Meglepetésként érte, hogy behívták az U20-as nemzeti csapatba, meghálálná a bizalmat Dobozi Krisztián. A kézdivásárhelyi labdarúgót édesapja karrierje motiválta arra, hogy profi focista legyen és a lehető legmagasabb szintre jusson. A Sepsi OSK a téli szünetben adta őt kölcsön a Kolorcity Kazincbarcika csapatának, a magyar másodosztályban rövid idő alatt bizonyítani tudta rátermettségét. A fiatal belső védő úgy érzi, fizikailag kell még fejlődnie ahhoz, hogy helyt tudjon állni a posztján, rengeteget dolgozik ezért.

Dobozi Krisztián Kézdivásárhelyen született 2004-ben. Fiatalon került a Sepsi OSK utánpótlásába, ahol jó hozzáállásával felkeltette a szakemberek figyelmét. Az idei év első felében kölcsönben a Kolorcity Kazincbarcika színeiben szerepel a Merkantil Bank Ligában (magyarországi másodosztály). Bár csak néhány hónapja játszik a csapatban, máris meghívót kapott a magyar U20-as válogatott keretébe.

– Milyen út vezetett első mérkőzéseidtől a Kazincbarcika csapatáig?

– Hat évesen kezdtem a focit Kézdivásárhelyen. Elég fiatalon játszhattam Kézdiszentléleken a negyedik ligában, hiszen apukám is ott focizott és onnan is vonult vissza. Jónéhány évet töltöttem ott, aztán igazoltam a Sepsihez. Tizenhat évesen már az U19-es csapatukban voltam, már akkor eldöntöttem, hogy magasabb szintre szeretnék jutni.

Tudtam, hogy sokat kell dolgoznom, hogy helyt tudjak állni. Egyszer szóltak az élvonalban játszó nagycsapattól, menjek el hozzájuk edzésre. Ahogy odakerültem, még inkább megnőtt a motivációm. Az idősebb játékosok szárnyaik alá vettek.  Nem kaptam viszont sok játéklehetőséget, szezon előtt beszéltem erről az edzővel. Ő azt mondta, maradhatok, ha akarok, de ajánlat esetén nem javasolja azt, hogy ne fogadjam el, mert nem tud jelenleg több játékpercet adni.

A Kazincbarcikától érkezett megkeresés, az ügynökeimmel és családommal úgy döntöttünk, a fejlődés érdekében itt fogom folytatni egy ideig.

– El tudod képzelni azt, hogy hosszabb távon is a klubnál maradj?

– Igen. A magyarországi focival az én szempontomból az a helyzet, hogy fizikailag többet kell nyújtani, mint otthon, Romániában. Itt nemcsak passzolgatni kell, hanem ütni-vágni is, tehát inkább az erő számít. Mindig is az a játékos voltam, akiben ez megvolt és szereti ezt a stílust.

– Volt egy olyan időszakod is, amikor szintén kölcsönbe mentél szőlővárosodba, a KSE csapatához.

– Abban az időben keveset játszottam a Sepsinél és éreztem, hogy változásra van szükség. Mivel kézdivásárhelyi vagyok, úgy döntöttem, hazamegyek és megpróbálok ott jászani. A helyi csapat a harmadosztályban szerepel, mégis tizenhat évesen jobban tudtam így fejlődni. Tapasztalt játékosokkal játszhattam együtt. Az a másfél év rengeteget segített abban, hogy itt lehessek.

– Mennyire számítottál arra, hogy ilyen rövid Magyarországon töltött idő után behívnak az U20-as válogatottba?

– Úgy hallottam, a Sepsinél is voltak játékosmegfigyelők, akiket érdekelt a teljesítményem, de úgy gondolom, azóta figyelnek rám jobban, mióta idekerültem. Ennyi idő után egyáltalán nem számítottam arra, hogy behívót kapok.

– Mire számítasz a válogatottnál, Ismersz-e bárkit az U20-as kerettagok közül?

– Nem ismerek senkit közelről. Vannak olyan játékosok, akik ellen már játszottam a Kazincbarcikánál. Jó edzője van a csapatnak, de személyesen még őt sem ismerem. Bízom benne, ahogyan itt is elkezdtem játszani a mérkőzéseken, van esély arra, hogy ott is kapjak lehetőséget.

– A magyar másodosztályban melyek a csapat célkitűzései, mit lehet elérni idén?

– A fő célitűzésünk az, hogy stabilan bent maradjunk a bajnokságban. Azt érzem a hangulaton, mindenki nagyon jól kijön a másikkal. Ez alapján azt mondom, ennek a csapatnak fentebb lenne a helye, mi ennél többre vagyunk képesek. (Az interjú készítésekor a Kazincbarcika a 8. helyen állt a Merkantil Bank Liga tabelláján – szerk. megj.)

– Érezhetően szereted azt a pozíciót, ahol játszol, belső védőként. Mi az, amiben a közeljövőben fejlődni kell ahhoz, hogy még jobb játékos legyél?

– Szerintem fizikailag tudnék, izmokat kellene magamra raknom. A magasságom megvan a poszthoz, a lábam is, csak az izom hiányzik még. Néhány kilóval kellene többnek lennem, hogy az legyek, akire szükség van a poszton. Belső védőként nem mindegy, hogy valaki nyolcvan kiló vagy hetven. Oda erő kell.

– Miben más az edzés Magyarországon, mint a Sepsinél?

– A Sepsiénél igazság szerint nem voltak annyira nehéz edzések, mint itt. Az edzőtáborban tizenegy nap alatt volt 2-3 fizikai edzés, de mégsem az, ami itt van. Ott inkább a taktikai szempontokat nézték, hogyan építsük fel a játékot. Itt is számít a technika, de a hangsúly mégis inkább az erőn van. Többet futunk és rengeteget kondizunk.

Ahogy megérkeztem, nem tűntek annyira nehéznek az edzések, de egy idő után kezdtem fáradtságot érezni. Akkor nem voltam fizikailag felkészülve annyira, amennyire kellett volna. Most vagyok azon a ponton, amikor azt érzem, képes vagyok helyt állni.

– Mostanában sokkal többet játszol, mint korábban a Sepsinél. Mennyire könnyű hozzászokni a terheléshez?

– Amikor ide kerültem, a számomra első fordulóban még nem játszottam. Utána az edző is jobban megbízott bennem, több percet kaptam. A komoly csapatnak számító Vasas ellen úgy döntött, hogy én leszek az egyik kezdő játékos. Azzal van szerencsém, hogy fejben rendben vagyok. Amikor focizom, akkor focizom, csak arra koncentrálok. Mindig a maximumot akarom kihozni magamból az edzéseken is. Mindent beleadok, mert edzés nélkül a mérkőzés sem fog menni.