Toni Greblă, az Állandó Választási Hatóság elnöke szerint technikailag teljességgel lehetetlen az egyik pártra vagy jelöltre leadott voksokat egy másik szereplőnek átutalni. Az egykori szocdem szenátor szerint az urnák pecsétjének felbontása, vagy onnan szavazócédulák eltávolítása azért nem működik, mert minden körzetben a választási bizottság elnökén és alelnökén kívül a testületnek további hét tagja van, akik különféle résztvevő politikai aktorok képviseletében vizsla tekintetekkel követik a fejleményeket. Ehhez jön még Greblă szerint a megfigyelők és a sajtómunkások ébersége, sőt maguknak a jelölteknek is jogukban áll felügyelni a voksolást. A választási hatóság elnöke szerint nincs az az öt perc, amikor mindannyian félrenéznek. Jó ideje fontolgatom, hogy az október 24-én tett kijelentésre reagáljak. Halogatásom egyik oka épp az, hogy ha már sikerült majdnem minden intézményt hitelteleníteni (s a maradékot most a kampány során felmorzsolni), legalább ezt az alapvető demokratikus gesztust ne tegyem végképp súlytalanná.

Nagyjából a következő 12 tételben összegezhetők a témába illő kételyek (de szívesen fogadom a pótlást, amit a szerkesztőségbe lehet majd eljuttatni):

1. Egy bizonyos párt eldönti, hogy helyzetbe hoz egy másik pártbeli jelöltet – mert ez neki valamilyen okból adódóan előnyös –, kiadják hát pártvonalon a napiparancsot, hogy településenként vagy szavazóhelyiségenként hány db. kölcsönvoksot kell biztosítani.

2. Fenyegetéssel (a polgármester nem utalja majd a szociális segélyt) avagy ígérgetéssel (még egy pohár pálinka vagy készpénz, elesettebb vidékeken talán még mindig nejlonvederbe csomagolt cukor-liszt-olaj) bírják rá az állampolgárt, hogy egy bizonyos négyzetbe pecsételjen.

3. A mozgóurnát legfeljebb ketten-hárman kísérik-viszik: ez újabb esély arra, hogy az aggmenházakban, szanatóriumokban, börtönökben valamely irányba induljanak az opciók.

4. Vannak jóindulatú „segítők”, akik a bizonytalankodó, vagy igen rozoga egészségi állapotú mamát-tatát, esetleg analfabéta vokstulajt készségesen és totális önzetlenséggel „megtanácsolják” a fülkében.

5. Lesznek, és nem épp elhanyagolható mértékben olyan szavazóhelyiségek, ahova nem fognak delegálni hét tagot (hegyvidék, delta, szétszórt településszerkezetű térségek), ahol nem érvényesül T. G. okfejtése. És volt rá példa, nekem személyesen mesélte valaki, hogy – igaz évekkel ezelőtt – egy órával urnazárás előtt összenéztek a kollégával, nem lévén egyéb akadályozó személy és szempár kikalkulálták, mennyi voks kell egyiknek-másiknak az újabb tanácsosi mandátumokhoz, és… elintézték. Azért merem említeni a konkrét Kolozs megyei helyzetet, mert annyi év múltán elévült már az eset.

6. Ha estvére kelve nyílik az urna, bizony megesik, hogy a számlálgatás hevében egy-két cédula elvész, hogy ha kellőképpen rámenős valamelyik elnök, vagy bizottsági tag, akkor a legapróbb formai rendellenességre hivatkozva érvénytelenítik a szavazatot (és különben is, jaj, az a pecsét, időnként elvész vagy a kályhába kerül – ugye, ismerősen visszatérő sztorik?!).

7. Külképviseletek, illetve külföldi szavazókörzetek esetében (főleg, hogy számuk most megint gyarapodott) ne áltassuk magunkat azzal, hogy kiegyensúlyozott, minden versengő fél érdekeit védő testületek bonyolítják le a szavazást… Ha valaki mégis szentül hiszi, annak helyben Nobel-díj jár naivitásból. (Itt azért derülhet ki olyasmi, amire már több ízben volt példa – hogy egynémely külhoni helyszínen átlagban három perc alatt szavazott le egy ember, ha a nyitva tartás idejét osztom a fülkék és a jegyzőkönyvben megjelent leadott szavazatok számával, miközben filmfelvétel igazolta: tömött sorokban vonszolták magukat a népek az urnák felé.)

