Újabb különleges expedíciókkal gazdagította magashegyi tapasztalatait idén a csíkszeredai András Róbert. A hétköznapokban biztonsági céget vezető hegymászó elérte a Mont Blanc csúcsát, ahol egy jéghasadékba zuhant mászó mentésének is szemtanúja volt, majd Pápua Új-Guineában a mintegy 4367 méter magas Mount Giluwe vulkánra mászott fel. Utóbbi expedícióval a Hét Vulkán Kihívás teljesítéséhez is egy lépéssel közelebb került, már csak két csúcs hiányzik. Az iráni Damavandot a jelenlegi biztonsági helyzet miatt egyelőre elhalasztotta, az antarktiszi Mount Sidley megmászásához pedig jelentős anyagi forrásokra lenne szüksége.

Az idei nyár újabb magashegyi tapasztalatokkal gazdagította a csíkszeredai András Róbertet. Az egyik túra célja az Alpok legmagasabb hegye, a Mont Blanc volt, a másik pedig a Pápua Új-Guineában található Mount Giluwe. A két expedíció között azonban nemcsak a földrajzi távolság volt óriási.

„Ez egy másik liga”

A Mont Blanc megmászása Róbert számára egészen más tapasztalatot jelentett, mint a korábbi magashegyi túrák. Bár a 4800 méter körüli magasság önmagában nem számított újdonságnak, ezúttal már komolyabb technikai nehézségekkel is szembesült.

„Újra el kell mondanom, hogy én teljesen amatőr hegymászó vagyok. Vannak olyan ismerőseim, akiknek az Alpokban nyolcvankét négyezres csúcsuk van, ők úgy mennek fel, mintha hazamennének. Nekem ez új volt, tehát ahogy mondják, egy kicsit ligaváltás. Újfajta kihívásokkal kellett szembenéznem, jöttek a láncok, a függőleges részek, a jéghasadékok, minden” – mesélte.

A korábbi expedíciókkal szemben újdonságot jelentett az is, hogy a kényelmesebb körülmények helyett mindent maguknak kellett megoldaniuk. „Most már látom, hogy az első utam az Everest-alaptáborba milyen luxus volt. Ott úgy működik, hogy megérkezel, elveszik a táskádat, viszik, ágy vár valamilyen vendégházban. Én az évek alatt hozzászoktam, hogy mi visszük fel a csomagot, mi főzünk magunknak, mi olvasztjuk a havat, hogy folyadékunk legyen. A ridegebb körülményekhez, a sátorhoz, a szélhez is hozzászoktunk, mindez jól jött a  Mont Blanc-nál, azonban az akklimatizációra nem jutott elég idő” – mondta el Róbert.

Az olasz oldalról indultak, a Gonella-menedékháznál szálltak meg, majd megpróbáltak magasabbra menni, de a hóviszonyok miatt nem jutottak túl messze.  Az időjárás miatt azonban a tervezett időpontnál hamarabb kellett a csúcsmászásra indulniuk.

 „Talán ezen a hegyen harcoltam a legtöbbet magammal majdnem feladtam. A csúcsig több mint ezer méter szintkülönbséget kellett leküzdenünk, és amikor egy olyan falhoz értünk, ahol már sziklás részeken kellett mozognunk, akkor azt mondtam magamban: én nem vagyok sziklamászó. Aztán egy különös dolog történt, az új kihívás lekötötte a gondolataimat, a fejfájásom elmúlt. A végén jutott eszembe, hogy te jó ég, fájt a fejem. Ott a falon viszont nem azzal foglalkoztam, hanem azzal, hogy hová rúgom be a hágóvasat, hol kapok fogást a jégcsákányal. Volt olyan rész, ahol biztosítás nélkül mentünk, és örültünk, hogy felértünk” – számolt be Róbert.

Mindez azonban csak a történet egyik részét jelentette, a visszaúton ugyanis egy jéghasadék állta útjukat, amelynél nem tudták, hogyan juthatnak át biztonságosan. Ekkor helikopter jelent meg fölöttük.

„Elment fölöttünk, aztán egyszer csak visszajött, és leengedett két hegyimentőt hozzánk. Kérdezték, hogy mi hívtuk-e őket. Mondtuk, hogy nem. Megkérdezték, tudjuk-e, hogy van-e valaki a jéghasadékban. Nem tudtuk. A hegyimentők hamar kiderítették, hogy egy spanyol mászó zuhant a hasadékba. Az apa és fia együtt ereszkedtek, amikor valami félresikerült. A férfi bokája megsérült, a mentők pedig gyorsan megkezdték a kimentését. Közben már kezdett havazni és szürkülödött. Mi pedig arra kértük őket, hogy segítsenek nekünk is átjutni azon a részen” – idézte fel András Róbert.  

