banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Wimbledon: Alcaraz legyőzte Djokovicsot a döntőben, ismét övé a trófea

Ellentmondást nem tűrő játékkal nyert a fináléban a spanyol játékos. Huszonegy évesen már a negyedik Grand Slam-győzelmét aratta.

Utolsó napjához érkezett az idei wimbledoni torna, ahol a tavalyi kiíráshoz hasonlóan Novak Djokovics és Carlos Alcaraz küzdött meg a végső győzelemért.

Hosszú első játék után álomszerűen kezdett a spanyol, már a mérkőzés elején előnybe került, az első szettben pedig gyakorlatilag lemosta a pályáról a szerbet. Nem hozott nagy változást a második játszma sem, bár Djokovicson látszott, hogy igyekszik összeszedni magát, nem tudott mit kezdeni Alcaraz tempójával. Arra talán kevesen számítottak, hogy a fiatalabb játékos hosszú ideig tartani tudja a magas színvonalat, de az első két szettet egyaránt 6–2-vel nyerte meg.

Alcaraz megvédte a címét | Fotó: a Wimbledon hivatalos oldala

A harmadik játszmában már Djokovics is jobban tudott játszani a korábbiakhoz képest, de a fontos pillanatokban nem tudott felülkerekedni ellenfelén, aki végül ismét előnybe került és karnyújtásnyira volt a trófeától.

A meccs vége váratlanul izgalmasan alakult. Alcaraz 5–4-nél szervált a győzelemért és magabiztos játékkal három mérkőzéslabdához jutott. Ezen a ponton viszont érződött rajta az idegesség, egymás után hibázta el a pontokat és visszaengedte a mérkőzésbe Djokovicsot. Nem tört meg viszont a fiatal spanyol a történtek után, a rövidítésben ismét vissza tudott találni jó játékához. Negyedik meccslabdáját már nem hibázta el, három szettben tudta legyőzni a szerbet és megvédte címét Wimbledonban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?