A Föld legészakibb hétezrese felé vette az irányt Sántha Xénia

Újabb nagy kihívás előtt áll a csíkszeredai származású Sántha Xénia, aki a Kirgizisztán, Kazahsztán és Kína határán emelkedő Khan Tengri (7010 méter) csúcsának megmászására indul. A fiatal hegymászó csütörtökön érkezett meg a kirgiz fővárosba, Biskekbe, ahonnan szombaton helikopterrel indul az alaptáborba.

A Tian-san hegység egyik ikonikus csúcsa, a Khan Tengri a Föld legészakibb hétezres hegyének megmászása a csíkszeredai születésű Sántha Xénia legújabb célja. A hegység időjárása rendkívül kiszámíthatatlan, a szélsőséges körülmények pedig komoly kihívást jelentenek a mászók számára.

A Khan Tengri | Fotó: mountainguides.pro

A hegy különlegessége, hogy jelentős részben márványból épül fel, ami ritkaságnak számít ilyen magasságban. A Khan Tengri korábban a legendás Hópárduc (Snow Leopard) kitüntetéshez szükséges öt csúcs egyike volt, ugyanakkor a hegymászók körében az egyik legtechnikásabb hétezresként tartják számon meredek jég- és sziklafalai, kitett gerincei, valamint veszélyes gleccserhasadékai miatt. Érdekesség, hogy az említett elismerést egyetlen magyar állampolgár érdemelte ki. A legendás Erőss Zsolt teljesítette mind az öt csúcsot 1994-ben (a nemzetközi összesítés 525. teljesítőjeként). 

Megérkezett Biskekbe

A Maszol megkeresésére Sántha Xénia megosztotta, hogy csütörtökön szerencsésen megérkezett a kirgiz fővárosba, Biskekbe. Innen expedíciós társával, Paul Clarke-kal két nap múlva, szombaton helikopterrel jutnak el az északi alaptáborba. Mint a hegymászó elmondta: néhány napos akklimatizáció és a megfelelő időjárási ablak kivárása után kezdik meg a magashegyi rotációkat. Nehéz felszereléssel építik ki az első, második és várhatóan a harmadik tábort, majd visszatérnek az alaptáborba pihenni. A csúcstámadást megelőzően egy negyedik magaslati tábort is létre kívánnak hozni, hogy lerövidítsék a csúcsnapot és növeljék a siker esélyét, tudtuk meg.

Xénia számításai szerint a csúcs elérésére az expedíció kezdetétől számítva 20–22 nap áll rendelkezésre, bár kedvező időjárás esetén ennél korábbi időpontban is megvalósulhat a csúcstámadás. A hegyet az északi oldalról kívánják megmászni, amely technikailag jóval nehezebb a déli útvonalnál, ugyanakkor biztonságosabbnak számít.

Mint arról korábban a Maszolon is beszámoltunk, a Khan Tengri-expedíció az első állomása annak a mintegy három hónapos expedíciósorozatnak, amelynek fő célja a Himalájában található, 8167 méter magas Dhaulagiri megmászása. Sántha Xénia és Paul Clarke oxigénpalack és külső segítség nélkül szeretné teljesíteni a nyolcezres csúcsot. Amennyiben sikerrel jár, a csíkszeredai hegymászó első magyar nőként viheti véghez ezt a teljesítményt.

Sántha Xénia legnagyobb visszhangot kiváltó teljesítményét 2025-ben érte el, amikor feljutott a Himalájában található, 8163 méter magas Manaszlu csúcsára. Ezzel ő lett az első magyar nő, aki elérte a hegy valódi főcsúcsát, és a legfiatalabb magyar hegymászó is, akinek ez sikerült. A Manaszlu-expedíció során rendkívül nehéz körülmények között kellett helytállnia. Az egyes és kettes tábor közötti szakaszt a Himalája egyik legveszélyesebb útvonalaként tartják számon a gleccserhasadékok, a meredek jégfalak és a magas lavinaveszély miatt.

Idén tavasszal Mexikóban is újabb kihívást teljesített. Egy aktív vulkáni térségben szerzett magashegyi tapasztalatokat, amely fontos állomása volt a mostani, valamint az őszi himalájai expedícióra való felkészülésnek.

Xénia expedíciója nyomon követhető Facebookon, Instagramon, és a Youtube-on.

(Borítókép: Sántha Xénia személyes archívuma)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?