A második világháború előtt több mint 16 ezer személy alkotta a zsidó hitközség tagját, legtöbbjük a Malomároktól a Szamosig húzódó régi zsidó negyedben, valamint a mai Horea út környékén lakott. Több zsinagógát, imaházat, kórházat és iskolát is építettek az idők során, a második világháború alattazonban 18 ezer zsidót deportáltak Kolozsvárról és környékéről, intézményeik pedig lassan elnéptelenedtek. Kolozsvárra csak 2-3 ezren tértek vissza a világháború után, jelen pillanatban pedig 200-an élnek a városban, vegyes családokban, ami még nagy számnak számít más zsidó közösségekhez képest, mondja Sipos Dávid idegenvezető, aki a kolozsvári zsidó építészeti örökségeket mutatta meg lapunknak.

Sipos Dávid idegenvezetőként és a Házsongárd Alapítványnál dolgozik, ő szokta a vezetett sétákat tartani a Kolozsvári Zsidó Napok keretében is. Sétánkat a Pap utcai zsinagógánál kezdtük, a régi zsidó negyed szélénél, majd a Zsidó Kórház felé vettük az irányt, megnéztük a Lengyel-kórházat, onnan pedig a neológ zsinagógához mentünk, majd a Tranzit-háznál zártuk a sétát.

Idegenvezetőnk a séta elején elmondta: Kolozsváron a második világháború előtt több mint 16 ezer zsidó élt: az 1910-es népszámlálás 7046, az 1930-as 13 504, az 1941-es pedig 16 763 izraelita vallású személyt írt össze. A Malomároktól a Szamosig és a régi Nagy (ma Horea) utca két oldalán volt a régi zsidó városrész, ott épült a legtöbb imaház és zsinagóga. Ez a rész még az 1875-ös kolozsvári térképen is „zsidó közként” szerepel, többnyire ezeken a helyeken épültek fel az istentiszteleti helyek, a jótékonysági szervezetek székházai, ugyanakkor lakóházak illetve iskolák.

A Pap utcai zsinagóga kapcsán Sipos Dávid elmondta, 1846 decemberében vásárolta meg Hermann Mihály és Heimann Emánuel azt a telket, ahol a zsinagóga áll, 1850-ben helyezték el az alapkövét és 1851-ben avatták fel az épületet. A zsinagóga homlokzatán az állt: „Hajoljatok meg az Örökkévaló előtt a szentség díszében”. A valamikori népes zsinagóga a második világháborút követően azonban elnéptelenedett, hiszen a Kolozsvárra visszatérő zsidók a Horea utcai neológ zsinagógát újították fel és használják mind a mai napig, így a Pap utcai elhagyatottá vál. Egy ideig raktárnak használták, jelen pillanatban pedig az emeleti részén a ZIZ – Művészeti és Szociális tér működik.

Nagyon jó kórházakat működtettek, amelyekben a mai napig betegellátás folyik

Utunk következő állomása a Zsidó Kórházhoz vezetett, amely a Nagyszamos (ma Iaşilor) utcában áll. Ennek kapcsán idegenvezetőnk elmondta, a zsidó kórház ötlete elég korán megfogalmazódott az ortodox közösségben Glasner Mózes ortodox főrabbi hatására, így már az 1910-es években elkezdtek erre a célra gyűjteni. Az első világháború miatt ez félbemaradt, és csak a '20-as években merült fel újra. 1927-ben Sebestyén Dávid nagyiparos egy telket adományozott a közösségnek, ugyanakkor egymillió lejt ajánlott fel a kórházépítés céljára, így 1928-ra el is készült a zsidó kórház első épületét, 1929-re pedig több mint 2000 beteget fogadtak, a '30-as évek végére pedig ez a szám felemelkedett több mint 8000 betegre.

„Természetesen épületekkel bővült ez az intézmény, volt szülészet, nőgyógyászat, sebészet, sürgősségi osztály, úgyhogy egy komplex kórház épült itt, és nagyon hamar az ország első számú és legjobb kórházává vált. Természetesen nemcsak pénzért gyógyítottak itt, hanem szinte ötven százalékot tett ki az ingyenesen kezelt betegek száma” – magyarázta Sipos Dávid. Hozzátette, az épületet később államosították, és akik visszatértek a Holokauszt után már az államosított kórházban folytatták a praxisukat, akkor már Hármas számú sebészet néven működött a kórház, és mind a mai napig ez a neve, de a régi kolozsváriak még úgy ismerik, hogy Zsidó kórház.

