Sok mindenben egyetértek a témában előttem szóló Benkő Erika kollegina „medvés” cikkével kapcsolatosan (Medveveszély), ami a szélsőséges természetvédelem versus megromlott közbiztonság kérdéskörét illeti, viszont egy adat írásra késztet. A szerző „sokkoló” számként emlegeti, miszerint „a 2019 és 2026 közötti időszakban összesen 178 regisztrált medvetámadást jegyeztek fel Romániában; 155 ember szenvedett maradandó sérüléseket, 23-an életüket vesztették”. Igen, szomorú számok ezek, de semmiképpen nem sokkolóak. Megmondom mi a sokkoló: az, hogy ugyanebben a periódusban, tehát 2019 és 2026 között, Romániában több, mint 11 000 ember halt mag autóbalesetben! Ismétlem: több, mint tizenegyezer halálos áldozata volt a közúti baleseteknek, szemben a 23 medvék által okozott halottal, tehát minden egyes medve által megölt emberre közel 500 autóbalesetben elhunyt áldozat jut! Na, ez már valóban sokkoló!

Mondok még sokkolóbbat is: a medvék okozta balesetek, halálesetek sokkal nagyobb vitát és érdeklődést váltanak ki a médiában, általában a nagy nyilvánosságban, mert sokkal inkább elpolitizált téma, mint az autóbaleseteké! Ha egy medve megöl egy embert, sokkal inkább foglalkoztatja a közvéleményt, mint félezer közúti balesetben elhunyt ember sorsa. Mert Romániában sokkal természetesebbnek veszik az emberek, hogy valaki a közutakon haljon meg, mint azt, hogy a medve megölje. A politikusok sem a közutakon fellelhető állapotokat ostorozzák állandóan, sőt alig, annál inkább a medve-ember közötti konfliktusra vetik magukat. Ez azért van, mert a medvekérdés nem elvi, de nagyon is érdekkérdés – mind a természetvédelem, mind a politika oldalán – viszont az autóbalesetek esetében már közelről sem ennyire egyértelmű a helyzet, egyébként is mindenki vigyázzon magára ahogy és amennyire lehet.

Nagyon helytelen hozzáállás ez, hiszen annak, hogy Románia évek óta az EU közúti baleseti halállistáját vezeti, két fő oka van: mindenekelőtt a kulturális ok, nevezetesen a nagyfokú vezetői kultúrálatlanság, fegyelmezetlenség és neveletlenség, illetve az infrastruktúra fejlettségének a hiánya, beleértve ebbe nemcsak a közutak állapotát, de a nem túl fényes állapotban lévő autóparkot is. Az autóbalesetek legnagyobb része erre a két fő okra vezethető vissza, és míg a politikusok az infrastruktúráról sokat beszélnek – ha lehetséges, még a félkész utak avatásán is előszeretettel vagdossák a nemzeti színű szalagot – addig az autóvezetői magatartás javítására, kedvező megváltoztatására és kikupálására már senki nem fordít figyelmet.

A hét év alatt 23 halottat okozó medvékről ezrével írnak a lapok, folyton nyilatkoznak a politikusok – valósággal medvecukorként csámcsognak a témán –, viszont az ugyanebben az időben több, mint 11 000 halottat eredményező közúti balesetek okát és társadalmi körülményeit már alig tárgyalják és elemzik. Persze, a lapok jellemzően leközlik a balesetek tényét, esetleg elborzasztó leírását is, de sem egészéges társadalmi diskurzus, sem helyes autóvezetői magatartást fejlesztő civilszervezeti vagy állami programok nincsenek.

A legrosszabb, hogy a felelőtlen és alkalmatlan bűnösök, a közutakon nyargalászó potenciális és tényleges gyilkosok, gyakran nagyon enyhe büntetésekkel megússzák. Ha a medve öl, minden esetben kilövik, ha viszont egy ember öl a közutakon, mindenféle enyhítő körülménnyel és ürüggyel gyakran olcsón megússza. Sokszor még az alkohol vagy a drog hatása alatt gyilkoló sofőrök is néhány év múlva szabadok, mi több, általában vezethetnek tovább.

A medvekérdést természetesen rendezni, a túlnépesedést szabályozni kell. Nem értem miért nem bízzák ezt az ügyet végre egy nemzeti, esetleg nemzetközi semleges szakgrémiumra ahelyett, hogy politikai vagy szélsőséges természetvédelmi felhangokkal állandóan csak üresjáratban kavarnák az állóvizet. A medve egyébként is a legtöbbször nem támad, általában egészségesek az ösztönei, ez viszont nagyon sok autóvezető esetében nem mondható el. Jelentősen szigorítani kellene a hajtási engedélyek megszerzésének a feltételeit, és drákói büntetéseket kell bevezetni a szabálytalankodókkal szemben. A törvényi szigorítás részben megtörtént már, de a törvényeket következetesen alkalmazni is kellene, nem elég a trófeavadász és szenzációhajhász nagy országos akciók bejelentése. Mert elég Brassó és Bécs között a hosszú utat levezetni, hogy tisztán lássuk miről beszélek.

Barnamedvét egyet sem láttam az úton, viszont annál több kamikaze akciót és életveszélyes helyzetet tapasztaltam, megjegyzem nemcsak Romániában, de Magyarországon is. Aztán jönnek az unalmas osztrák utak. A múltkor ötven eurómba került Bécsben, hogy egy 30-as utcában – a legtöbb utca már ilyen a városban – véletlenül 33 km/órával haladtam. Pénzem fölösleges kiadása nem esett jól ugyan, de elismerem: így kell ezt csinálni. Máshol is így kellene…

(Nyitókép: Veres Nándor/MTI)