Hivatalos konzultációk az államfővel – Több forgatókönyv napirenden

Hétfőn megkezdődnek a hivatalos politikai egyeztetések a bukaresti Cotroceni-palotában, ahol Nicușor Dan államfő tárgyalásokat folytat a parlamenti pártokkal az új miniszterelnök kijelöléséről. A konzultációkra azt követően kerül sor, hogy az AUR és a PSD által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány nyomán megbukott az Ilie Bolojan vezette kormány.

Az államfő az elmúlt napokban már informális egyeztetéseket folytatott a korábbi kormánykoalíció pártjaival – a PSD, a PNL, a USR, az RMDSZ, valamint a nemzeti kisebbségek képviselőivel. Nicușor Dan jelezte, hogy a tárgyalások a következő napokban a független parlamenti képviselőkkel is folytatódnak, ugyanakkor hangsúlyozta: hétfő estére vagy kedd reggelre nem várható hivatalos bejelentés. Politikai források szerint az új kormányfő hivatalos jelölése legkorábban május végén történhet meg.
Kezdődnek az újabb egyeztetések | Fotó: Nicușor Dan Facebook-oldala

A politikai életben jelenleg több lehetséges kormányalakítási modell is szóba került. Az egyik lehetőség a korábbi PSD–PNL–RMDSZ–kisebbségi koalíció újjáalakítása, míg egy másik forgatókönyv szerint kisebbségi kormány jöhetne létre parlamenti támogatással. Emellett egy pártok által támogatott független miniszterelnök kinevezése is felmerült.
A parlamenti matematikát azonban jelentősen bonyolítja, hogy az új kabinet beiktatásához legalább 233 szavazatra van szükség, és jelenleg sem a PSD, sem pedig a PNL–USR blokk nem rendelkezik önálló többséggel.

Az egyeztetések menetrendje a következő:

  • 9 óra – Szociáldemokrata Párt (PSD);
  • 10 óra – Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR);
  • 11 óra – Nemzeti Liberális Párt (PNL);
  • 12 óra – Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR);
  • 13 óra – Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ);
  • 14 óra – a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója;
  • 15 óra – SOS Románia (SOS);
  • 16 órakor – Fiatal Emberek Pártja (POT).

Nicușor Dan: az első kérdés a parlamenti többség

Az államfő korábban kijelentette: a pártokkal folytatott egyeztetéseken elsőként arra kíván választ kapni, hogy mely politikai erők képesek parlamenti többséget biztosítani. Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a jelenlegi politikai válság várhatóan gyorsan rendeződik, méghozzá egyértelműen nyugatbarát irányvonal mentén. Kiemelte azt is, hogy Románia euroatlanti orientációja nincs veszélyben.
Az előrehozott választások lehetőségét az államfő gyakorlatilag kizárta, emlékeztetve arra, hogy 1989 óta Romániában nem került sor ilyen választásokra.

Nicușor Dan egyúttal világossá tette: nem számol azzal, hogy az AUR része legyen egy jövőbeli kormánynak. Arra a kérdésre, hogy újra kinevezné-e Ilie Bolojant miniszterelnöknek, úgy válaszolt: nem szeretne olyan kormányt megbízni, amely újabb politikai válságot idézne elő.

PSD: nincs együttműködés az AUR-ral

A PSD elnöke, Sorin Grindeanu közölte: pártja széles tárgyalási mandátummal érkezik a Cotroceni-palotába, ugyanakkor vannak olyan alapelvek, amelyekből nem engednek. A PSD nem hajlandó többséget alkotni az AUR-ral, nem támogatja Ilie Bolojan újbóli miniszterelnöki kinevezését, és nem támogat kisebbségi PNL–RMDSZ-kormányt sem. Grindeanu ugyanakkor megjegyezte, hogy az USR nélkül is kialakítható parlamenti többség.

PNL és USR közös állásponttal érkezik

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök a Dominic Fritz temesvári polgármesterrel folytatott találkozója után kijelentette: a PNL és az USR összehangolt álláspontot képvisel majd a hétfői konzultációkon. A két párt minden lehetséges kormányzati formula esetén támogatni kívánja az európai uniós források lehívását, Románia pénzügyi stabilitását és a gazdasági fellendülést célzó intézkedéseket.

Bolojan hozzátette: amennyiben a PSD ismét része lesz a kormánynak, a PNL inkább ellenzékbe vonulna. A liberális politikus szerint egy technokrata kormány sem lenne működőképes, különösen akkor nem, ha a PSD is részt venne benne.

Dominic Fritz ezzel párhuzamosan arra szólította fel a PSD-t, hogy egyértelműen jelezze: képes-e új parlamenti többséget kialakítani. Ha erre nem képes, akkor a PNL és az USR új kormányzati konstrukció létrehozásán fog dolgozni. Fritz ugyanakkor úgy véli, nincs már esély arra, hogy a PNL és az USR ismét közösen kormányozzon a PSD-vel.

RMDSZ: a koalíció újjáépítését támogatják

„A mi perspektívánk szerint első kísérletként arra kellene törekedni, hogy a régi koalíciót, amely felbomlott, visszaállítsuk. Ez lenne az első opciónk, és ezt kellene kipróbálni, mielőtt bármilyen más kisebbségi kormányban gondolkodnánk" – Mondta Korábban a Maszolnak Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kizárta egy technokrata kormány létrehozásának lehetőségét, mondván: egy ilyen kabinet gyorsan elveszítené valamennyi párt támogatását. Véleménye szerint a legjobb megoldás egy világos parlamenti többséggel rendelkező koalíciós kormány lenne, élén egy olyan miniszterelnökkel, akit minden résztvevő elfogad.

Kelemen Hunor hangsúlyozta: az esetleges kompromisszumos miniszterelnöknek politikai felelősséget kell vállalnia, nem lehet olyan technokrata szereplő, aki egy esetleges kudarc után egyszerűen visszatér korábbi munkahelyére.

AUR: saját miniszterelnök-jelöltet akar

Az AUR bejelentette, hogy részt vesz a hétfői konzultációkon, delegációjukat pedig George Simion vezeti. A párt szerint az államfő elveszíti közvetítő szerepét, amikor már a tárgyalások előtt kizár bizonyos parlamenti erőket a lehetséges kormányzati együttműködésből.

Az AUR hangsúlyozta: valódi és érdemi konzultációkat várnak, nem pusztán formális egyeztetéseket. A párt alelnöke, Dan Dungaciu kijelentette: az AUR csak olyan kormányzati szerepvállalást tud elképzelni, amely saját politikai programjukra és a párt által kijelölt miniszterelnök-jelöltre épül.

Mit ír elő az alkotmány?

Románia alkotmányának 103. cikke értelmében a köztársasági elnök a parlamenti pártokkal folytatott konzultációk után jelöl miniszterelnököt. Amennyiben nincs abszolút többséggel rendelkező párt vagy koalíció, az államfő a parlamenti erőviszonyok figyelembevételével választ jelöltet.

A kijelölt miniszterelnöknek tíz napon belül bizalmi szavazást kell kérnie a parlamenttől a kormányprogramról és a kabinet teljes névsoráról. A parlament együttes ülésen dönt a kormány beiktatásáról, amelyhez a képviselők és szenátorok többségének támogatása szükséges.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?