Megszavazták Tánczos Barna javaslatát: az év végéig korlátozzák az alapvető élelmiszerek árrését
Az alapvető élelmiszerekre vonatkozó kereskedelmi árréskorlátozást 2026 végéig meghosszabbították. A képviselőház szerdán, döntő házként elfogadta Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter javaslatát. A törvénytervezetet 292 képviselő támogatta, egy ellene szavazott, egy pedig tartózkodott. Az intézkedés 17 alapvető élelmiszer-kategóriára vonatkozik, és eredetileg június végén vesztette volna hatályát.
A törvény indoklása szerint a hatóságok úgy vélik, hogy az intézkedés fenntartása szükséges az agrár-élelmiszeripari piac egyensúlyának megőrzéséhez, valamint a fogyasztók védelméhez a továbbra is magas inflációs környezetben.

A dokumentum szerint a szabályozás célja az élelmiszerpiacon jelentkező kedvezőtlen hatások mérséklése vagy megszüntetése, a romániai mezőgazdasági termelés stabilitásának biztosítása, továbbá a növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságok, illetve a hazai élelmiszer-feldolgozók versenyképességének megőrzése.
A kormányzat emellett a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítását és a lakosság vásárlóerejének csökkenéséből eredő problémák enyhítését is az intézkedés indokai között említi. A hatóságok szerint a jogszabály megfelelő jogi keretet teremt az infláció és a piaci torzulások negatív következményeinek kezelésére, valamint a fogyasztók védelmére az agrárpiac kedvezőtlen alakulásával szemben.
A rendelkezés továbbra is az alábbi 17 alapvető élelmiszer-kategóriára vonatkozik:
- egyszerű fehér kenyér (300–500 grammos kiszerelésben);
- tej (1 literes, 1,5 százalékos zsírtartalmú, nem UHT-kezelt);ú
- telemea sajt;
- natúr joghurt (3,5 százalékos zsírtartalommal, legfeljebb 200 grammos kiszerelésben);
- tejföl;
- 000 típusú fehér búzaliszt;
- kukoricaliszt;
- M méretű tyúktojás;
- friss csirkehús;
- friss sertéshús;
- napraforgóolaj;
- fehér burgonya;
- friss zöldségek;
- friss gyümölcsök;
- kristálycukor;
- vaj;
- szilvalekvár (magiun).
A kereskedelmi árrés korlátozását először 2023-ban vezették be, amikor az infláció gyors emelkedése és az élelmiszerárak drágulása egyre nagyobb terhet rótt a háztartásokra.
A mezőgazdasági tárca ideiglenes vezetője, Tánczos Barna szerint az intézkedést mindaddig fenn kell tartani, amíg a magas infláció érezhető nyomást gyakorol a családok költségvetésére.
„Az RMDSZ az elmúlt években mindvégig azon az állásponton volt, hogy ameddig a magas infláció nyomást gyakorol a háztartásokra, addig az alapvető élelmiszerek árréskorlátozását fenn kell tartani. (…) Június vége helyett év végéig maradjon érvényben az árréssapka, amely fékezi az alapélelmiszerek drágulását. Így év végéig alacsonyabb áron juthatnak hozzá a családok a legalapvetőbb élelmiszerekhez” – írta a miniszter egy Facebook-bejegyzésében.
A döntés értelmében az intézkedés 2026. december 31-ig marad hatályban, és célja továbbra is az alapvető élelmiszerek árának kordában tartása, valamint a lakosság vásárlóerejének védelme.
CSAK SAJÁT