Megszólalt a héten a Balk Magzinban Tómó Margaréta és arról értekezett, hogy a legnagyobb délvidéki magyar párt túlélte ugyan a múlt vasárnapi szerbiai előrehozott választásokat, de korábbi választóinak csaknem fele nem tartott vele, hanem az Egyetemista Listára szavazott. Ez a megmérettetés azzal szembesíti a Pásztor Bálint vezette politikai formációt, hogy három év alatt csaknem harmincezer szavazatot és négy parlamenti mandátumot veszített.

Az elemzésből kiderül: a vajdasági magyarok egy jelentős része láthatóan másként ítélte meg a Vučić-rendszerrel kötött politikai szövetséget, mint a pártelnök Pásztor Bálint. A politikus ugyanis a megmaradt két képviselőben is sikert lát, annak ellenére, hogy a számok azonban jóval kellemetlenebbek, mint amire a VMSZ számított.

„Az egyetemisták hónapokon át kitartóan, bátran és erőszak nélkül álltak ki országunk jövőjéért. Sokan mondták nekik, hogy hiába próbálkoznak. Ők mégis hittek abban, hogy a jövő formálható, és hogy érdemes érte tenni. Köszönöm nekik ezt a tanúságtételt.

Gratulálok a győzteseknek. Nagy munka vár rájuk. Meg kell szervezniük az új parlament és a kormány munkáját, és felelősséggel kell vezetniük ezt a csodálatos országot. Ehhez sok sikert, bölcsességet és kitartást kívánok nekik. Arra kérem őket, hogy minden polgárt szolgáljanak, azokat is, akik másként szavaztak, és tartsák tiszteletben minden ember méltóságát.

Valami újat érzek a levegőben, a remény és az öröm illatát. Fantasztikus ezt megtapasztalni. Imádkozom azért, hogy ez a remény, amelyet nagyrészt a fiatalok hoztak el nekünk, a következő hónapokban és években is megmaradjon, és gyümölcsöt hozzon országunk minden lakója javára.”

Nem véletlenül idéztem a vajdasági magyar Német Lászlónak, a pravoszláv Szerbia első katolikus érsekének a múlt heti választások után a közösségi oldalán közzétett üzenetét, melyben külön is szólt a fiatalokhoz. Hadd szögezzem le: a főpap, akit 2024 októberében Ferenc pápa bíborosi rangra emelt, az idén augusztusban XIV. Leó pápa pedig a Vatikán működésében fontos szerepet betöltő Szentszéki Gazdasági Tanács tagjává nevezett ki, nem most, a politikai erőviszonyok teljes átrendeződésével „világosodott meg”, amikor egyre csak szaporodnak a megbukott Vučić-rendszertől elhatárolódók.

A bíboros-érsek őszinte lelkesedése, optimizmust tükröző szavai ugyanis óhatatlanul eszembe jutatták, mit is mondott ő tavaly március derekán, amikor a demonstráló egyetemisták felhívására minden idők legnagyobb szerbiai tüntetésén több mint százezren tüntettek Belgrádban a korrupció ellen. Hadd elevenítsem fel ezt az üzenetét is, amelyet akkor magam is megosztottam Maszol olvasóival, annak okán, hogy elmondtam: a vajdasági magyarság kétféleképpen ítéli meg a 2024 novemberi újvidéki vasútállomáson történt tragédia óta folyamatosan zajló, az egész országra kiterjedő tüntetéseket. Ez pedig ekképp hangzott: „Kedves blokádban lévő diákok és minden jóakaratú ember Belgrádban! Szeretném kifejezni legmélyebb együttérzésemet és imáimat. A bátorságotok és elszántságotok, amellyel az igazságért és az igazságosságért harcoltok, a remény és a hit jele egy jobb Szerbia jövőjéért.” Szolidaritásban és reménységgel, Mons. dr. Német László bíboros, belgrádi metropolita és érsek”.

