Megszólalt a héten a Balk Magazinban Tómó Margaréta és beszámolt arról, hogy a nemrég alakult, egyelőre még civil szervezetként működő, ám egyértelműen politikai ambíciókat tápláló új vajdasági magyar formáció, a Vajdasági Magyar Újrakezdés küldöttségének minapi budapesti látogatása és ottani találkozói után, ha valaki azt hitte, hogy a vendégeskedésnek „a legfontosabb tanulsága az lesz, hogy a magyar kormány immár a VMSZ-en kívüli vajdasági szereplőket is meghallgatja, gyorsan kijózanodhatott.” Következtetése tanulsággal szolgál elsősorban Délvidéken, de talán nem csak ott: „A látogatást követő reakciók inkább arról szóltak, hogy a vajdasági magyar közélet továbbra sem tud mit kezdeni az új kezdeményezésekkel: a kíváncsiságot felülírta a gyanakvás, a programokról szóló vitát pedig a személyeskedés.”

„A magyarságpolitika egyik feladata, hogy megteremtse azt a környezetet, amelyben a határon túliak is bekapcsolódhatnak a magyar közéletbe. Legyen cél egy olyan felszabadult társadalmi élet, ahol minden közösség megtalálhatja szabadon a maga útját – szemben az előző kormány politikájával, aki egyes szervezeteket kiemelt, felemelt, vazallusává tette, másokat elsüllyesztett, félreállított. Az a kérdés, hogy a határon túli magyarok elvándorlásához mennyiben járult hozzá, hogy sokan, különösen a fiatalok, úgy érezték: elfogy a levegő körülöttük. Ma a Vajdasági Magyar Újrakezdés képviselőivel volt szerencsém találkozni egy rövid kézfogásra.”

A fenti idézetnek, akárcsak a nyitófotónknak forrása a magyar kormány határon túli magyarok ügyeiben is illetékes, társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterének, Tarr Zoltánnak a közösségi oldalára július 9-én feltöltött bejegyzése. Ez a közös fotózkodás és az udvariassági gesztusnál nem több, sokatmondóan „rövidnek” nevezett kézfogás volt az egyik olyan állomása annak a frissen megalakult vajdasági magyar szerveződés budapesti látogatásának, melynek létrejötte nem ismeretlen az olvasóim előtt. Ugyanis néhány héttel ezelőtt már bemutattam a maszolban azt a Rózsa Zsombort, aki április 18-ig még a VMSZ tagja volt, viszont a TISZA párt lehengerlő győzelme után alig négy nap töprengés után egyszerre csak „megvilágosodott”, és hozzálátott a Vajdasági Magyar Újrakezdés nevű mozgalom megszervezéséhez. Ennek a kezdeményezésnek bevallottan az a célja, hogy alternatívát nyújtson a VMSZ eddigi egyeduralmával szemben a szerbiai magyar kisebbségi érdekképviseletben és megreformálja a Magyar Nemzeti Tanácsot.

Rózsa is szintén a Facebookon számolt be a sikerükről, arról, hogy Hajdú Márton, a Külügyi Bizottság elnökének a meghívására látogattak Budapestre, ahol tárgyaltak a határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkárral, Kollai Istvánnal, továbbá találkoztak Gajda Attilával, a Magyarságpolitikai Bizottság alelnökével, Hallerné Nagy Anikóval, az Országgyűlés alelnökével, valamint Jójárt Erikával, az Országgyűlés képviselőjével is. A nap végén pedig megtörtént a már említett rövid kézfogás Tarr Zoltánnal is.

Hadd jegyezzem meg, hogy ugyanez a bejegyzés azt is elárulta, hogy minek volt köszönhető ez a vizit megvalósulása, amely viszonylag mérsékelt visszhangot váltott ki a Délvidéken. A lobbista a Tisza pártnak a Szeged környéki országgyűlési képviselője, az említett parlamenti bizottsági alelnök volt, aki a vajdasági Törökkanizsa szülötte, az Újvidéki Egyetemen szerzett testnevelő tanári és edzői diplomát, majd 2015-ös, Magyarországra történt költözése előtt Csókán, majd Zentán volt pedagógus. Hogy neki tulajdonítható a látogatás megszervezése, arra bizonyíték az ő világhálón közreadott vallomása, amit szintén idéznék, mert abból nem csak az derül ki, hogy ő bábáskodott e látogatás létrejötte érdekében. Azt is egyértelműen leszögezi, hogy számára nincsenek preferált partnerek sehol, se a Kárpát-medencében se azon kívül, mert mind a meggyőződése, mint pedig országgyűlési tisztsége arra kötelezi, hogy mindenkivel dialógust folytasson, aki bárhol is a magyarság megmaradását és megtartását tekinti feladatának:

„A Magyarságpolitikai Bizottság alelnökeként hajlandó vagyok találkozni, beszélgetni a nemzeti összetartást, megmaradást és fejlesztést érintő kérdésekről mindenkivel, aki építő, jó szándékkal közeledik, aki nem az egyéni ambícióit, hanem a közösség felemelkedését tartja elsődlegesnek, aki hajlandó érdemben is tenni a magyarságért, aki hozzájárul értékeink megmentéséhez, és végül, de nem utolsósorban azokkal is, akik eddig is sokat tettek, de készek szembenézni az esetleges tévedéseikkel, hibáikkal.

