Szent István király államalapításáról általában úgy beszélünk, mint intézmények létrehozásáról: vármegyékről, püspökségekről, törvényekről, pénzverésről és a keresztény királyság megszervezéséről. Pedig ami a 10–11. század fordulóján Magyarországon történt, ennél sokkal radikálisabb átalakulás volt. Szent István nem egyszerűen új intézményeket épített a régiek mellé, hanem egy korábbi politikai és társadalmi rend helyére állított egy másikat.

Ehhez át kellett alakítani az elitet, meg kellett törni a régi hatalmi központokat, új embereket kellett felemelni, és magát a társadalmat is hozzá kellett igazítani a keresztény állam feudális követelményeihez. Ebben a folyamatban különösen fontos szerepet kaptak a Nyugatról, mindenekelőtt a bajor–német területekről érkező lovagok és egyházi emberek.

Ebben a történeti környezetben teljesen más értelmet kapnak Szent István sokat idézett, híres Intelmei is, ezért ma az Intelmeket a saját koruk politikai kontextusában értelmezzük, és világítjuk meg az adott korban betöltött ideológiai szerepüket, ellentétben az évszázadok alatt rájuk rakódott szimbolikus és meglehetősen modern látásmódokkal. Arról beszélünk ma tehát, hogy pontosan milyen változások zajlottak le ezer évvel ezelőtt, melyek annyira fontosak voltak, hogy mai napig referenciapontként tekint rájuk a mindenkori magyar társadalom.

Királytükör: az uralkodás keresztény kézikönyve

Az Intelmek az úgynevezett királytükrök európai hagyományába tartozik, a keresztény politikai kultúra egyik fontos és nagyon elterjedt műfajába a középkor idején.. Ezek a művek azt írták elő, milyennek kell lennie a jó keresztény uralkodónak: hogyan viszonyuljon az egyházhoz, a törvényhez, tanácsadóihoz, alattvalóihoz, a háborúhoz és saját hatalmához. Egyáltalán nem a valóságot írták le, hanem normát és elvárásokat teremtettek. (Érdekesség, hogy Machiavellinek A fejedelem című könyve igazából egyfajta ellen-királytükör, hiszen a királytükrök keresztény moralizálásával szemben Machiavelli pontosan a moralitást vágja sutba.) Ez a 9-dik századi latin, frank–karoling politikai hagyomány élt tovább a 10–11. századi nyugati kereszténységben és a Német-római Birodalom egyházi kultúrájában is, Magyarországon pedig a Szent István király által az államszervezéssel megbízott bajor főpapokon keresztül honosodott meg.

Az Intelmek tehát kész műfaji és eszmei mintákból dolgozott. Szerzőjének neve lényegtelen, mert a mű maga mindent elmond róla, amit tudni érdemes: egy olyan személyről volt szó, aki pontosan ismerte a királytükrök műfaját, tökéletesen írt latinul és elhivatottan keresztény elveket vallott, valamint mint később látni fogjuk, kiforrott politikai programot fogalmazott meg a szövegben. Az Intelmek ezért egyfajta uralkodói normarendszer és határozott politikai program, s egyszersmind ideológiai eszköz is: az aktuális hatalmi rendet az ideális keresztény királyság mintájaként mutatja be és a célja nyilvánvalóan az újonnan bevezetett rend normáinak a lefektetése és ezeknek a dinasztiával való betartatása.

