Van valami kísértetiesen ismerős abban az AUR által kezdeményezett törvénytervezetben, amely a román zászló napjának kötelező megünneplése mellett arra is kötelezné a jelen lévő állami és helyi tisztségviselőket, hogy protokollsorrendben megcsókolják a román trikolórt. Én elég idős vagyok ahhoz, hogy élénken emlékezzek a Ceaușescu korszak magyarokkal kapcsolatos erőszakos asszimilációs politikájára, és bennem ez a tervezet ugyanazt a riadalmat és ugyanazt a rossz érzést idézte fel, mint az idézett korszak magyarellenes állami politikája.

Az erdélyi magyarok történelmi emlékezetében ugyanis a fenntiek egy olyan korszakot idéznek fel, amelyben az állam a polgári lojalitásnak látványos, rituális bizonyítását követelte meg, kényszerítő módon. A Ceaușescu-korszak a szocialista térségben szinte egyedülállóan a kommunista diktatúrát egy egyre agresszívebb román nacionalizmussal kapcsolta össze, mely során az erdélyi magyarság asszimilációját, kiemelt, tudatos politikai célként, programként kezelte és hajtotta végre.

Kénytelen vagyok felidézni, hogy a rendszerváltás előtt még a magyar újságokban sem lehetett leírni a helységneveket magyarul, és az embereket a gyárakból, a diákokat az iskolákból rendszeresen kivezényelték egy egy meghatározott napon hogy „szeretetüket” az állam, a párt és annak vezetője iránt nyilvános és nagyszabású rendezvényeken kinyilvánítsák. Jómagam diákként nem egyszer vettem részt ilyen eseményeken, ahol egy zászlót adtak a kezembe és a korábban begyakorolt mozdulatokat (melyeket iskolai órák helyett, az iskolaudvaron gyakoroltunk) kellett a nagy és látványos tömegrendezvényen bemutatnunk.

Bennem az AUR tervezete egyértelműen ezt a korszakot és ennek a korszaknak az ideológiáját és külsőségeit idézi fel, és mondanom sem kell, hogy mindezt rémálomként éltem meg fiatalként és ennek a rémálomnak a kísértését érzem most ebben a tervezetben is. Az ugyanis egy percig sem kérdéses számomra, hogy ennek a tervezetnek az elsődleges címzettjei az erdélyi magyarok, az ő megalázásuk a cél, mely mögött az a nacionálkommunista elképzelés áll, hogy ezen megalázó rituálék révén lehet az erdélyi magyarság életerejét megtörni.

A fennti kellemetlen személyes élmény felidézése után térjünk rá az AUR-t meghatározó ideológiai vonal ismertetésére. A hetvenes évek végétől maga a Szekuritáté is egyre inkább felhasználta a nacionalizmust a romániai magyarsággal szemben, amelyet a rendszer „nacionalista-irredenta” veszélyforrásként címkézett. Tekintve, hogy az AUR lényegében annak a mélyállami vonalnak a politikai megvalósulása, melyet elsősorban a régi Szekuritáté emberei dominálnak (elég, ha a Georgescut futtató körre gondolunk, vagy pedig a Dan Tanasă mögött álló hálózatra), az AUR ideológiája alapvetően magyarellenes, és nem akárhogyan magyarellenes, hanem a régi Szekuritáté beidegződései mentén az. Ugyanakkor a nacionálkommunizmuson túl más elemek is fellelhetők benne, és demagógiája révén régebbi, egész pontosan legionárius politikai reflexeket éleszt újjá, vagyis az állam, a nemzet, az ortodox vallás és a politikai lojalitás összekapcsolását, valamint azt a gondolatot, hogy a zsidók és a magyarok veszélyt jelentenek a nemzeti egységre.

Az AUR ideológiai és személyi hátországának vizsgálatakor tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a nacionálkommunista közeget és azokat a régi hálózatokat sem, amelyekben a szélsőséges román nacionalizmus a rendszerváltás után is tovább élt és virult. A régi Szekuritaté világának egyik legmélyebben beágyazott reflexe éppen a magyarellenesség volt, de ugyanakkor valamiféle szélsőséges politikai szörnyként az AUR egyszerre a nacionálkommunista mélyállam és a legionárius ideológiát követők szerelemgyermeke.

Románia, a tankönyvi politikai válság esete

A helyzetet különösen súlyosbítja, hogy Románia jelenleg szinte tankönyvi példáját mutatja annak, hogyan válik egy politikai rendszer sebezhetővé a radikális populizmussal szemben. Gyenge és egymással folyamatosan konfliktusban álló, személyes sértettség által vezérelt politikai vezetők, elhúzódó kormányválság, gazdasági bizonytalanság, extrém infláció, társadalmi elégedetlenség és szorongás, mindezekkel szemben pedig egy hangos, agresszív, demagóg, nacionalista és soviniszta ellenzék, amelynek nem kell kormányoznia, semmiért nem kell felelősséget vállalnia, ezért minden kudarcot a „rendszer” nyakába varrhat.

