Az átlag romániai polgár értetlenkedve és aggodalommal figyeli a román politika alakulását, mely egyre inkább a személyes ellentétek, a politikai rövidlátás és az egymással való leszámolásnak a szándékává silányult a tulajdonképpeni kormányzás helyett. Zajlik mindez olyan körülmények között, hogy a globális trendek még nehezebb időket és még nagyobb kihívásokat és megterheléseket vetítenek előre a közeljövőben. 

Elég, ha az iráni háború által a globális árakat felcsapó konfliktus egyre bonyolultabbá válására vagy pedig a Románia légterében ma már szinte napi szinten röpködő drónokra gondolunk, melyek egy másik konfliktus intenzívebbé válásának a biztos jelei. Mindkét konfliktusnak köze van mind az üzemanyag árához, mind a hamarosan beköszönő fűtési szezon lakossági kiadásaihoz, márpedig ezek az igazán lényegi kérdések az országban, melyek meghatározzák a lakosság politikai opcióit.

A román politikai elit önpusztító működésének talán leglátványosabb példája a Dominic Fritz körül kialakult ügy. A temesvári polgármester és egyben az USR elnöke júniusban jogerősen elvesztette az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel, az ANI-val szembeni perét: a legfelsőbb bíróság megállapította, hogy korábban összeférhetetlenségi helyzetbe került. A politikai botrány azonban nem önmagából az ítéletből, hanem abból keletkezett, ami ezután történt.

A PSD ugyanis az új integritási törvényhez olyan módosítást nyújtott be, amely szerint azoknak, akikkel szemben korábban jogerősen összeférhetetlenséget vagy érdekellentétet állapítottak meg, és még nem telt le a hároméves szankciós időszak, a törvény hatálybalépésétől számított harminc napon belül megszűnik a mandátumuk. A módosítást természetesen az AUR is támogatta, és annak egyik legkézenfekvőbb következménye Dominic Fritz temesvári polgármesteri mandátumának elvesztése lehet. Fritz ezért kezdettől azt állította, hogy a rendelkezést kifejezetten rá szabták. A román Alkotmánybíróság ugyan nemrég alkotmányosnak találta a szóban forgó rendelkezést, ezzel azonban a politikai konfliktus egyáltalán nem ért véget.

Sőt, ekkor vált igazán súlyossá. Az új integritási törvény elfogadása egy Románia által a PNRR-ben vállalt mérföldkő teljesítéséhez kapcsolódott, amelytől mintegy 770 millió euró kifizetése függött. Az Európai Parlament két meghatározó frakciójának, az Európai Néppártnak és a Renew Europe-nak a vezetője már Ursula von der Leyenhez fordult, és azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy a pénzt ne folyósítsák addig, amíg a vitatott rendelkezés ügyét nem rendezik. A Bizottság jelezte, hogy az integritási törvényt a hatodik kifizetési kérelem értékelésekor meg fogja vizsgálni. A jogszabályt végül szerdán elfogadta a parlament, az uniós pénzt pedig a bértörvény miatt bukja el Románia, de nehezen lehet ennél szemléletesebben bemutatni, hogyan váltja fel a kormányzást a politikai iszapbirkózás. A PSD szerint az USR és a PNL veszélyeztette a pénzt azért, hogy megmentse Fritzet, az USR szerint a PSD egy egész törvényt igazított egyetlen politikai ellenfél eltávolításához. 

A végén az AUR nevet

Mindennek azonban van egy sokkal súlyosabb politikai következménye is. Miközben a PSD, a PNL és az USR egymással harcol, az AUR-nak konkrétan semmit sem kell tennie ahhoz, hogy fokozatosan erősödjön. Az egymással szemben álló volt koalíciós partnerek gyakorlatilag napról napra igazolják azt az üzenetet, amelyre a populista politika egész stratégiája épül: hogy a politikai elit kizárólag saját pozícióival és belső konfliktusaival foglalkozik, miközben az ország problémái megoldatlanul maradnak.

Ehhez társul a hónapok óta tartó kormányválság, aminek még most sem lehet látni a végét, sőt, mintha a helyzet állandósult volna. Ilie Bolojan kormányát májusban megbuktatták, azóta több kormányalakítási kísérlet is kudarcba fulladt: Eugen Tomac visszaadta a megbízását, Adrian Veștea kormánya pedig nem kapta meg a parlament bizalmát. Románia továbbra is ügyvivő kormánnyal működik, mert az egymással acsarkodó a pártok képtelenek voltak stabil parlamenti többséget létrehozni. És egyáltalán semmilyen jel nem utal arra, hogy ennek a patthelyzetnek lenne valamilyen kulcsa vagy megoldása. Mindezt a lakosság is látja. A nyári közvélemény-kutatásokban az AUR messze a legerősebb párt: a CURS júliusi felmérése 34 százalékra mérte, míg más mérések 36–40 százalék közötti támogatottságot mutattak. A májusi INSCOP-felmérésben pedig a biztos részvételt ígérő, pártot választó szavazók több mint 41 százaléka mondta azt, hogy az AUR-ra voksolna.

Ez még nem jelent automatikusan AUR-többséget, de a trend politikai jelentőségét nehéz túlbecsülni. A párt már nem egyszerű tiltakozó erő a rendszer szélén, hanem messze a legnagyobb választói támogatottsággal rendelkező politikai formáció. Ha a jelenlegi pártok továbbra is egymást tekintik első számú ellenségnek, miközben nem képesek működőképes kormányt létrehozni, akkor könnyen előállhat az a helyzet, amelytől ma ugyanezek a pártok a leginkább tartanak: az AUR egyszer csak nem az ellenzék legnagyobb pártja lesz, hanem a következő kormányalakítás megkerülhetetlen szereplője.

A legnagyobb csavar a történetben pedig éppen ez. A román politikai elit évek óta az AUR veszélyével indokolja a „demokratikus”, „Európa-párti” pártok összefogásának szükségességét. Közben saját működésével nap mint nap újabb érveket ad azok kezébe, akik szerint az egész politikai rendszer menthetetlen. Ha ez így folytatódik, az AUR-nak nem kell még megerőltetnie sem magát parlamenti procedúrákkal, hanem egyszerűen megérik számukra a helyzet. Az AUR-nak elég lesz megvárnia, amíg a volt koalíciós partnerek egymást lehetetlenítik el. Jó lenne, ha a felelős politikai szereplők ennek bekövetkeztét nem várnák meg.