Ha valaki furcsának, esetleg erőltetetnek érzi ezt az általam kreált műszót, hamar meggyőződhet, hogy egyáltalán nem az. A két szóból összemosott kifejezés a horrorból és a honoráriumból tevődik össze. A horrorról mindenki hallott, a honoráriumról már sokkal kevesebben – gyakran még azok sem, akiknek esetleg járna. A legtöbb ember fizetést kap – jó esetben – esetleg napszámos órabért. Vagy semmit. Honoráriumot az ügyvédek, az adószakemberek, illetve a költők, publicisták, írók, újságírók, egyszóval a szabadúszó egzisztenciák kapnak. Ha kapnak. Irodalmunk tele van az alkotók rejtett, enyhén szégyenkező vagy ellenkezőleg, nyíltan szemrehányó, hangos panaszaival, a honoráriumok megkésett kifizetése, illetve ki nem fizetése körüli kalamajkákkal. Így van rendjén: ha már nem kapják meg tiszteletdíjukat, legalább panaszkodhassák ki magukat a költők.

Vannak viszont a fehér hollónál is ritkább kivételek. Egyik kezünkön meg lehet ezen eseteket számolni, a befolyó összeg viszont már akkora, hogy fél ország lakosságának mindkét kezére szükségünk lenne ahhoz, hogy összeszámoljuk a zsozsót. Most nem a 19. század – a tömeges olvasás kora(!) – azon sikeres íróira gondolok, akik nemcsak, hogy megéltek, de vagyont is szereztek honoráriumaikból vagy szerzői jogdíjaikból, hanem az az egyetlen kortárs magyar költő, drámaíró jut eszembe, aki műveiből csakugyan meggazdagodott! Legyünk büszkék rá, mert erdélyi földünk szülöttje ő: Orbán János Dénesnek hívják.

OJD nyilvánvalóan zseni, és kalandos élete folyamán a Kossuth-díj megszerzéséig vitte, szokatlanul fiatalon. Persze, egy zseninek semmi sem elég. A mostani kormányváltáskor derült ki ugyanis, hogy a saját maga alapította és szakmailag vezette Kárpát-Medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) szép számmal és főleg szép összegért megvásárolta OJD irodalmi munkáinak jogdíjait. Igen: saját magától közpénzen saját munkáit megvásárolni valódi zseniális húzás volt. Nagy kár, hogy az új magyar kormányzat embereinek és nyomozóhatóságainak ez a dolog nem tetszik, pedig nagyon finom humor van abban, hogy OJD az irodalmi Nobel-díj összegének körülbelül megfelelő összeget utaltatott ki a KMTG-től magának – valamivel több mint egymillió eurót(!) – bizonyítván, hogy mennyire értékesek a munkái.

Az igazság az, hogy OJD költő ugyan, de nem volt soha az a széllelbélelt poeta pauper, hanem szeretett és tudott is jól élni, ne várjuk hát, hogy aprópénzért vesztegesse remekműveit, míg helyzetben van. Egyébként is, az tudnivaló, hogy az ember saját magával nem sakkozhat, viszont hol van az megírva, hogy az ember nem lehet eladó és vásárló egyszemélyben? Ezt a helyzetet egy költőnek és különösen egy operettírónak elképzelni egyáltalán nem nehéz. Úgy látszik, Orbán János Dénesnek nemcsak elképzelni, de megtenni sem volt az.

Kolozsvári kezdeti évei alatt is OJD szépen bizonyította életrevalóságát. A Méhes György-monográfia számára köztudottan anyagilag megtérülő, „adekvát” megírása, vagy a Bulgakov Café létrehozásában betöltött szerepe is olyan fejezetek, amelyek nem csak költői tehetségét bizonyították. Budapestre átkerülve, persze emelte a tétet, és be is jött neki – mind a mai napig. De semmi nem tart örökké, és az új rendszer képviselői, különösen az újonnan létrehozott Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős miniszter, Tarr Zoltán neheztelnek azért, hogy különböző kultúrintézményekben száz meg száz millió forintot találtak, amelyeket Orbán János Dénesnek már kifizettek, esetleg munkái támogatására voltak szánva.

OJD egy utolsó, csodálatraméltóan zseniális húzással mégis megpróbálkozott, melynek hallatán sokaknak tátva maradt a szája! Felajánlotta ugyanis, hogy jó pénzért visszavásárolja saját munkáinak jogdíjait – melyeket maga adott el magamagának. Tenné mindezt az „eredeti állapot” jóhiszemű visszaállítása érdekében, ahogy ő fogalmazott, magyarán visszaadná a pénzt. Sajnos, a szigorú Tarr Zoltán egyáltalán nem hatódott meg e nemes költői gesztustól, és válaszként prózai szűkszavúsággal csak annyit üzent a lánglelkű művésznek, hogy „nem vagyunk többé következmények nélküli ország”. Ez nem hangzik túl biztatóan OJD sorsának közeljövőbeli alakulására nézve, úgy néz ki, hogy költőnknek leáldozott, de jó hír, hogy drámaíróként hamarosan izgalmas nyersanyagot szolgáltat számára az élet, saját sorsát majd kellőképpen dramatizálhatja.

(Kép forrása: operett.hu)