A választói hangulat mutatja ennek következményeit. A nyári országos felmérésekben az AUR 34–40 százalék közötti támogatottsággal vezette a pártok rangsorát. Egy júliusi CURS-felmérésben 34 százalékon állt, egy IRES-kutatás pedig 40 százalékot mért neki. Ugyanezekben a kutatásokban a megkérdezettek mintegy nyolcvan százaléka úgy gondolta, hogy Románia rossz irányba halad. Ez az a termékeny politikai talaj, amelyen a szélsőséges pártok növekedni szoktak, de nagyon.

Mondanom sem kell, hogy egy tízszázalékos protesztpárt abszurd törvénytervezete egészen mást jelent, mint annak a pártnak a törvénytervezete, amely adott pillanatban az ország legerősebb politikai ereje lehet, mert hogy az AUR politikai kilátásai egyre jobbak. Még nyugtalanítóbb, hogy az AUR és a PSD közötti esetleges kormányzati együttműködés lehetősége már nem puszta elméleti spekuláció, hanem az elmúlt napokban az AUR vezető politikusai maguk is nyilvánosan beszéltek ennek lehetőségéről, sőt olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint az AUR három kulcsminisztériumot kérne magának egy új, PSD-vel alkotott kormányban. Teljesen hihetőnek tartom azt az elképzelést, hogy a PSD egyfajta nyomásgyakorlásként vette elő ezt a tervezetet a fiókból az RMDSZ-re, mindig eshetőségre tartanak egy ilyet kéznél, most pont ezt vették elő.

Sajnos, mindeközben az Európai Unió saját válságaival van elfoglalva. Háború, gazdasági problémák, migráció, belső politikai konfliktusok és egyre erősebb tagállami különutak között Brüsszel politikai mozgástere is beszűkült, vagy pedig nem is igazán tudják ezeket összefogni. Mindent összevetve, az uniós tagság fontos biztonsági keret, de nem tudja felülírni egy ország politikai kultúráját.

Az erdélyi magyarok két tűz között

Ebben a helyzetben különösen fontos feltenni a kérdést: milyen állapotban találja ez a politikai változás az erdélyi magyar közösséget? Sajnos, nem különösebben jóban. Az erdélyi magyarság maga is zilált állapotban leledzik, súlyos törésvonalakkal a közösségen belül, melynek egyrészt vannak regionális, másrészt ideológiai vonatkozásai, de tény az is, hogy a létező politikai struktúrákkal szemben egyre inkább teret kap valamiféle változást óhajtó igény. A közösség egyik, talán realistább és józanabb része a közösség politikai képviselete által kiépített, létező politikai struktúrák által biztosított stabilitás mellett érvel, a közösség egy másik, jelentős része azt gondolja, hogy ezeket a struktúrákat felül kell vizsgálni és ezeket meg kell reformálni. Van egy harmadik közeg is, mely politikailag teljesen elfáradt és e tekintetben teljesen kiábrándult. (Ilyen körülmények között egy esetleges előrehozott választás a magyar közösség mobilizációs képességének nagyon nagy tesztje lenne, még akkor is, ha egyértelmű, hogy az AUR erőteljes térnyerése miatt a magyarságnak nagyon jól kellene a választáson teljesítenie.) 

Muszáj beszélni arról is, hogy újabb generációk nőttek fel, amelyek számára az erdélyi magyar létnek már egészen más a jelentése, mint szüleik vagy nagyszüleik számára, tehát létezik egy generációs válság is a közösségen belül. És talán éppen ez az egyik legveszélyesebb kombináció számunkra, amikor az egyre jobban radikalizálódó román politikai környezet találkozik az egyre kiábrándultabb magyar közösséggel. Az erdélyi magyarok számára ezért az AUR térnyerése lényegesen több, mint román pártpolitikai kérdés. Az AUR esetében a magyarellenesség nem úgy van jelen, mint a többi román pártéban, melyek időnkénti magyarellenes kisiklásai szintén ismertek és megszokottak, hanem a magyarellenesség a párt politikai diskurzusának visszatérő eleme, amelyben Erdély, Magyarország, az RMDSZ és a romániai magyar közösség újra és újra gyanús, idegen vagy szeparatista szereplők, melyekkel szemben nem kell és nem is szabad válogatni az eszközökben.

Ezért kell véresen komolyan venni a zászló megcsókolásáról szóló törvénytervezetet, mert világosan megmutatja és jellemzi azt a politikai gondolkodást, amelyből a javaslat megszületett. Éppen ezért a zászlócsók története elsősorban arról szól, hogy milyen Románia következhet akkor, ha egy mélységesen nacionalista és magyarellenes politikai gondolkodás a perifériáról egyszer eljut a hatalom közvetlen közelébe.