8. És ott állunk jóval éjfél után, mikor már alá kéne írni a jegyzőkönyvet, amely a bezsákolt szavazócédulák kíséretében elkezdi irdatlan várakozási kálváriáját, a leadás pillanatáig tartó, végrángásokkal telített pályáját. Mert olyan digitálisak vagyunk, meg IT-ből regionális izompacsirták (most arra kérem az államot folytonfeszt pellengérre állító szereplőket, mosolyodjanak el, hangosan kiáltsák, hogy: gyíkpisiiii!!!… és maradjanak veszteg a kárörvendő vonásokkal a szájszögletben, míg a vaku ellobban). Szóval este a népek ellankadnak, fáradtak, de mindig lesz, aki picivel kevésbé fáradt… a többit a fantáziára bízom. Ha nincs képzelőerő kellő adagban, akkor javaslom a bukaresti egyes kerület négy évvel ezelőtti sztoriját újfent megtekinteni: éjszakai videópillanatok az állítólag jól elzárt zsákok körül matató személyek látogatásáról.

9. A STS, honi titkosügynökségeink kommunikációs részlege (amely az adatösszesítéssel és országos szintű feldolgozással megbízott szereplő) közölte már júniusban, a helyhatósági-europarlamenti koktél tálalása előtt, hogy rendszerük felkészült a próbatételre. Hibák pedig nem lesznek. Ha mégiscsak előfordulnak malőrök, azok a kézzel kitöltött jegyzőkönyvek pontatlanságaiban keresendők. És különben is, a STS hajlandó bármikor magyarázatot adni az esetleges… khmmm…

10. Márpedig a rendszer lefagyhat – túlterheltség, ilyesmi – pár órára, majd serényen tovább fog ketyegni [hogy közben egy vessző arrébb csúszhat, és egy párt vagy jelölt ezáltal tízszer kevesebb voksot regisztrál, mint valójában, nos ez is a megeshet kategória szerve(re)s része].

11. A nagy számok törvényszerűsége arra int, hogy mivel nem is tudjuk pontosan, hány vokstulaj román állampolgár van (persze mondanak ilyeneket, hogy 18 978 908, mint májusban is tették, de ki szavatolja, hogy ez tényleg annyi, amikor a külföldön élők tömegét lazán 3,5-5 millió közti intervallumban értelmezik „szakértők”), nehezen tudjuk azt állítani, hogy cakkra lajstromozni képesek vagyunk megannyi szavazatot, hogy nem jelennek meg „hívatlan” voksok – most hadd ne feszegessem az adatbázisok sérülékenységét és illékonyságát, GDPR-kultúránk kezdetleges szintjét...

12. Ha már minden voks révbe jutott, nos, ekkor jön a meglepi, tejszínhab a pudingon: amikor nem sokkal a hivatalos eredmények közzététele és a honanyák-atyák eskütétele után elkezdődik a parlamenti sétafika, a frakciókból való kiválás, majd átülés sajátos koreográfiája. Amikor a kedves szavazó, aki röpcédulát, mosolyt, talán kézfogást és biztató szavakat is kapott a korteshadjáratkor az általa is megszavazott, végül mandátumhoz jutó jelölttől, tehát adófizető és voksoló hősünk azt konstatálja, hogy támogatottja faképnél hagyja addigi táborát, és áthurcolkodik talán az épp merőben ellenkező frakcióba. Itt a plenáris katarzis pillanata...

Utómondat: Mindezek dacára mégis csak azt tudom mondani: ha bárkinek opciója van, és teheti, éljen alkotmányadta jogával. Ha nincs épp kedvence, akire jó szívvel voksol, érvénytelenítse hatezer pecséttel szavazólapját, nehogy valaki(k) alkonyattájt – teljesen véletlenszerűen – kihasználják közügyektől való pillanatnyi távolmaradását.