A csapat végül biztonságban átjutott, ám a Mont Blanc még ezután is tartogatott meglepetéseket. Az ereszkedés közben kőlavina indult meg a fejük fölött, de két óvatlan síző miatt is könnyen bajba kerülhettek volna, akik kisebb lavinát indítottak el a csapat felé.

Egy hét múlva Pápua Új-Guinea

A Mont Blanc-ról hazatérve Róbert mindössze egy hetet töltött otthon, majd indult tovább Pápua Új-Guineába. A cél ezúttal a Mount Giluwe volt, a Hét Vulkán Kihívás egyik csúcsa. A 4367 méteres hegy technikailag nem számít különösebben nehéznek, maga az ország azonban egészen más világot jelentett. Port Moresby után Mount Hagen környékére utaztak, ahol először a Mount Hagennel akklimatizálódtak. Róbertet már itt lenyűgözte, ahogyan a helyiek mozogtak a hegyen.

„Én a puccos bakancsomban mentem, előttem meg mezítláb jöttek a helyi kísérők. Ugyanabban a ritmusban haladtak, nem is keresték a talajon, hogy hová lépjenek. Majdnem egyméteres machete volt mindenki kezében. Úgy mozogtak vele, mintha nekünk egy sétabot lenne” – mesélte.

A helyiek a hegyen nemcsak a terepet ismerték otthonosan, hanem a környezet adta lehetőségeket is egészen másképp használták, mint az expedíció tagjai. Tüzet gyújtottak, élelmet szereztek, és jól ismerték a környék állat- és növényvilágát. Róbert egy alkalommal azt is látta, ahogy egy helyi férfi egy kuszkuszt (helyi erszényes rágcsáló – szerk. megj.) ejtett el, a vadászathoz pedig parittyát is használtak.

Esőben, törzsi területen

A Giluwe felé vezető expedíció igazán különlegessé akkor vált, amikor törzsi területre értek. A szervezők előre jelezték, hogy helyiek segítik majd a felszerelés szállítását, de azt nem tudták pontosan, hányan csatlakoznak.

„Azt mondták, adnak tíz embert, akik viszik a nagy táskákat. Kicsi hátizsákot viszünk mi, sátrat hoznak, és ott várnak majd a törzs emberei, mert az az ő földjük” – idézte fel beszélgetőtársunk. Ehhez képest, amikor megérkeztek, a tíz helyi segítő mellett még mintegy negyvenen csatlakoztak hozzájuk. „Senki nem kérdezte, hogy akarjuk-e, egyszerűen jöttek. Mindenki hozta a maga dolgát, a machetét, a felszerelést, és indult velünk” – osztotta meg Róbert.

A hegyen közben az időjárás sem könnyítette meg a dolgukat. Az alaptábor helyszínére érve, esőben kellett sátrat állítaniuk, később az a meglepetés érte őket, hogy a sátrakba befolyik a víz. A csapat egy része az étkezősátor alatt próbált menedéket találni, miközben minden csuromvizes lett. Róbert számára az expedíció egyik legfontosabb tanulsága éppen ez volt: a hegyen pillanatok alatt változhat minden, ezért alkalmazkodni kell. A csúcsmászás napjára szerencséjük lett, az idő kitisztult, a hegy fölött pedig a végén szivárvány jelent meg. A csúcsról gyönyörű kilátás nyílt a környékre.

A kaland természetesen lefelé sem ért véget. A helyi segítők kifizetésénél ugyanis vita alakult ki: az eredetileg megbeszélt összeg kétszeresét kérték. Hosszas egyeztetés után végül sikerült megegyezniük.

Róbert összességében különleges élményként tekint a pápua-új-guineai útra. „A táj gyönyörű, az emberek is tudnak nagyon barátságosak lenni. Akiket a növény- és állatvilág érdekel, azoknak fantasztikus hely, rengeteg különlegességet lehet látni. Én viszont nem éreztem magam igazán biztonságban, főleg Port Moresbyben, ezért nem hiszem, hogy visszamennék” – summázott.

Már csak két vulkán hiányzik

A Mount Giluwe teljesítésével András Róbert már az ötödik vulkánját teljesítette a Hét Vulkán Kihívásban. Korábban feljutott a mexikói Pico de Orizabára, a chilei Ojos del Saladóra, az oroszországi Elbruszra, valamint a Kilimandjarora is. Az iráni Damavand megmászását azonban el kellett halasztania.