Ezt követően egy másik híres kórházat, a régi Lengyel-kórházat is megnéztük, amely ma gyermekkórházként működik. A Lengyel-kórház 1938-ban nyitotta meg kapuit, az épületegyüttesben volt a Lengyel család lakása, a kórházat pedig Lengyel Miklós és a felesége, Lengyel Olga alapította. A '30-as évek végén nyolcvan ággyal működött az épületben nőgyógyászati klinika, ugyanakkor egy 200 négyzetméteres tetőtéri terasszal is rendelkezett, ahova kijárhattak a betegek levegőzni. 1944-ben tragikus fordulatot vett a Lengyel család sorsa, a zsidó értelmiségieket elkezdték letartóztatni, így Lengyel Miklóst, a feleségét és gyermekeit is elfogták és az auschwitzi haláltáborba deportálták, a kórházat és a házat pedig elvették a családtól. Olga élte túl egyedül a koncentrációs tábort, először Párizsban, majd Amerikában telepedett le, és élményeit könyv formájában is megírta.

Önerőből újították fel a neológ zsinagógát, amelyet ma az egybeolvadt Kolozsvári Zsidó Hitközség használ

Kolozsváron 1881-ben vált külön a neológ közösség, zsinagógát először a Hunyadi téren szerettek volna építeni, de végül a Horea utcában kaptak telket, 1884-ben. 1886-ra el is készült a neológ közösség új zsinagógája, mór stílusban, Hegner Izidor vasúti mérnök tervei alapján. Érdekesség, hogy a kivitelezők között volt Reményik Károly is, Reményik Sándornak az édesapja. A neológ közösség egészen 1944-ig használta azt, de '44-ben, amikor a vasútállomást bombázták, akkor a zsinagógát is találat érte, így a második világháború után a visszatérő közösség egy romhalmazt talált a zsinagóga helyén. Az épület felújítását 1947-re fejezték be, ekkorra a már az egybeolvadt Kolozsvári Zsidó Hitközség imahelyévé vált, és a Deportáltak Emléktemploma nevet viseli. Az utóbbi években önerőből sikerült ismét felújítani, a mögötte is mellette levő épületek egy részét is felújították, még folyamatban van az újra berendezésük, és ide fog átköltözni a Zsidó Hitközség, illetve kulturális központ is helyet kap az épületben.

Sétánk utolsó állomása a Poalé Cedek zsinagóga volt, amely két mesterember, Klein-Jakab bádogos és Waltz Ignác nyomdász kezdeményezésére épült. Az elgondolás az volt, hogy a környéken élő iparosoknak is épüljön egy külön zsinagóga, így jött létre a Szamos partján fekvő épület, amely közösségének jelmondata a „Tóra és munka” volt. A zsinagógát 1914-ben építették fel, ám hamarosan, 1922-ben a Szamos árvize elmosta, így újjá kellett építeni, a helyreállítás pedig 1927-ig tartott. A közösség egészen a második világháború végéig használta, majd hosszú évekig raktárként használta a kommunista párt. A fordulópont 1990 után következett be, amikor '97-től a Tranzit Alapítvány vette bérbe, és azóta Tranzit Ház néven kulturális központként működik.Az épület megőrizte belső berendezését, megvan a tóratartó helye, a falfestményeket is felújították, és a Tranzit Alapítvány olyan eseményeknek ad otthont, amelyek a kultúrák közötti párbeszédet, az elfogadást ösztönzik.

Sipos Dávid szerint Kolozsváron kicsi, de aktív zsidó közösség él, akik programokat szerveznek, még ha kevés is a résztvevők létszáma, és azokra mindenkit szívesen látnak. Az ünnepeket mindig megtartják, és a magyarországi MAZSIHISZ segítségével a Kolozsvári Zsidó Napokat is rendszeresen tartják. „2015 óta van együttese a hitközségnek, klezmer zenét játszanak, illetve énekkar is működik, úgyhogy a kulturális örökség nem csak az épületek szintjén látszik, hanem vannak olyan rendezvények, amelyeken részt lehet venni, és látszik, hogy egy élő és élni akaró közösségről van szó” – zárta gondolatait Sipos Dávid.