Szent István nagy rendszerváltása

Szent István államalapítása politológiai szempontból a korábbi nagyon is létező politikai rend szinte teljes felszámolása és egy új hatalmi rendszer létrehozása. (Sok szó esik manapság rendszerváltásokról, nos, ha volt radikális rendszerváltás Magyarországon valaha, akkor helyben vagyunk, mert Szent Istvánnál radikálisabb rendszerváltást kevesen hajtottak végre.) A 10. század végi magyar társadalomban a hatalom nagyrészt törzsi és nemzetségi kapcsolatokra épült, katonai előjogokkal és társadalmi szabadságjogokkal. A sztyeppei eredetű öröklési rendben a dinasztia rangidős férfitagjának erős joga volt a főhatalomra, gyakorlati okokból, ugyanis egy félnomád, harcias életmódot folytató társadalomnak mindig felnőtt férfi vezetőre volt szüksége, ezért a sztyeppén nem az elsőszülöttség soha a dinasztikus uralkodó elv. Vagyis a régi rend logikája szerint nem István trónra lépése volt az egyetlen természetes lehetőség, sőt. Az új feudális öröklési rend viszont teljesen szakított a korábbi gyakorlattal, teljesen semmisnek tekintve azt.

Hasonlóan nagy kaliberű változások történtek az ország egészében. A nagyhatalmú előkelők, korábbi törzsi vezetők saját hadsereggel, rokoni hálózattal és regionális hatalmi bázissal rendelkeztek. Egy központosított keresztény királyság mellett ezek az autonóm hatalmi központok nem maradhattak változatlanul fenn, ezért itt is radikális változásokra, elsősorban az egyház révén megszervezett erőteljes politikai központosításra került sor. Koppányt fegyverrel verték le, Gyula erdélyi hatalmát felszámolták, Ajtony délkeleti uralmi központját szintén katonai erővel törték meg. Másokat nem megsemmisítettek, hanem kooptáltak: az Abák például bekerültek az új rendszerbe, Aba Sámuel pedig egészen a királyság legfelső politikai elitjéig jutott. A régi törzsi helyére vármegyék, ispánságok és püspökségek hálózata került, a nemzetségi tagozódás helyett a politikai és katonai lojalitás középpontjába pedig a király. Ezzel együtt új birtokviszonyok és új elit is kialakult. Szent István új állama tehát az új rend megtestesülése volt a régivel szemben.

A bajorok politikai befolyása az új rendszerben

Szent István hatalomra jutását nem lehet megérteni a vele érkező és köré szerveződő bajor–német katonai elit nélkül. Géza fejedelem és különösen Szent István nyugati orientációjával, majd a bajor Gizellával kötött házassággal olyan lovagok és egyházi emberek érkeztek Magyarországra, akiknek nem volt saját, Istvántól független hatalmi bázisuk az országban, felemelkedésük tehát az új uralkodó sikerétől függött, ezért természetes támaszai lettek annak a rendszernek, amelyet István a régi törzsi–nemzetségi rend helyén épített. A krónikás hagyomány szerint István seregének vezére a bajor Vencellin volt, míg Hont és Pázmány a fejedelem személyes katonai köréhez tartoztak.

A német lovagok tehát fontos szerepet játszottak a hatalom megszerzésében, a források Szent István katonai vezetésének és közvetlen környezetének kulcsfiguráiként őrizték meg őket. A jutalom is ennek megfelelő volt. Birtokokat, rangot és politikai szerepet kaptak. A régi elit egy részének bukása és az új, királyhoz kötődő elit felemelkedése tehát egymással összefüggésben zajlott. A király által osztogatott jutalmak korábban tartoztak valakihez, pontosabban régi magyar nemzetségekhez, a politikai folyamat tehát itt is tetten érthető: Szent István az új rendből kiszoruló vagy alárendelt hatalmi csoportok mellett új, hozzá személyesen kötődő elitet épített. A krónikás hagyomány pedig egy rendkívül beszédes mondatban foglalja össze szerepüket: Hont és Pázmány „tanácsával és segítségével” kerekedett István ellenfelei fölé. A hatalomba segítő bajorok tehát egyszerre voltak katonák, birtokosok, tanácsadók és az új rend nyertesei.

