Már tízéves korában mellúszónak vallotta magát a marosvásárhelyi születésű Fángli Henrietta, aki eddigi karrierje során országos szinten kiemelkedő eredményeket ért el, rekordokat döntött, júniusban saját korábbi 50 melles csúcsát múlta felül. A fiatal sportoló sokat köszönhet vásárhelyi edzőinek, de sok csalódás érte őt Romániában. Az egyetemi évek alatt Houstonban, diáktársaival együtt készült csapatversenyekre, a későbbiekben pedig Európában képzeli el a folytatást.

Fángli Henrietta 2001-ben született Marosvásárhelyen. Az úszást már gyerekkorában elkezdte versenyszinten űzni, hét évig a Marosvásárhelyi CSS-ben versenyzett, a későbbiekben többször is klubot váltott, 2021 óta a Marosvásárhelyi VSK sportolója. Hosszú ideig Petelei Attila edző segítette a fejlődését, 2018 óta Bartalis Károllyal készül. Karrierje során már mostanáig is számos sikert elért, országos csúcsokat döntött, győzelmeket, érmeket szerzett. Idén vásárhelyi csapattársaival mix vegyes váltót alkotva szereztek dobogós helyezést a márciusi országos bajnokságon, ami azért is büszkeség számára, mert a város több mint 10 éve nem tudott váltót indítani hasonló eseményen.

Fángli jelenleg a Houstoni Egyetemen tanul harmadévesként, az intézmény úszócsapatának tagjaként részt vesz helyi, amerikai versenyeken.  Beszélgetésünk során eddigi eredményeiről, céljairól és a romániai úszósport helyzetéről is kérdeztük.

– Milyen út vezetett az első országos csúcsodig? Mesélj kicsit korábbi eredményekről és az első akadályokról.

– Az első országos csúcsomat tizenhét évesen úsztam, rövid pályán, 50 méter mellen. Akkor még csak néhány hónapja dolgoztunk együtt az új edzőmmel, akinek az edzési stílusa más volt számomra, mint a korábban megszokott.

Azelőtt is sikerült országos szinten több érmet szereznem, részt vettem két Balkán-bajnokságon is, de sok éven keresztül nem sikerült eleget fejlődnöm, ez egysíkúvá tette a mindennapokat. Sokszor a kora reggeli 5.30-as edzésekre egyedül kellett mennem az edzővel, így elég nehéz volt készülni. Vele is jó volt a közös munka, az edzőváltás után viszont emberként is nyitottabb lettem.

– Már kezdetben is egyértelmű volt, hogy a mellúszás lesz számodra a legkényelmesebb úszásnem?

– Az első érmemet hátúszásban nyertem, pedig sokáig az volt a leggyengébb stílusom, igaz, ez hétéves koromban volt. Tízévesen már mellúszónak vallottam magam, azóta is itt érem el a legjobb eredményeimet.

Amerikai álom

– Ha jól tudom, még mindig Bartalis Károlyt tekinted az edződnek, de év közben az amerikai egyetemen más szakemberekkel készülsz.

– Itt az egyetemen teljes úszócsapat van és sajátos rendszerben együtt versenyzünk, ezért itt csapatsportnak tekinthető az úszás. Természetesen ezzel együtt mindenki egyénileg úszik, de az egyéni eredménynél fontosabb a csapat összpontszáma. Az edzők sokat segítenek, a tanulmányi eredményeinket is felügyelik, hogy ne romoljanak a felkészülés miatt.

– Most vagy karriered azon szakaszában, amikor könnyebben döntesz egyéni csúcsokat. Áprilisban például javítottad saját 100 méter melles rekordodat. Milyen ütemben fejleszthetők ezek az eredmények?

– Nagyon jó felkészüléssel másodperceket is lehet javítani egy év alatt, ami rövidtávon soknak számít, viszont néhány dolog közbe szólhat. Az első évem nehéz volt az egyetemen, talán életem eddigi legnehezebb éve, de jó eredményeket értem el. A második sokkal könnyebre sikerült, de mindössze hat századot sikerült javítanom, amiért csalódott voltam.

– Miben van a legnagyobb különbség az amerikai és a román edzésmódszerek és felkészülési körülmények között?

– Itt a sportoló mindig előtérben van. Sohasem volt Houstonban olyan gond, hogy bezárják az uszodát vagy a konditermet, de ha meg is történt, 1-2 napig tartott. Otthon sokszor egy hónapos kimaradás is előfordult. Ha változást kértünk, csúnyán visszautasítottak és ezzel hátráltatták a felkészülést az illetékesek.

Fontos tényező a csapat is. Amerikában, az edzéseken van mellettem 25 hasonló szintű sportoló, ez rengeteget segít. Amikor én feladnám, mert fáradt vagyok és nincs kedvem reggel 5-kor felkelni, motivál, hogy tudom, a többiek is ugyanilyen helyzetben vannak, és mégis mennek.

Dicséret nélkül

– Visszatérve a romániai helyzetre, az idei világbajnokságot több szolgáltatónál egyáltalán nem lehetett látni, annak ellenére, hogy a világbajnok David Popovici is részt vett rajta. Ez valószínűleg nem tett jót az úszás népszerűségének, szerinted mi lehet az érdektelenség oka?

– Nem tudom, miért van így. Sokat gondolkodtam ezen, valószínűleg más egyéni sportok és csapatsportok is hátrányban részesülnek. Úgy látom, egyedül a foci kap figyelmet, értem, hogy az a legnézettebb, de hogyan kapna a többi figyelmet, ha nem próbálkoznak híresztelni. Sokan David Popovici-ról nem is tudnak, honnan is tudhatnának?

Én is sokat csalódtam, júniusban 50 mellen megdöntöttem a saját országos csúcsomat és hónapokig sehol nem mondták be, a versenyen sem számoltak be róla, ugyanott egy 14 éves kislány korosztályos csúcsát bemondták. Az edzőm sok embert próbált elérni ezzel kapcsolatban, nem vették fel neki a telefont, később alig találták meg a dokumentumot, ami a csúcsdöntést igazolta. Majdnem a szövetség elnökéig kellett elmenni egy ilyen egyszerű ügyben.

Korábbi felnőtt csúcsaimért szinte senkitől nem kaptam gratulációt, csak az edzőktől. Magasabb szintekről beszélve, a szövetségi edzőt nem is láttam a versenyeken, sok döntésük egyáltalán nem volt reális, ezért is tántorodtam el a román úszósporttól.

Az egyetem után

– Hogyan és hol képzeled el tanulmányaid befejezése után a folytatást?

– Amerikai színekben semmiképpen nem versenyezhetek, mert nincs állampolgárságom és nem is szeretném itt folytatni. Nem tudom, hogy Romániában maradnék-e, de mindenképpen Európában képzelem el a jövőt.

– Reális cél-e az Európa-bajnokságon és a világversenyeken való részvétel?

– Mindig a fejlődés a cél, meglátjuk, hogyan sikerül