Kelemen Hunor: Nicușor Dan sem szeretne előrehozott választásokat

Nicușor Dan államfő sem szeretne előrehozott választásokat – jelentette ki Sebastian Zachmann Outsider Politic című műsorában az RMDSZ elnöke. Hangsúlyozta, a parlamentet négy évre választották meg, ezért jelenleg a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget kell megtalálni. A politikus szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) idézte elő a jelenlegi válságot, miközben akaratlanul is erősítette Ilie Bolojan politikai pozícióját.

A jelenlegi politikai helyzetben nem tartja kívánatosnak az előrehozott választások kiírását Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke Sebastian Zachmann Outsider Politic című műsorában hangsúlyozta: bár az alkotmány lehetőséget biztosít erre, most elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy létrehozható-e egy működőképes parlamenti többség.

Kelemen Hunor RMDSZ elnök | Fotó: Gönzcy Tamás

Kelemen HUnor közölte, Nicușor Dan államfő sem szeretne előrehozott választásokat, és ebben a kérdésben egyetért vele. Mint fogalmazott, a parlamentet négy évre választották meg, ezért a politikusoknak először azt kell megpróbálniuk, hogy a jelenlegi parlamenti összetétel mellett találjanak megoldást a kormányzásra.

Nem zárta ki azt sem, hogy Romániában egyszer előrehozott választásokra is sor kerülhet. Arra a felvetésre, hogy az államfő azért sem támogatja ezt a forgatókönyvet, mert az AUR megerősödhetne, úgy reagált: nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ki nyerne egy ilyen választást.

Nem látja a szükséges parlamenti támogatást

A kormányalakítás kapcsán Kelemen Hunor kijelentette: jelenleg nem látja a kabinet beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatot, de nem ért egyet azokkal sem, akik szerint Nicușor Dan eleve bukásra ítélt jelöltként nevezte volna ki Eugen Tomacot miniszterelnöknek.

Az RMDSZ elnöke szerint, az államfő azt szeretné, hogy első jelöltje megszerezze a parlament támogatását. Közölte: Nicușor Dan matematikus gondolkodású ember, aki egy problémára megpróbál egy képletet találni, a kormányalakítás azonban nem matematikai, hanem politikai kérdés.

Kelemen Hunor elmondta: nem gondolja, hogy az államfő egy esetleges felfüggesztéstől tartana. Meglátása szerint Nicușor Dan törekszik a közvetítésre és a megoldások keresésére.

Az RMDSZ elnöke szerint egy parlamentáris demokráciában csak stabil parlamenti többséggel lehet kormányozni. Úgy véli, világos politikai megállapodás és biztos parlamenti támogatás nélkül egy kabinet nem maradhat tartósan hivatalban.

Hangsúlyozta azt is: nem szeretne olyan kormányt támogatni, amely mögött nagyon szűk többség áll, és amely az AUR vagy az SOS listáján parlamentbe jutott képviselők szavazataira támaszkodik.

A PSD idézte elő a válságot

A jelenlegi politikai válság kialakulása kapcsán Kelemen Hunor egyetértett abban, hogy az a PSD felelőssége. Emlékeztetett arra, hogy korábban nyilvánosan is kijelentette: a szociáldemokraták idézték elő a helyzetet a bizalmatlansági indítvánnyal. Hozzátette: ha a PSD része volt a válság kialakulásának, akkor a megoldás kereséséből sem maradhat ki.

A politikus szerint a történteknek volt egy másik következménye is: jelentősen megerősítették Ilie Bolojan pozícióját. Megfogalmazása szerint a PSD „rakétát szerelt Bolojan alá”, még ha ez nem is állt szándékában.

Szerinte a PNL és az USR szavazótábora részben átfedésben van, ezért nem meglepő a két politikai erő közeledése.

Arra a kérdésre, hogy Bolojan lehet-e a 2030-as államelnök-választás egyik esélyese, az RMDSZ elnöke óvatosan válaszolt. Emlékeztetett arra, hogy addig még több választás is lesz Romániában, ezért korainak tartja megmondani, kik lesznek a következő elnökválasztás meghatározó egyéniségei.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?