Erdélyi Sportsztorik 100: a tíz legizgalmasabb történet egy helyen

Erdélyi Sportsztorik című sorozatunkat 2023 szeptemberében indítottuk el a Maszolon azzal a céllal, hogy az itthon népszerű és kevésbé ismert, Erdélyben született vagy erdélyi kluboknál versenyző sportolók történeteit bemutassuk. A sorozat 100. részéhez érkeztünk, ebből az alkalomból összegyűjtöttük az eddigi legérdekesebb interjúkat, amelyek megmutatják, hogy a sikerekhez időnként világ körüli utakon, fájdalmas sérüléseken és rengeteg befektetett energián keresztül lehet eljutni

Szász Kincső

A csíkszeredai fallabdázót városában kétszer választották az év legjobb női sportolójának. 2023-as beszélgetésünk idején Dubaiban, a Flying DAF Fallabda Akadémiánál készült. Interjúnk után nem sokkal sérülés miatt kellett hónapokat kihagynia a versenyzésből, de visszatérését követően folytatta karrierjének építését. A squash mellett rendkívül fontos számára a gasztronómia is, külföldön két Michelin-csillagos étteremben is dolgozott, jelenleg pedig itthon építi karrierjének ezt a részét is.

Györgydeák Apor

A 2000-ben született székelyudvarhelyi teqballos korábban a focit hagyta ott a sportágért. Már a tavalyi beszélgetésünk idején is javában tartott egyéni veretlenségi szériája a nemzetközi mezőnyben, amely idén, júliusban ért véget. Az elmúlt évben minden fontos tornán nyert, ahol elindult, 2024 végén pedig a világbajnoki címet is visszahódította lengyel riválisától.  Bár a sok utazás néha megterhelő számára, úgy érzi, karrierje mellett elég időt tud tölteni szeretteivel is.

Téglás Heléna

Egyetemista koráig rögbilabdával sem találkozott a gidófalvi lány, ennek ellenére néhány hónapnyi edzés után már eljutott a válogatott szintre a sportágban. Korábbi, sporttal kapcsolatos tapasztalatai miatt az ütközések nem jelentenek problémát neki, fürgesége pedig sok helyzetben előnyére válik. Gyerekkorára jellemző volt, hogy a sportágak nagy részét ikertestvérével együtt próbálta ki, neki és édesanyjának is nagyon hálás a tőlük kapott folyamatos támogatásért.

Salló Alpár

Bő három évvel ezelőtt súlyos fejsérüléssel szállították kórházba a Csíkszeredai Sportklub jégkorongozóját. Salló Alpárt rendkívül megérintette, amikor az orvosok közölték vele, talán soha többet nem léphet jégre, végül viszont az érte imádkozó többszáz szurkoló nagy örömére teljesen felépült, azóta ismét fontos tagja csapatának. A Németországban töltött egy év sportkarrierje elején nagyon hasznosnak bizonyult számára, ott tanulta meg, hogy mennyire keményen kell dolgoznia az eredményekért. A 31 éves játékos tavalyi beszélgetésünk óta részt vett a sepsiszentgyörgyi I/A divíziós világbajnokságon is, csapatával pedig Erste Liga-döntőt játszhatott.

Seres Bernadett

A marosvásárhelyi lány édesapjától örökölte a teke iránti szeretetét. Bár női szinten Romániában a sportág sokkal kevésbé népszerű, mint más országokban, ő mindig kitartóan dolgozott csapattársaival azért, hogy nemzetközi szinten is jó eredményeket tudjon elérni. 2024-es beszélgetésünk után csapata, a Marosvásárhelyi Elektromaros Romgaz Sportklub elveszítette edzőpályáját, azonban ezen a nehézségen is túl tudtak lendülni a lányok és a továbbiakban is fő céljaikra fókuszálnak.

Kovács Levente

Kimozdította a komfortzónájából a kick-box a 19 éves nagyváradi versenyzőt, aki annak ellenére, hogy csak néhány éve kezdett el profi szinten sportolni, hamar kiemelkedő eredményeket ért el. Környezete úgy véli, néha túlzásba viszi az edzéseket, ő viszont ennél is többet szeretne készülni álmai eléréséért. Szerinte a hazai küzdősportokban alacsonyak a pénzdíjak, ahhoz képest, hogy a versenyzők testi épségüket kockáztatják a győzelemért.

Mandel Kata

Jó eséllyel pályázik az olimpiai szereplésre a csíkszeredai hódeszkás. Az ifjú sportoló tavaly rendkívül balszerencsés időszakot élt meg. Kétszer tört el a keze, vakbélműtéten esett át és a bordája is elrepedt, mégis mentálisan könnyen vészelte át a nehéz időszakot, visszatérését követően pedig minden idők legjobb romániai eredményét érte el a sportágban. Sérülései után tudja, megfontoltan kell versenyeznie és vigyáznia kell magára a pályán az olimpiai kijutás elérésének érdekében.

Dobozi Krisztián

A fiatal, kézdivásárhelyi születésű futballjátékos a Sepsi OSK-nál kezdett futballozni, de miután egyértelművé vált, hogy nem fog az első csapatnál sok játéklehetőséget kapni, Magyarországra szerződött. 2024-es beszélgetésünk idején még kölcsönben a Kazincbarcika színeiben játszott, idéntől viszont a Gyirmót csapatának tagja. Nagy mérföldkövet jelentett neki karrierjében, hogy behívták az U20-as magyar válogatottba. Tisztában van vele, edzéseken is mindig a maximumot kell nyújtania a fejlődés érdekében.

Fángli Henrietta

2023-as beszélgetésünk idején már megfogalmazódott benne, hogy korábbi csalódásai miatt nem folytatná a román úszósportban, nem sokkal később magyar színekre váltott. Azóta befejezte Houstonban az egyetemet, úgy érzi, azok az évek emberileg is megváltoztatták, sokkal nyitottabban áll az új dolgokhoz. Nemrég élete első felnőtt nagymedencés világbajnokságán is részt vehetett, ahol az őt ért pókcsípés ellenére 14. helyen végzett 50 méteres mellúszásban.

Kurtinecz Brandon

Gyerekkorában ki nem állhatta az aszfalton való szaladást, ma már 24 órás futóversenyeken is részt vesz a Sárközön nevelkedett Kurtinecz Brandon. Az 1997-ben született ultrafutó korábban nem hitt nagyapja mondásában, amely arról szólt, előbb-utóbb minden kialakul az életben, most már úgy gondolja, igaza volt. Elsőként a diétát kezdte igazán komolyan venni a sportágban, bár korábban többször érzett szívkörnyéki fájdalmat 8-9 óra után, a sportolást semmiképpen nem szerette volna abbahagyni. Interjúnk elkészülése után másfél évvel is komoly eredményeket ér el hazai versenyeken.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?