E tüntetések kapcsán egészen másként vélekedett akkor, de azután is a VMSZ, mint a magyar egyháznagy, mert vagy semmilyen reakciót nem mutatott a demonstrációk kapcsán vagy épp egyenesen elítélte őket. Ez ügyben sokatmondó volt Pásztor Bálintnak a tavalyi Szent István-napi beszéde, amelyben bírálta az anarcholiberális forradalmárokat, és azt hangsúlyozta, a vajdasági magyar közösség nem vesz részt az önpusztító ámokfutásban. Tény és való, hogy a VMSZ e hozzáállása miatt a vajdasági a magyarok jelentős hányada inkább a háttérben is maradt.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a 2025 nyarán alakult Vajdasági Magyar Plénum (VMP) civil szervezet, amely elsősorban azért jött létre, hogy a vajdasági magyarok közül a hallgatók küzdelméhez minél többen csatlakozzanak, homlokegyenest más álláspontot képviselt. A VMP azonnal felvette a kapcsolatot az egyetemista választási stratégia kisebbségi bizottsági tagjaival, és az együttműködés keretében került sor a lista magyar tagokkal való kibővítésére. Ezért a mostani választások eredményére úgy is érdemes tekinteni, hogy ugyanannyi jelöltet, azaz kettőt juttatott be a belgrádi parlamentbe, mint a VMSZ.

A hét elején publikált gyorsértékelőnkben hírt adtunk arról, hogy magas részvétel, népszavazásra emlékeztető hangulat és a hatalmi viszonyok átrendeződése jellemezte az október 25-ei előre hozott szerbiai parlamenti választást. Ezt követően elemzők segítségével olyan kérdéseknek is utánajártunk, hogy miért bukott meg Vučić, mitől tudott sikeres lenni az Egyetemista Lista, mivel magyarázható a VMSZ gyenge eredménye, továbbá mire számíthatunk most Szerbiában?

Az, hogy ezúttal egy, a VMSZ történelmi visszaesésének politikai tanulságait elemző publikáció ismertetésére vállalkozom, annak oka az, hogy most valóban egy mérföldkő következett be ennek a nagy múltú érdekvédelmi szervezetnek az életében, amit például az Euronews szakértői elemzése ekképpen ismert fel: „A Vajdasági Magyar Szövetségnek a 2026. október 25-i szerbiai parlamenti választásokon elszenvedett választási visszaesése Aleksandar Vučić vereségén túl a voksolás egyik politikailag legjelentősebb fejleményének bizonyulhat.” Ugyanitt rögtön meg is fogalmazzák a fejlemény háromosztatú konzekvenciáját is: „A fejlemények három, egymással összefüggő kérdést vetnek fel: a vajdasági magyar választók mekkora része fordult el a VMSZ-től; mit árul el az eredmény a Vučić és Orbán által kiépített politikai modell korlátairól; és alapvetően megváltoztathatja-e a magyarországi kormányváltás Belgrád és Budapest kapcsolatát?”

A BalkMagazinban két nappal ezelőtt megjelent Tómó Margaréta cikk nyitóképének már az aláírása sem szokványos. A fotóval, mellyel írásomat én is indítom, egyből a dolgok közepébe vág. Hiszen ez így hangzik: „Nulladik típusú találkozások: Ilija Srdanovic, az Egyetemista Lista vezetője és Pásztor Bálint a magyar nagykövetségen rendezett fogadáson. Az egyik hozzászóló azt kérdezi, hogy Pásztor két ilyen brutális vereség után sem mond le? Mi is azt kérdezzük.”

Amit ehhez hozzátesz, azzal vitatkozni dőreség lenne, mert a látlelete precíz:

„Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük: a vajdasági magyarok megbüntették a Vajdasági Magyar Szövetséget a mögöttünk lévő parlamenti választásokon. Ez nem egyszerűen kedvezőtlen eredmény, ez katasztrofális eredmény, hiszen párt elveszítette 2023-as szavazóinak csaknem felét, parlamenti képviselete pedig a korábbi hat mandátumról az október 29-i adatok alapján kettőre csökkent. (…)

A VMSZ az elmúlt másfél évtizedben a szerbiai hatalom egyik legfontosabb kisebbségi szövetségese volt, miközben Budapest politikai és anyagi támogatását is élvezte.