A nagy társadalmi átalakulás: a régi szabadságjogok helyett feudális kereszténység

A politikai rendszerváltás önmagában nem volt elegendő. Az új keresztény állam csak akkor működhetett, ha maga a társadalom is alkalmazkodott hozzá. A 10–11. század fordulójának magyar társadalma természetesen már nem tisztán lovasnomád társadalom volt, de politikai szerkezetében, szokásaiban és kulturális világában még erősen élt a sztyeppei és nemzetségi örökség. Ebből nem lehetett egyetlen kereszteléssel engedelmes keresztény királyságot létrehozni. Kötelezővé vált a templomba járás, megjelent a vasárnapi munkatilalom, a böjt, a tized, a keresztény házassági és temetkezési rend, az egyházi ünnepek szabályozott ritmusa.

A törvények a mindennapi élet olyan területeire is benyúltak, amelyek korábban a család, a nemzetség vagy a helyi szokás hatáskörébe tartoztak. Az Árpád-kor mai szemmel extrém módon brutálisnak ható büntetőjoga részben ennek a több generáción át tartó társadalmi átprogramozásnak volt az eszköze. Nem elég új törvényt kihirdetni: rá kellett venni egy egész társadalmat arra, hogy másképp éljen, más hatalomnak engedelmeskedjen, más ünnepeket tartson, más módon házasodjon, temetkezzen és adózzon. A folyamat hosszúságát jól mutatja, hogy még Szent István halála után évtizedekkel is pogánylázadások törtek ki, és Szent László korában is szükség volt a keresztény életmód bizonyos szabályainak újabb kikényszerítésére.

Politikai programok az Intelmekben

Ebben a környezetben egészen más fényt kap az Intelmek egyik legtöbbet idézett része, a vendégek és jövevények befogadásáról szóló fejezet. A szöveget ma gyakran valamiféle korai tolerancia- vagy multikulturalizmus-eszményként idézik, pedig a 11. Századi kontextusban ennél sokkal konkrétabb politikai jelentése volt. Az Intelmek szerint a különböző országokból érkező vendégek különféle nyelveket, szokásokat, tudást és fegyvereket hoznak magukkal, ékesítik az országot, növelik az udvar fényét és erősítik a király hatalmát. Innen származik a híres mondat is, amely szerint az „egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”. Sokat segít az értelmezésben, ha arra gondolunk, hogy az uralkodó közvetlen környezetében ott voltak azok a bajor–német lovagok, akik hatalomra jutásában és ellenfelei legyőzésében kulcsszerepet játszottak, mellettük pedig nyugati papok, szerzetesek és püspökök, akik nélkül az új egyházszervezet és a latin írásbeliség kiépítése aligha lett volna lehetséges.

A „vendégek” tehát katonai erőt, tudást, adminisztratív képességet és nemzetközi kapcsolatokat jelentettek. Az Intelmek konkrétan arra inti mindezzel Imrét, hogy őrizze meg azt a politikai és társadalmi konstrukciót, amelyet apja létrehozott: becsülje meg a jövevényeket, tartsa őket maga mellett, és ne bontsa le azt, amit István felépített, mert a dinasztia sikere múlik ezen. Ebben az értelemben a szövegnek legitimációs, sőt propagandisztikus funkciója is volt. Az újonnan felemelt idegen elit jelenlétét nem szükségmegoldásként, hanem a jó és erős királyság természetes állapotaként mutatta be, a PR pedig tudjuk, ma is így működik, erényt kovácsol a szükségszerűségből.

Az „egynyelvű és egyszokású ország” mondata így saját korában egyáltalán nem valamiféle modern multikulturális hitvallás megfelelője, hanem sokkal inkább egy radikális politikai és társadalmi átalakulás ideológiai igazolása, amely legitimálta a kor nagy politikai váltását és azokat a struktúrákat, melyeket Szent István nagy rendszerváltása létrehozott. Az viszont tény, hogy ez a rendszer időtálló lett, mert akarva akaratlanul ma is referenciapontként működik legtöbbünk számára, s nem véletlenül, ugyanis Szent István minden, a legendák által megszelídített történelmi hibája ellenére a legfontosabb igazodási keretrendszerben valóban igazán kiemelkedőt alkotott: az országot végleg és egyértelműen lehorgonyozta a Nyugat mellett.