisebbségi szervezetek állami szubvenciójának csökkentését, valamint a költségvetési kiadásokat növelő különböző szociális intézkedések végrehajtásának elhalasztását. Szintén a költségvetés fenntarthatóságát szolgálja a Nazare szerint a nyugdíjak és közalkalmazotti bérek befagyasztása, illetve az állami vállalatok kiadásainak szigorúbb ellenőrzése.
A tárcavezető a gazdaságélénkítő intézkedések közé sorolta, hogy az 50 millió eurónál nagyobb forgalmú nagyvállalatok árbevétel utáni minimumadója 1 százalékról 0,5 százalékra csökken 2026 januárjától, 2027-től pedig kivezetik, és helyette a vállalatcsoportokon belüli „érzékeny” kiadások adóztatást vezetik be, elsősorban a profitkivonás visszaszorítására. Nazare szerint a cél az, hogy az adózás ne fékezze a beruházásokat, hanem támogassa a 2026-ra tervezett gazdasági élénkítést.
A pénzügyminiszter közlése szerint a mikrovállalkozások esetében egységes 1 százalékos adókulcsot vezetnek be: megszűnik a 3 százalékos kulcs, és 100 ezer euró árbevételig valamennyi mikrocég 1 százalékot fizet az üzleti forgalma után. Nazare hozzátette, hogy ez jelentős könnyítés a kisvállalkozóknak, javítja a likviditást, segíti a fejlődést, és egyszerűbbé teszi a rendszert, mivel megszűnik a többkulcsos adózás.
Bejelentette azt is, hogy 2027-től megszűnik az „oszlopadóként” ismert építményadó, ami a kormány szerint visszafogja a beruházásokat. Emellett egyszerűsítik az e-Factura és az e-TVA rendszer működését, pontosítják az áfabevallások és az előre kitöltött elszámolások szabályait, csökkentve a vállalkozások adminisztratív terheit. A módosítások többsége a gazdasági szereplők javaslataira épül, és céljuk az adózás kiszámíthatóságának növelése, különösen a nagyvállalatok üzleti tervezésének megkönnyítése – magyarázta Nazare.
Közlése szerint a salátarendelet meghosszabbítja 2026-ra a rászorulókat segítő intézkedéseket, és átmeneti szabályokat vezet be az Egészséges étkezés program folytatására a 2026-os költségvetés elfogadásáig. Az önkormányzatok támogatására közel 500 millió lejnyi kincstári hitelkeretet nyitnak meg az uniós helyreállítási forrásokból finanszírozott beruházások önrészének biztosítására 2026. június 30-ig, valamint legfeljebb 200 millió lejig terjedő támogatást biztosítanak számukra a távhőszolgáltatás költségeinek fedezésére 2026. március végéig.
Nazare tájékoztatása szerint a rendelet hatékonyabbá teszi az adóelkerülés elleni fellépést is: jövőre csak az adóhatóság (ANAF) bocsáthat ki engedélyt jövedéki termékek forgalmazására, és pénzügyi garanciákat vezetnek be az energetikai termékek importőrei és forgalmazói számára az áfa- és jövedéki adók behajtásának biztosítására.
A kormány átmeneti intézkedésekkel biztosítja, hogy az önkormányzatok a 2026-os költségvetés elfogadásáig is működőképesek maradjanak – tette hozzá a pénzügyminiszter.
CSAK SAJÁT


