Túl van az első akklimatizációs körön Sántha Xénia a Kirgizisztán, Kazahsztán és Kína határán emelkedő, 7010 méter magas Khan Tengri megmászására indított expedíció során. A fiatal csíkszeredai származású hegymászó lavinákkal, jégesővel és a magashegyi környezet viszontagságaival is megküzdött az elmúlt napokban.

Újabb fontos lépést tett a Föld legészakibb 7000 méteres csúcsának megmászása felé a csíkszeredai születésű Sántha Xénia. A Khan Tengri-expedíció első akklimatizációs köre komoly kihívások elé állította a fiatal hegymászót.

Xénia a 4000 méteres magasságban található alaptáborból indulva előbb az 1-es tábort érte el sikeresen mászótársával, Paul Clarke-kal (4200 méter), majd két éjszakát töltött a 2-es táborban, 5500 méteres magasságban. Az akklimatizációs kör első napján előbb egy gleccseren kellett átkelniük, majd meredek, olykor szinte függőleges szakaszok következtek, ráadásul a felázott, latyakos hó minden lépést megnehezített – számolt be közösségi oldalán a hegymászó.

Lezúduló lavinák

Az éjszakát az 1-es táborban töltötték, ahol három lavinát is láttak leszakadni a szemközti hegyoldalon. A következő napon a 2-es tábor felé indultak. Az 1-es és a 2-es tábor között mintegy 1300 méteres szintkülönbség van, és gyakorlatilag nincs olyan egyenletes terület, ahol biztonságosan meg lehetne állni, az útvonal végig 45–80 fokos meredekségű lejtőkön vezet. A közel kilencórás mászás során szinte egyetlen olyan hely sem akadt, ahol meg lehetett volna pihenni vagy akár csak letenni a hátizsákot.

Az út egyik legkülönlegesebb és egyben legaggasztóbb sajátossága a rögzített kötelek állapota volt, írta Xénia. Sok helyen hat-nyolc különböző kötél futott egymás mellett vagy egymásra csomózva, akadtak közöttük teljesen újak, de olyanok is, amelyek már évek óta a hegyen lógtak. A mászóknak gyakran nehéz volt eldönteniük, melyik kötélben bízhatnak meg, így sokszor csak a tapasztalatukra és megérzéseikre hagyatkozhattak.

Záporozó jéggolyók

A 2-es táborhoz közeledve újabb megpróbáltatás következett: mintegy húsz perccel a cél előtt heves hóvihar csapott le rájuk. A csapadék inkább jégesőre hasonlított, kisujjnyi méretű jéggolyók záporoztak rájuk az utolsó métereken. Végül szerencsésen elérték a tábort, kiásták a sátorhelyüket, és menedéket találtak a sátorban.

Az 5500 méteren fekvő 2-es táborban a szűnni nem akaró vihar mellett a nagy hideggel is meg kellett küzdeniük, a sátorban a pehelyruha és a mínusz 40 Celsius-fokig tervezett hálózsák sem nyújtott megfelelő védelmet. Nehezítette a pihenést a sátor belső falát elborító hókristályok folyamatos hullása, amelyek minden mozdulatra elborították Xénia és Clarke arcát. A folyamatos felébredések mellett a legerősebb panaszt a fejfájás jelentette. A magasság okozta tünetek erős fájdalomcsillapító bevétele után sem enyhültek, így az éjszaka nagy része pihenés helyett forgolódással telt.

Másnap eredetileg azt tervezték, hogy tovább haladnak a Chapajev-csúcs irányába, amely a 3-as tábor felé vezető út fontos állomása. Végül úgy döntöttek, hogy még egy éjszakát a 2-es táborban töltenek, és a pihenésre koncentrálnak. A magasság okozta tünetek tovább erősödtek, ezért a második nap végén a visszavonulás mellett döntöttek. Az alaptáborba vezető ereszkedés közel hét órán át tartott a meredek terepen. A sikeres visszatérés után egyhetes pihenőt terveznek az időjárási körülmények miatt és a további akklimatizáció érdekében, mielőtt ismét nekivágnának a hegynek.