Áprilisban a magyarországi választásokon az anyaországi „stratégiai partnerét” veszítette el, most pedig koalíciós partnere, a Szerb Haladó Párt alól húzta ki a talajt a szavazók többsége. S tulajdonképpen a VMSZ lába alól is.

A párt elnöke az eredményt bizonyos szempontból a referendumhangulatnak tudta be. Az emberek változást akartak és ezért feláldozták a VMSZ-t a rendszerváltás oltárán, vagyis Pásztor Bálint is az ismerős sablon alapján áldozatnak tekinti magát, és pártját.”

Az értékelésnek a VMSZ: a vajdasági magyarok megbüntették a pártot című alfejezetében azzal szembesít szerzőnk, ami minden másnál többet mondó mutató: a VMSZ-nek mintegy tízezer tagja van, a párt 2023-ban még 64 747 szavazatot kapott, 2026-ban viszont mindössze 35 004-et. Ez közel 30 ezer vokscsökkenést jelent, vagyis a párt három év alatt szavazatainak csaknem 46 százalékát veszítette el. Úgy ítéli meg, a visszaesés nagysága önmagában is figyelemre méltó, de a politikai jelentősége túlmutat a mandátumok számán. Mert: „A VMSZ ugyanis nem ellenzékből, hanem a hatalom közeléből érkezett el ehhez az eredményhez. S tulajdonképpen ez a baj.”

Az érvelés után nem marad el a leltárkészítés sem. E számvetés során így áll össze 12 év mérlege:

„VMSZ és a Szerb Haladó Párt együttműködése 12 esztendeje 2014-től megingathatatlan. A magyar párt parlamenti képviselői, államtitkárai és más tisztségviselői révén közvetlenül részt vett a kormányzati munkában, miközben a szerb–magyar kapcsolatok látványos javulását is politikai eredményként mutathatta fel.

A VMSZ vezetése ezt az együttműködést következetesen a vajdasági magyarság érdekeivel indokolta. A szavazók már évek óta mondják, ez a koalíció, a volt radikálisokkal, a még mindig jelenlévő Šešelј pártjával – legyen akármennyire „fogatlan tengerimalac”, hogy Pásztor Bálintot idézzem, elfogadhatatlan. A vajdasági magyarok nem bocsátották meg, hogy a VMSZ „lepaktált” ezekkel az emberekkel, csak eddig nem volt alkalma, hogy véleményt nyilvánítson.

A VMSZ viszont egyre szorosabban kapcsolódott ahhoz a hatalmi struktúrához, amelynek működésével szemben az elmúlt két évben országos tiltakozási hullám bontakozott ki. S valljuk be, ebben az időszakban inkább azt az utat választotta, hogy a hatalomtól ugyan nem határolódott el, elhatárolódott viszont a társadalmi feszültségektől, mintha ahhoz a vajdasági magyar embernek semmi köze sem lenne. Hiba volt. Ez is.

A VMSZ térvesztése kapcsán nem megkerülhető kérdés a választó bizalom mértékének az alakulása. Eszerint a párt 2014-ben 75 294 szavazatot és 6 parlamenti mandátumot szerzett. Ez azt jelenti, hogy a Szerb Haladó Párttal való együttműködés kezdetéhez képest most a VMSZ szavazatainak száma több mint a felére, képviselői helyeinek száma pedig a harmadára csökkent. Egyebek közt az is felidéződik: a legjobb eredményt 2020-ban sikerült elérni, akkor 71 893-an szavaztak a pártra és ez 9 mandátumot ért a parlamentben.

