Meghosszabbítják az élelmiszer árrés-korlátozást, bővítik a listát – olcsóbb lesz a savanyúkáposzta

Három hónappal meghosszabbítják az alapélelmiszerek árának korlátozását és a téli ünnepekre való tekintettel bővítik a termékek listáját, jelentette be Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.

Barbu munkamegbeszéléseket tartott a feldolgozók és kereskedők képviselőivel.

„Megállapodtunk a feldolgozókkal és a kereskedőkkel, hogy az intézkedést három hónappal, 2024. január végéig meghosszabbítjuk, figyelembe véve azt is, hogy közelednek a téli ünnepek. Ugyanakkor a feldolgozókkal és kereskedőkkel egyetértésben kibővítjük a termékek listáját is” – mondta a mezőgazdasági miniszter.

Fotó: Pexels

Olyan alapélelmiszerekre is alkalmazzák az árréskorlátozást, melyeket az ünnepi fogások elkészítéséhez használnak a romániai családok. Így felkerül a listára többek között: a rizs, a paradicsomsűrítmény, a margarin, a tejszín, az élesztő, a kalács, a savanyú káposzta vagy a fokhagyma. Florin Barbu javaslatait a feldolgozók és a kereskedők elfogadták, előkészítik a vonatkozó törvénytervezetet, amely végigjárja a törvényalkotás folyamatát: közvitára bocsátják, jóváhagyják, majd elfogadják. Az alapélelmiszerek árrését korlátozó 67/2023. számú sürgősségi rendelet 2023. augusztus 1-jén lépett hatályba.

Ez szerint a feldolgozók legfeljebb 20 százalékos árrést alkalmazhatnak a közvetlen és közvetett költségeket magában foglaló előállítási árhoz képest. Az elosztási lánc az abban részt vevők számától függetlenül legtöbb 5 százalékos árréssel dolgozhat a beszerzési és működési költségekhez képest. A mezőgazdasági termelők árképzését nem korlátozzák.

A kereskedelmi árrés korlátozása jelenleg a következő alapvető élelmiszerekre vonatkozik: kenyér, tej, sajt, joghurt, liszt, kukoricaliszt, tojás, napraforgóolaj, friss csirkehús, friss sertéshús, friss zöldség, friss gyümölcs, burgonya és cukor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?