„Idén visszahódítanám a világbajnoki címet” – Interjú Györgydeák Aporral

Otthagyta a focit a teqballért, néhány év alatt a sportág világelsőjévé és világbajnokává vált férfi egyéniben a székelyudvarhelyi Györgydeák Apor. A klasszis játékos kiváló formában kezdte a szezont, mindkét világkupa-fordulót meg tudta nyerni, ezzel veretlen ebben az évben. Bár a versenyzés miatt sokat kell utaznia, úgy érzi, meg tudja oldani, hogy elég időt töltsön a mindennapokban szeretteivel.

Györgydeák Apor 2000-ben született Székelyudvarhelyen. Néhány évvel megjelenése után ismerkedett meg a teqball nevű sportággal, amelynek mára nemzetközi szinten az egyik legjobb játékosa lett, hiszen jó ideje első helyen áll a férfi egyéni világranglistán. Számos győzelme közül kiemelkedik a 2022-es világbajnoki cím, amelyet ugyan tavaly nem sikerült megvédenie, de ezüstéremmel térhetett haza Thaiföldről.

Fotók: a sportoló személyes archívuma

– Gyerekkorodban még egyáltalán nem találkozhattál a teqballal, mert akkor még nem létezett a sportág. Ha jól tudom, focizni és lábteniszezni viszont korán elkezdtél.

– Már akkor közöm volt a labdához, amikor megszülettem. Ötéves koromban kezdtem el focizni két évvel nagyobbakkal. Azt mondta az edző, ha megbírom, akkor mehetek. Az udvaron mindig apuval játszottunk, emellett lábteniszeztünk is. Sokáig fociztam, több akadémián is voltam. 2017-től két évig a harmadosztályban fociztam. 2019 februárjában keresett meg engem Ilyés Szabolcs, és rávett, hogy próbáljam ki a teqballt.

–Akkor rövid idő alatt tudtál eljutni a sportban magas szintre.

–Korábban azt sem tudtam, hogy létezik ez a sportág, a tévében nézve elég érdekesnek tartottam. Miután elkezdtem járni, megtetszett, igaz, egy ideig a foci mellett űztem, ami nagyon nehéz volt. Amikor a fociban nyári szünet volt, elmentem két teqballos edzőtáborba, Lengyelországba és Olaszországba. Már 2019-ben kijutottam egyéniben az első világbajnokságomra, amelyet Budapesten rendeztek.

Ott elértem egy számomra fantasztikus harmadik helyet, legyőzve a páros világbajnok szerb ellenfelemet. Ez olyan plusz motivációt adott a későbbiekre, hogy hosszútávon a teqball mellett döntöttem. Sokkal nagyobb lehetőséget láttam benne, mint a fociban.

– Milyen út vezetett innentől kezdve a teljes áttörésig, a világelsőségig és a világbajnoki címig?

– A Covid-járvány elején nem nagyon tudtunk versenyekre járni vagy egyáltalán kijárni az utcára. Félévig csak az edzés volt, de arra használtam ezt az időszakot, hogy az elitet utolérjem. A visszatérés után Egerben tudtam megszerezni az első győzelmemet nemzetközi tornán, ekkor láttam, hogy a sok munkának beérik a gyümölcse.

Ezt követően folyamatosan jöttek a sikerek. Fiatalon fontos volt, hogy járjak mentáltrénerhez, aki segített nekem fejben kezelni a vereségeket. 2021 év vége felé átvettem a világranglista első helyét. Az akkori világbajnokságra már úgy mentem, hogy meg szeretném nyerni. Sajnos ez akkor nem jött össze, nagy csalódásként ért a negyedik hely. Egy évvel később viszont már sikerült a világ tetejére érnem.

– Tavaly decemberben második lettél a bangkoki vb-n. Attól a Duszaktól kaptál ki a döntőben, akit egy évvel korábban legyőztél. Mennyire érintett csalódásként az eredmény?

– Nagy csalódás volt, mert meg szerettem volna védeni a címemet. Jól meneteltem egészen a döntőig. Megnéztem a lengyel srác elődöntőjét, azt hittem, nem kaphatok ki a döntőben, de meglepett. Úgy éreztem magam, mintha én lennék a túlsó oldalon. Olyan agresszíven játszott, ahogy én szoktam, mindent megtámadott.

Még többet kell edzenem és fókuszálnom, hogy többet ilyen ne történjen meg. Idén visszahódítanám a világbajnoki címet.

– Mennyire érezted jónak a felkészülést a világkupák előtt?

– Januárban már beszéltem az erőnléti edzőnkkel, nagyon jó két hónapos edzőtervet állított össze, ami megalapozta az egész évet. Egyéniben és férfi párosban sem kaptam ki még, úgyhogy eddig jól áll a statisztika. Most hétvégén Vietnámban lesz verseny, következő hétvégén Amerika és utána Dánia. Fontos a regenerációra is hangsúlyt fektetni, mert a sok utazás el tudja venni az embernek az energiáját. A június kemény hónap lesz, most meg fog látszani, fizikailag hogy állok.

– Látsz esélyt rá, hogy a közeljövőben olimpiai sportág legyen a teqball?

– A 2028-as olimpiára nagy eséllyel nem fog bekerülni, 2032-ben pedig Ausztráliában, Brisbane-ben lesz az olimpia. Az a baj, ott nincsen annyira felfutva a teqball. Akkor én már 32 éves leszek, ha négy évvel később bekerül a programba, és Európában rendezik az olimpiát, talán még lenne esély rá, hogy részt vegyek, de ez már nagyon távoli. Az Európai Játékok nagy élmény volt számomra tavaly, megtapasztalhattuk, milyen egy kontinentális olimpia. Olimpiai faluban laktunk, éreztem, hogy sportoló vagyok, remélem a következőn is ott tudunk lenni.

– Mennyi idő marad a sok utazás, a felkészülés és a versenyek mellett a családra és az élet egyéb részeire?

– A közeljövőben a sűrű program miatt elég nehéz lesz, három hétig egyáltalán nem leszek otthon. Általában próbálom úgy beosztani az időmet, hogy mindig legyen időm a szeretteimre, a stabilitás ki is alakult. Nem szeretném, ha a sport a magánélet rovására menne, de e téren úgy érzem, jelenleg minden jól működik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?