Büszke vagyok arra, hogy sikerült koordinálnom és levezényelnem ezt a találkozót. Köszönet minden közreműködőnek! Ezzel most valami új rendszer kezdődött el.”

És még valami. Még mielőtt rátérnék annak a cikknek az ismertetésére, melynek tárgya a Vajdasági Magyar Újrakezdés delegációja múlt heti látogatásának délvidéki fogadtatása, már csak azért is érdemesnek tartok a HVG-nek egy, a témával foglalkozó friss értékelésből egy passzust citálni, mert az abban foglaltak felettébb figyelemreméltóak:

„A budapesti találkozó jelentőségét nyilvánvalóan sem túl-, sem alábecsülni nem lenne helyes: a protokolláris jellegen túl nagy valószínűséggel érdemi és stratégiai döntések és megállapodások nem születtek sem nyilvánosan, sem a kulisszák mögött, ugyanakkor a korábbi magyar kormány másfél évtizedes regnálása alatt – enyhén szólva – egyáltalán nem volt jellemző, hogy a Fidesz stratégiai partnerén, azaz a VMSZ-en kívül bárki mással is szóba állt volna a vajdasági magyar politikai térből.”

Tomó Margaréta írásának már az indító soraiból kirajzolódik egy általános kép, melynek valóságtartalmát a később rögzítésre kerülő tények mind-mind alátámasztják:

„Mondhatnánk, hogy vegyes volt a fogadtatása annak, hogy a Magyar Országgyűlésben járt a Vajdasági Magyar Újrakezdés delegációja, de nem mondanánk igazat, mert a fogadtatás inkább volt bíráló és negatív, mintsem elismerő és pozitív hangvételű.

Hiába, a magyar embert az ág is húzza, ugye, nem tudunk örülni a saját sikerünknek, nemhogy a másénak, azt meg végképp nem hisszük el, hogy vannak emberek, akik a mi, vagyis a közösség érdekeit képviselik, nem pedig a magukét.”

Azt is megállapítja szintén már írásának a legelején, hogy az sem kedvezett e deputáció budapesti látogatása otthoni megítélésnek, hogy a testület élén álló Rózsa Zsombor „tegnapig” még a VMSZ tagja volt és ezt Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, de a szintén ellenlábas, Vajdasági Magyar Plénum is minden alkalommal kiemeli. Ennek is betudható az, amit még tartalmaz a cikk bevezetője: „Így fordulhatott elő, hogy a VMÚ delegációjának a magyar kormány tagjaival történt találkozásáról szőrmentén tudósított a vajdasági magyar sajtó, örülni pedig csak azok örültek, akik alternatívát látnak a VMÚ-ban és pozitívan állnak az újdonságokhoz.”

Ezt követően tér ki a szerzőnk arra, hogy amióta Kollai Istvánt kinevezték a határon túli magyarokkal megbízott helyettes államtitkárnak, a Vajdasági Magyar Újrakezdés volt az első vajdasági szervezet, amelynek képviselőivel leült beszélgetni. Ennek a konzultációnak konkrét előzményeit már feltártam a korábbiakban, ezért nem ismétlem magam. E helyett hadd említsem meg: ezt a feltáró munkát megtette a Vajdaság-szerte közismert közvélemény-formáló Bozóki Antal is a szabadkai Naplóban, amikor keményen bírálta és „a lopott név, plagizált program, hiteltelen vezetés” nem éppen elismerő minősítésekkel illette Rózsa Zsomborékat.

Tómó Margaréta viszont nem hozza szóba a látogatás előtörténetét. Ehelyett rögtön a leginkább lényegbe vágó kérdést feszegeti, amit ekképp önt szavakba: „Nem lehet könnyű a magyar kormánynak sem, hiszen mérlegelnie kell, milyen irányba indul el, kiket fogad és kikkel hajlandó szóba állni.

Egyelőre úgy néz ki, hogy a stratégia magyar részről az, hogy mindenkit meghallgatnak, de mint arról Tarr Zoltán, társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter több alkalommal is írt már közösségi oldalán, az, hogy valakivel szóba állnak, egyáltalán nem jelenti, hogy valakit előnyben részesítenének, vagy megállapodtak volna valami stratégiai jelentőségű dologban. Egyszerűen mindenkit meg szeretnének hallgatni.”

Ezek után kap helyet a cikkben az a július 9-i „rövid kézfogásról” is hírt adó Tarr Zoltán bejegyzés, amiről korábban szóltam, utána pedig a már szintén bemutatott látogatói program egyes mozzanatai kerülnek terítékre, melyek jelentőségét Rózsa Zsombor a világhálón közzétett videójában áttörésként értékelte.