Mindezekhez azt is hozzáteszi a szerzőnk, ami túlmutat a számokon, viszont döntően hozzájárulhatott a mostani bizalomvesztéshez:

„A párt nemcsak a 2023-as választáshoz képest veszített jelentős számú szavazót, hanem az SNS-szel kötött első, 2014-es koalíciós megállapodás idején elért eredményétől is messze elmaradt. Ez különösen fontos annak vizsgálatakor, hogyan hatott a hosszú távú kormányzati együttműködés a VMSZ politikai mozgásterére és választói bázisára. Számot lehet vetni, megérte-e?”

A folytatásban annak kifejtésére kerül sor, miszerint a kudarc egyúttal Pásztor Bálint pártelnöki korszakának első igazán jelentős országos választási mérlege is. Apjának, Pásztor Istvánnak hosszú elnöksége alatt a VMSZ a vajdasági magyar politikai élet meghatározó szervezetévé vált, kiépített intézményi, önkormányzati és gazdasági kapcsolatrendszerrel rendelkezett, miközben a magyarországi kormányzat stratégiai partnere lett. Pásztor Bálint ezt a politikai örökséget vette át, úgy, hogy azt is ígérte nyit a másként gondolkodók felé, ami azonban nem történt meg:

„A nemzeti tanács által alapított médiumok ugyanolyan kézi vezérlés alatt működtek, mint korábban. Valamiféle változás csak akkor következett be, amikor Magyar Péter hatalomra került és nyilvánosan arra kérte Pásztort, változtasson ezen. Ha a Fidesz nyer, ez a változás nem történik meg, s az tökéleten megfelelt volna a VMSZ-nek.”

A jelek szerint a VMSZ vezetői, miközben kampányukban arra figyelmeztettek, hogy a magyar szavazatok más listákra kerülése gyengítheti a délvidéki magyarság érdekérvényesítő képességét, nem érzékelték, hogy a vajdasági honfitársainknak is elegük lett Vučićból, akinek leváltására egyetlen esély az Egyetemisták Listájára való szavazás jelenthet. Ráadásul ez a névjegyzék a vajdasági magyarok számára is kínált politikai alternatívát, magyar jelöltekkel.

Ilyen előzmények után bekövetkezett az igazság órája, mely a korábban már részletezett kedvezőtlen VMSZ választási eredményekhez vezetett.

Az elemzés végéhez közeledve megtudjuk, Pásztor Bálint a választás estéjén elismerte, hogy pártja jobb eredményre számított, ugyanakkor sikernek nevezte a parlamenti képviselet megőrzését. Arra is emlékeztetett, hogy a referendumjellegű választási légkörben több, korábban meghatározó politikai szervezet is kiesett a parlamentből. Abban valóban igaza van, hogy pártja a rendkívül kiélezett országos versenyben valóban megőrizte parlamenti jelenlétét, miközben más politikai szereplőknek ez nem sikerült. Csakhogy a parlamenti bejutás és a választói támogatottság alakulása két különböző mérce, hiszen a kisebbségi pártokra vonatkozó kedvezményes választási szabályok lehetővé teszik, hogy a VMSZ az általános háromszázalékos küszöb elérése nélkül is mandátumhoz jusson. Ezért a parlamenti jelenlét önmagában nem siker és nem is ad magyarázatot arra, miért csökkent ilyen drasztikus mértékben a párt támogatottsága.

A cikk zárszavából kommentár nélkül a következőket idézném, remélve, hogy talán nem éppen mindenben válik valóra a szerző jóslata:

„A mostani választások nem a VMSZ parlamenti történetének végét, hanem egy hosszú politikai korszak lezárulását jelzik. A párt megőrizte képviseletét, de a korábbi támogatottságának jelentős részét elveszítette. Hogy ebből szervezeti megújulás, politikai irányváltás vagy a jelenlegi stratégia folytatása következik-e, ez már csak a párton múlik.

A választók véleményt mondtak. A választásokat követő kijelentésekből már következtetni lehet arra, hogy a megújulásra viszont nincs remény. Pásztor szerint a VMSZ a két képviselőjével Szerbia harmadik politikai ereje.”