„Az iráni mászást sajnos el kell halasztanom. Még az év elején nem volt ezzel gond, a céggel is meg volt beszélve minden, elő volt készítve, de most semmiképp nem érdemes odamenni. A Damavand 5600 méter fölötti, aktív vulkán, amely technikailag megmászható lenne, de jelenleg a körülmények nem teszik lehetővé az expedíciót. A hetedik, egyben legnagyobb kihívás pedig az Antarktiszon található Mount Sidley” – sorolta András Róbert.

Kapcsolódó

Már a jövő év elején teljesítené a Hét Vulkán Kihívást a csíkszeredai András Róbert

Négy csúcsra már sikeresen felért, ám három, köztük az Antarktiszon található Mount Sidley még hátravan. András Róberttel beszélgettünk kihívásokról, kalandvágyról, motivációról.

hegymászás Himalája Nepál Csíkszereda vulkán kihívás túrázás

Utóbbi esetében nemcsak a fizikai felkészültség jelenti a problémát, hanem az anyagi háttér is. „Egész nyáron nyomás volt rajtam, mert láttam, hogy nem úgy áll a pénz, ahogy szeretném. Próbálok folyamatosan szponzorokat találni, de mindenki a gazdasági helyzetre hivatkozik. Ezt nem tudom saját pénzből megcsinálni. Csak az expedíciót szervező cégnek 88 ezer dollárt kell fizetni. A Mount Sidley esetében ugyanis nem egyszerűen egy repülőjegyről és egy hegymászóengedélyről van szó. Az Antarktiszon komplett, önálló logisztikai rendszert kell fenntartani. Működik ott egy bázis, amit mínusz harminc-negyven fokban »életben kell tartani«. Nagy gépekkel kell odaszállítani az ételt, a felszerelést, mindent. Chilébe, Punta Arenasba érkezel, ott van az ellenőrzés, ha valami hiányzik, azt pótolni kell. Onnan nagy géppel visznek be az Antarktiszra, majd egy kisebb géppel elvisznek a Mount Sidley aljához” – mondta el Róbert.

A Mount Sidley nem a következő hónapokban fog megvalósulni, egyelőre 2028-as vagy 2029-es terv marad. Róbert korábban egyetlen expedíciójához sem kért anyagi támogatást, ezúttal azonban nem tudja önerőből vállalni a túra költségeit. „Ezért próbálok szponzorokat keresni” – mondta. Hozzátette: a fizikai felkészülés miatt nem aggódik. „Fizikailag felkészült vagyok. Heti három alkalommal futok, edzőterembe járok, súlyzózok, lépcsőzök. De mindemellett kell az anyagi háttér és némi szerencse is. Nem szeretnék erről az álmomról lemondani. Gyűjtögetek, és ha kell, egy-két-három évig várok rá” – mondta el Róbert.

Nepál újra

A következő nagy kaland azonban már nincs messze. Október 9-én ismét Nepálba utazik. Ezúttal egy kolozsvári cég tízéves jubileumi expedíciójához csatlakozik. A terv szerint ismét eljut az Everest-alaptáborba, majd a Kala Patthar következik, később pedig a Lobuche csúcsa. A csapat egy része az alaptáborig megy, mások Kala Patthar után kiszállnak, a legelszántabbak pedig egy technikailag nehezebb himalájai csúccsal is megpróbálkoznak.

A Lobuche már ismerős terep lesz Róbert számára. Korábban egyszer már járt ott, és ezúttal is kíváncsian várja, hogyan hat majd rá a visszatérés. „Mindig egyet léptem feljebb, így tologattam ki a határaimat. Az első Everest-alaptábor még arról szólt, hogy megcsinálok egy ötezrest. Amikor lefelé jöttünk, már azt kérdeztem a serpától, mi legyen a következő. Azt mondta, Lobuche, én akkor azt sem tudtam, mi az. Úgy kérdeztem, mintha három kilométer futás után jövő héten hét kilométert futnék. Hát ez nem így megy. Most már tudom, hogy mindig csak egy kicsit kell tovább lépni” – fogalmazott Róbert.

A távoli célok mellett hazai tájakra is készül, a Kárpátok Koronájának teljesítését is tervezi, amelynek romániai magashegyi csúcsai közül már többön járt, és továbbra is szeretne évente egy-két hazai hegyet is beilleszteni a programjába. És hogy mi motiválja minderre?

„Nekem kellenek a célok, azok éltetnek. Olyan célok, amelyeket nem lehet csak úgy, az utcáról belépve teljesíteni. Hogy miért vagyok ilyen, mi hajt? Valószínűleg sok mindenre vissza lehetne vezetni. Ilyen önfejű vagyok: megyek” – fogalmazta meg András Róbert.