A vircsaft, mit belpolitikánk a tavalyi esztendő fináléjában produkált, nem előzménytelen, és utózmánya is van: ebből a munkahipotézisből próbál politológus, véleményvezér, sajtómunkás és – a maga módján – a közéletileg érzékeny átlagos „hírfogyasztó” olvasati kisokost fabrikálni. Kimondottan váltakozó mértékű sikerrel, olyan közegben bóklászva, melyet most inkább úgy jellemeznék: jegelt kocsonya. Az utóbbi hetek ugyanis a lebegtetésről, a halogatásról, félszeg improvizálásokról és sejtetésekről szóltak inkább, mint kronologikus történések viszonylag észszerű láncolatáról.

Az ország, amit a történelem összerakott (Visky András), eresztékeiben reccsent meg 2024. november 24-én. Sajtónk, szokásához híven, harsányan rezonált: sokk, hihetetlen, példátlan, s a szókincs ilyenkor illendő egyéb elemei zuhogtak. Értetlenség, alig palástolt zavar és ebből eredő enervált csend az elitek részéről, a plebsz egyik része hümmögött, másik fele jubilált, akadt, aki sebtében megnézte, érvényes-e még az útlevele, személyi igazolványa…

A hangoskodó jobboldal felnagyulhat, különösen, ha tömegkommunikációs figyelem övezi (Csepeli György), és leginkább a süllyedő középosztályra érvényes, hogy jobbra, majd onnan szélsőjobbra tolódik (Nádas Péter), de ez mifelénk sajátosan másként esett meg. Annyira partikulárisan, hogy még a fasizmus európai színre- és szintrelépésének előtörténete (Zeev Strechnell, Erényi Tibor) sem ígér elegendő támpontot/párhuzamot a megértéshez.

Most még friss az élmény, a téli ünnepkör zárójelbe préselt ideje pedig inkább hatásszünet, mint elmélkedésre, mélyebb elemzésre alkalmas intervallum. Kommentátorok, hírhátteresek, társadalomtudományokban jártas szakértők próbálkoznak valamilyen összefüggő diskurzust vázolni, de az elnagyoltan vulgarizáló magyarázatokon alig jutnak túl. A politikai szereplők sem mentesek e felszínes megközelítéstől: mindkét fél beéri azzal, hogy most ilyen a világ, a nép ideges, szíve joga türelmetlenkedni, a régi svádájú pártoknak lejárófélben a szavatossági ideje, és a demokratikus berendezkedés egyéb intézményei sem túl fittek, sőt…

Bűnbakkutatás helyett (bár ez már azért jelentős előrelépés lenne, mondjuk a „szervekre” tényleg rákérdezni, urambocsá oknyomozni) fájdalmasan átlátszó kommunikációs testcselekkel jönnek (Ciolacu mint frissen festett tik-tok lovag), stúdiómikrofonok mellől üzengetnek (Crin Antonescu), utcára hívnak vagy onnan kergetnek (Georgescu, Simion, illetve Soșoacă). A szekértáborok köré árkot ásnak, így talán biztosabbak a pozíciók. Mintha ez az ország nem lenne eléggé megosztott (Constantin Iliaș): emberek versus transz-, poszt- vagy antiemberek; nők vs. férfiak; nők, férfiak vs. transzneműek; hagyományos család vs. LGBTQ + gyereket adoptáló melegek, béranyák, 1-es szülő, 2-es szülő; állampolgárok vs. politikai osztály; állampolgárok vs. politikai rendszer; nép vs. elitek, nagyurak; nemzet vs. Unió; nemzet vs. nemzetközi szervezetek: Egészségügyi Világszervezet, Nemzetközi Valutaalap, Világbank, AEÁ, NATO, EU; bevándorlók, idegenek vs. őslakosok, helybeliek; nemzeti, honi tőke, nemzeti gazdák, vállalkozók vs. multinacionális cégcsoportok; közalkalmazottak vs. privátszférabeliek; szociális ellátottak vs. bérből élők; nyugdíjasok vs. fizetéses alkalmazottak; szabad sajtó vs. gazdaságilag és politikailag hódoltatott média; ortodoxok vs. katolikusok, protestánsok (szektások), muszlimok, buddhisták, jogik; patrióták, szuveranisták, nacionalisták vs. globalisták, globalizmus; laposföld vs. bolygó; román paradicsom vs. importparadicsom (Törökország, Hollandia); romániai szupermarketek árucikkei vs. ugyanazon termékek a nyugati áruházakban (minőség, ár); szuverén, hagyományos disznó vs. tücsökliszt, műhús; tűzifa vs. karbonkvóta, páros zuhanyzás és termosztát hőmérséklet; hagyományos ünnepek (Szt. András, Dragobete) vs. importünnepek (Halloween, Valentine’s Day); kereszténység, hívők vs. ateizmus, ateisták; multikulturalizmus vs. etnikai, kulturális, vallási homogenitás; nemzeti tartalékok vs. importok; párhuzamos állam, demokráciát elsinkófáló összeesküvések vs. valós demokrácia; dákhívek vs. dáktagadók; a kommunista rezsim nosztalgikusai vs. hamisítatlan demokraták; kisebbségek vs. többségek; „szuverén” demokrácia vs. liberális demokrácia... és napestig sorolhatnám.

Mindeközben, hogy ne érezzük magunkat annyira saját levünkbe főve, Ausztriában újra hatalomközelbe kerültek a nagyon is szélsőjobbos erők, a római Lazio futballklub szurkolóinak kemény magja fáklyákkal, molinókkal búcsúztatta a 96 éves korában elhunyt Jean-Marie Le Pent, „az igazság nagymesterét, az ortodoxia őrzőjét és legfőbb megítélőjét, tévedhetetlen gyakorlati útmutatót, látnokot, prófétát” (P. A. Taguieff), Németország pedig több mint lámpalázasan készül a februári vizsgára.

(Címlapfotó: GettyImages)