Merthogy ilyen államfőnek ígérkezik az egykori tábornok volt miniszter és exkormányfő, jelenleg a Szenátus és a Nemzeti Liberális Párt elnöke, kinek 246 oldalas agyonpromovált opuszát volt alkalmam – és időm/idegem – elolvasni az imént. Friss élmény, a kötet fotóanyaga a könyv több mint egynegyedét teszi ki, ezért aki perverz önsanyargatónak gondol (és kicsit sajnál is talán), most enyhén fellélegezhet. A bestsellernek becézett kiadvány ingyenesen olvasható, mert ki látott még olyan kampányanyagot, amit pénzért osztogatnak, szóval ennyit a reklámról, meg a politikai kommunikáció példaértékű gesztusáról. A háttérben serénykedő tanácsadók úgy vélték, ha Csehország elnöke nemrég kötettel startolt a megválasztását eredményező korteshadjáratban és szintén egy nyugállományba vonult főtisztről, mi több hadügyminiszterről van szó, hát akkor ez a tuti recept.

Nem vagyok az a kimondottan gyorsolvasó alkat, de elárulhatom, nem esett nehezemre átlósan lekturálni a szöveget, a textus oly sűrű és velős. Első része a legizgalmasabb, az, amelyben a gyermek Nicolae Ciucă villantja fel az életképeket; egyfajta délkeletre csúszott kései Creangă-figura. Gyümölcsös, szüret, dinnyeföld, pecázás, lurkóságok, postprousti gurmandéria-morzsák, szokások, tanító nénik és bácsik, rokonság, szóval egy kis dél-olténiai emlékalbum.

További életszakaszainak részleteiből kiviláglik, hogy Ciucă pályája koherens ív, hiszen mindkét nagyapa megjárta a második világháború frontjait, apja meg altisztként szolgált, ezért Nicolae nem tett egyebet, mint a kontinuitást szavatolva, avagy a sorsszerűséget vállalva bújt angyalbőrbe. A hadfi mindenféle lépcsőket és fokozatokat megjárva jutott el a ranglétra csúcsára, kitartó, mondhatni önfeláldozó erőfeszítések árán (a Szenátus honlapján 25 katonai kitüntetés sorjázik a neve mellett). ’89 decemberében már aktív tiszt Craiován, de a pálfordulásról s egysége szerepéről csak egy sejtetős-sietős passzusban tér ki, amely arra utal, hogy igyekeztek nem bedőlni a mindenféle akkoriban terjesztett kósza híreknek, pánikkeltésnek. Arról, hogy N C párttag volt-e a régi rezsimben, vagy sem – 24 éves hivatásos tisztként aligha kerülhette volna ezt el –, egyetlen szótag sem regél. Mentségére szolgál, úgymond, hogy akad még a könyvben pár momentum, amelyet kihagy, vagy satíroz a finnyás emlékezet.

A mundér becsületét a honi politikába konvertáló főtiszt a szenátori, miniszteri, majd kormányfői szerepvállalást szintén a hazafiúi kötelezség szerves részeként tálalja a kötet, mintegy új, morálisan fennköltebb szabványt diktálva a romániai közéletben való ténykedésnek. A 38 éves katonai tapasztalat, úgy érzi, felvértezte és egyben feljogosította arra, hogy újabb terheket cipeljen vállán, ahol – amint ő maga megjegyzi – az elején sokan a tábornoki csillagokat látták átsejleni az öltöny szövetén.

A Rao kiadónál megjelent În slujba țării című kötet – amelyet családjának és bajtársainak dedikál – 181. oldalától éles váltásként érkezik az elnökjelölti program. Nyolc fejezetre tagolt korpusza, ha érdemi infókat kellene egybeterelni, lehetett volna jóval szikárabb, de végül is a szerző az állam legmagasabb tisztségét célozza meg, érthető, hogy némi forgács is kerül a csomagolásba, nehogy az éles, ám nem váratlan tételek felsértsék a virtuális vokstulajok dobhártyáját. „Audi, vidi, sile!” – a gyalogos felderítők mottója, és Ciucă (ny.) tábornok éppen e fegyvernemben domborított emlékezeteset. Lesz erősödő középosztály, újjáéledő rurális környezet, versenyképesnél izmosabb okatás, tisztesség és tisztelet – ebből két bekezdésnyi még a kisebbségeknek is jut, a mindenféle minoritásoknak úgy egybefoglalva, és Cotroceni-ben szorgoskodó munkacsoportok, meg elnöki közvetítés, nyugatról hazaözönlő ifjúság, sajtónak ütemes és kimerítő tájékoztatása. Meg becsület, nemzetközi elismerés, amicsakbelefér. Mindezt egy neosztahanovista ándungtól duzzadó elnöknek köszönhetjük majd, hiszen a könyv megannyi példát sorol a munkától rettenthetetlenül el nem futó bátor katonáról.  

Szándéka szerint ez a sokat kritizált, kommentált, de kevesek által olvasott könyv hasznos: iskolapéldája, hogy miként nem érdemes jelentős pénzösszegeket kötetnyi önfényezésbe ölni, bár az igyekezet lépten-nyomon kibukik a bekezdések közül – az edzett, nagyapaként is büszke hadfi emberi vonásait (majdhogynem lírai inflexióit) közelképbe hozni. Most már azt is tudjuk, hogy a liberálisok pártelnöke krimit, háborús irodalmat és memorialisztikát olvas; műfajilag ez utóbbi kategóriába lehetne belegyömöszölni a haza szolgálatáról írt munkát, de valahová nagyon hátulra, a könyvtárak ultradiszkrét szegletébe.

(Nyitókép: Nicolae Ciucă könyvének honlapja)