„Számunkra ezek az egyeztetések fontos mérföldkövet jelentenek”, – fogalmazott, majd hozzátette, hogy lehetőségük nyílt bemutatni a vajdasági magyarság jelenlegi helyzetét valamint ismertetni javaslataikat és elképzeléseiket a közösség jövőjéről. Külön kitért arra, hogy Kollai István, határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkárral „ismertettük a vajdasági magyar sajtó helyzetét és átadtuk a szakértőink által összeállított konkrét javaslati csomagot is, amelynek célja, hogy a sajtó egyetlen mindent leuraló párt helyett a vajdasági magyar emberek érdekét szolgálja a jövőben.”

A folytatásban a cikkszerzőnk néhány gondolatot idéz annak a 16 pontos programnak a bevezetőjéből, mely teljes egészében elérhető a szervezet honlapján az ujrakezdes.org-ra kattintva. Magam ezt terjedelmi okok miatt nem részletezném, csupán annyit jegyzek meg róla, hogy annak központi vezérelve a következőképpen summázható: „A kérdés nem az, hogy van-e jövője a vajdasági magyarságnak. A kérdés az, hogy milyen jövőt építünk.”

A cikk második részében azzal ismerkedhetünk meg, hogy milyen fogadtatása volt e látogatásnak az egymással versengő másik három vajdasági magyar szervezet háza táján.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) közleményben reagált a politikai vetélytársak budapesti vizitjére, melyben finoman bírálta is őket. Leszögezte: „fontos és helyes iránynak tartja, hogy a mindenkori magyar kormány a külhoni magyarság képviseletében több szervezet és közösség véleményét is meghallgassa, és ne kizárólag egyetlen politikai szereplőre támaszkodjon” Ugyanakkor nehezményezték, hogy a látogatásról, ahol többek között a vajdasági magyarságnak szánt támogatási rendszer jövőjéről is beszéltek, csak utólag, egy közzétett videóból értesülhetett a közösség.

Kiemelték továbbá, hogy nem vitatják el senkitől a jogot, hogy saját elképzeléseit és javaslatait képviselje. Viszont azt is kifejtették: meggyőződésük, hogy a vajdasági magyarság jövőjét érintő stratégiai kérdésekben széleskörű, közös gondolkodásra van szükség, ennek pedig elengedhetetlen feltétele a nyilvánosság.

A VMDK diplomatikus hozzáállásával szöges ellentétben a tavaly májusban alakult Vajdasági Magyar Plénum (MPP) elnevezésű civil mozgalom megsértődött és útszéli hangon személyeskedett. Elnökük, Surányi Zoltán Puccsisták Pesten címmel írt egy kirohanást, amelyben a delegáció részvevőit név szerint igyekezett lejáratni, azzal a megjegyzéssel is megspékelve, hogy a Magyar Újrakezdés nem más, mint a VMSZ „tanyaszínháza”. Megállapította, hogy „ha az új magyar kormánynak az a szándéka, hogy versenyeztesse a vajdasági magyar ellenzéki pártokat és civil szervezeteket és utána a győztest, vagy a neki legszimpatikusabb szervezetet támogassa, ám legyen, de így soha nem fogjuk legyőzni a VMSZ-t”.

Végül az őt mindig jellemző stílusában minősítette a „puccsistákat”: „a hamis hősök, a köpönyegforgatók, a politikai kalandorok, az álellenzéki gátlástalanok újabb pusztulásba viszik a vajdasági magyarságot.”

Természetesen nem hagyta szó nélkül a történteket a legnagyobb támogatottsággal rendelkező VMSZ sem. Véleményűket a cikk A VMSZ „bizalmat” épít, című alfejezetében ismerteti, melyet érdemes szöveghűen közreadni: „Pásztor Bálint a Facebookon reagált a fejleményekre, szó szerint és átvitt értelemben is „kép-mutató módon”, miután ő volt az első, aki találkozott Magyar Péterrel nem sokkal azután, hogy kisétált Orván Viktor eredményvárójáról, majd a VMSZ vezérkarral közösen Szabadkán fogadta Forsthoffer Ágnes magyar házelnököt, utána pedig kiröppent Brüsszelbe is, hogy (egyebek mellett) “bizalomépítést folytasson” a Tisza Párttal.

Pásztor brüsszeli látogatását éppen Lakos Eszternél, a Tisza Párt európai parlamenti delegációvezetőjénél kezdte, s a találkozót követő bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy ez volt a harmadik hivatalos egyeztetése a Tisza Párt vezetőivel. Mint írta, ezt megelőzően április 24-én Budapesten Magyar Péterrel, június 3-án Szabadkán Forsthoffer Ágnessel találkozott.

Ezek után bármiféle megjegyzést vagy szemrehányást tenni bármelyik rivális pártnak azért, mert keresi a kapcsolatok az új magyar kormánynak nem illő dolog, bár a politikában az illem sok esetben mellékes körülmény.

Abban viszont Pásztornak igaza van, hogy „ahhoz, hogy valaki a vajdasági magyarokat képviselhesse, nem a magyar Országgyűlés Tisza István termébe kell bejutnia, hanem a szerbiai Parlament üléstermébe. Ez mindig is így volt”. Pásztor ezt megtoldotta egy szokásos emojival azok számára, akiket a Facebook már annyira lebutított, hogy a szavakból nem értenek.”