Tánczos Barna: az előrehozott választásokból csak az AUR profitálna
Nicușor Dan államfő nem tehetett volna többet a romániai politikai válság elkerüléséért – jelentette ki Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes a Digi24 televízió În fața ta című műsorában. A politikus szerint az elnök szerepe elsősorban a közvetítés és az egyensúly fenntartása, ugyanakkor nincs hatásköre a pártok belső döntéseinek befolyásolására.
„Az államfő nem irányítja a Parlamentet, nem irányítja a kormányt, és nem tudja ellenőrizni a politikai pártokat sem. Közvetítői szerepe van, de nem dönthet a pártok helyett” – fogalmazott Tánczos Barna.

„Nicușor Dan államelnöknek nincs lehetősége befolyásolni a Szociáldemokrata Párt (PSD) belső döntéseit. Minden bizonnyal nem tudja befolyásolni a Nemzeti Liberális Párt (PNL) döntéseit sem, amely a kormány bukását követően azonnal reagált. Nehéz tehát egyértelmű igent vagy nemet mondani arra, hogy lehetett volna-e mást tenni. A hatalmi ágak szétválasztása azt is jelenti, hogy el kell fogadnunk: az államfő nem ellenőrzi a parlamentet, nem ellenőrzi a kormányt, és nem tudja ellenőrizni a pártokat sem. Van egyfajta bírói, kiegyensúlyozó szerepe, ha politikai problémák merülnek fel, de nem dönthet a pártok helyett, és nem dönthet a pártokon belül sem” – nyilatkozta Tánczos Barna.
A miniszterelnök-helyettes szerint 90 százalék esély van arra, hogy sikerül megoldást találni a második miniszterelnök-jelölés ügyében. Az előrehozott választások továbbra is csak elméleti lehetőségként merülnek fel.
„Csak elméleti lehetőség, több okból is. A legfontosabb ok az, hogy jelenleg kizárólag az AUR profitálna az előrehozott választásokból. Ez Románia számára nem lenne kedvező. Az erős politikai tömbök nagyjából változatlanok maradnának. Talán plusz-mínusz öt százalékot nyerne az AUR. A többi politikai tömbnek viszon ugyanolyan ereje lenne a parlamentben, így végül újraalakulna a régi koalíció. Akkor is hasonló helyzet állna elő. Valószínűleg nem ugyanazokkal az emberekkel, de nem hiszem, hogy a parlamenti erőviszonyok jelentősen megváltoznának, ha például három hónapon belül előrehozott választásokat tartanának Romániában” – magyarázta Tánczos Barna.
CSAK SAJÁT